Csak egy perc címmel jelent meg a punkrock szólóprojekt új dala

Csak egy perc címmel jelent meg a punkrock szólóprojekt új dala

A Szellem névre hallgató előadó 2020-ban hallatott magáról először bemutatkozó, cím nélküli kislemezével, majd ezt követte 2021-ben az Örökre EP. Azóta csak két single-t kaptunk tőle, ez a mostani a harmadik. A Csak egy perc a 2000-es évek punkrock, skatepunk világát idézi zeneileg, a szöveg pedig meglehetősen sötét hangulatú. Így mesélt róla a szerző:
 
„Az élet nehéz pillanatainak feldolgozása során született meg a dal. Fájdalom, harag, és kiútkeresés jellemzi, nem egy vidám tétel. A klipben ezt a sötét, komor szövegvilágot szerettük volna képileg megtámogatni, azt hiszem ez sikerült is. A vicc egyébként, hogy bár egyáltalán nem látszik a végeredményen, de maga a forgatás egy meghitt karácsonyi díszlettel berendezett fotóstúdióban történt.”
 
 
Idén ősszel várható az első Szellem nagylemez megjelenése, ezt hivatott felvezetni a most bemutatott dal. Íme: