„Csak jött, ami jött, én meg álltam a sarat”

De hát hogyan is lehetne az Aranyélet Oszijával, az Akkezdet Phiai egykori múzsájával, a Brad Pittel és Angelina Jolie-val kokettáló színésznővel, a modellként és szociális munka szakon végzett sokat látott emberrel csak ennél a témánál maradni. Távolról úgy tűnt, van itt ennél több is. Hát volt. 

 

 

Soha nem gondoltam magam kiválasztottnak. Ha visszatekintek, nyilván összeáll valami, de megélni a dolgokat teljesen más. Legtöbbször szerencsém volt, a többi pedig azon múlt, hogy felismertem az adott helyzetet, megtaláltam benne a helyem, tudatos és szorgalmas voltam. Ennek köszönhető az, hogy idáig jutottam ilyen rövid idő alatt. Amikor berobbantam a Viktóriával és el kezdték ezt a származásbeli dolgot szétszedni, akkor én választottam azt, hogy ebbe belemegyek és beszélek róla. Sajnos az emberek egy része még ott tart, hogy ez különleges dolog. Sokféle szempontból meg lehet vizsgálni azt, hogy miért van ez így, de tény, hogy így van. Emiatt gondoltam, hogy itthon fontos az, hogy beszéljek erről. Nem azért mentem ennek neki, hogy ettől majd én leszek az, aki. Nem tudtam, hogy így lesz. Csak jött, ami jött, én meg álltam a sarat. 

 

 

Most már van egy név, és azon dolgozom, hogy ez folyamatosan a hitelességre épüljön. E mögé állok. A Tudás 6alom összművészeti társulás fontos része ennek. Ez egy tehetséggondozó műhely, aminek én is tagja vagyok drámapedagógusként és színészként is. 

 

 

Elsősorban művészi oktatásról beszélünk, de nyilván a drámapedagógiába nagyon sok minden belefér. Különböző traumákat is fel lehet dolgozni egy dráma óra keretein belül. 

 

 

Megjelenítünk egy időt, egy teret, egy helyzetet, amit egyébként le lehet képezni a valóságra, a gyerekek pedig kipróbálhatják, hogy ilyen körülmények között, mit csinálnának. Inkább tréningnek nevezném. Tavaly a Vörösmarty Utcai Általános Iskolában tartottam foglalkozásokat, ott a közösségben való részvétel, az összpontosítás, az improvizáció volt fókuszban. Most épp egy drogprevenciós, fórumszínházas előadással készülünk vidéki iskolákba, egy pályázatnak köszönhetően. Legutóbb a Műcsarnokban tartottam három alkalmas foglalkozást a Salgado kiállítás kísérőprogramjaként, Bán Ildikó művészetpedagógussal és Rizmayer Péter képzőművésszel. A tehetséggondozó műhelyen a természettudatosságon és a kreativitáson volt a hangsúly. Csodálatos gyerekekkel találkoztam ott. Az egyik diák már az első kérdésnél, egy mondatban tökéletesen össze tudta foglalni Salgado művészetét. 

 

 

A tehetséggondozás fontos nekem. Létfontosságú dolog, hogy akiknek már megvan nagyjából, hogy milyen irányban tevékenykednek, azok odafigyeljenek a mögötte jövőkre… És az előtte járókra is egyébként. 

 

 

Nem segített senki, rájöttem, hogy ez fontos. Te is leszel öreg, szenilis és nehezen fogsz mozogni, akkor majd milyen jó lesz, ha a fiatalok felnéznek rád, segítenek és tisztelnek téged. Én ezt szeretném, ha öreg leszek. Egyelőre még fogalmunk sincs arról, milyen lehet olyan ponton állni lelkileg és testileg, ahol látjuk az életünk nagy részét, benne magunkat, a tetteinket, a korlátainkat és készülünk a halálra. Ez valami elképesztő lehet! Éldegélsz, de tudod, hogy bármelyik nap előfordulhat, hogy nem ébredsz fel. Basszus, ezt tisztelni kell! 

 

 

Márkkal hét nagyon szép évet töltöttünk el, ő a mai napig az egyik legjobb barátom. Egyszerűen csak rájöttünk arra, hogy nincs tovább, hét évet kaptunk erre az életre. Annyit változtunk ez idő alatt, hogy azok, akikké váltunk, már nem illenek össze. Mi már az elején is másképp álltunk a párkapcsolathoz, mint olyanhoz. Én nem szeretem azokat a szerepeket, amikbe a társadalom által elfogadott szabályrendszerek kényszerítenek bele. Miért alkalmazkodnánk mi másokhoz, ha mi vagyunk itt ketten?! Ez a mi közös világunk, amit éppen most építünk, mi találjuk ki a szabályait, és úgy működik, ahogy mi akarjuk. Én a szövetségben hiszek. Tegyük fel, hogy színek vagyunk. Én vagyok a sárga, ő meg a kék, közöttük meg a kettőből összeálló szín, a zöld. Az a zöld akkor lesz a legtisztább, ha én a magam sárgaságában vagyok a legsárgább, és nem megyek át kékbe vagy nem kezdek el halványulni, és ő sem jön át sárgába és kezd el halványulni. Ő kék marad, az a kék, amilyen kék ő. Az az ő saját birodalma, amit addig épített, és létezik önmagában, mint önálló entitás, és én pont ezt szerettem meg. Ez a legfelszabadultabb és legerősebb szerelem, az önzetlen szeretet, amikor nem azért szeretem őt, mert ő az enyém, hanem szeretem, mert létezik, és boldog vagyok a tudattól, hogy ismerem. Nem egymás életét éljük, neki ott a kék palota udvartartással és kerttel, nekem itt a sárga. Ő nem jöhet át az én udvartartásomba szolgának vagy udvari bolondnak, nem hagyhatja ott a királyságát, mert akkor az összeomlik. Neki uralkodnia kell a saját királyságában, nekem is a sajátomban, és van egy, amit közösen építünk. Sok kapcsolat megy arra rá, hogy az egyik átmegy a másikhoz, és ott hagyja a saját birodalmát. A határokat minden pár maga szabja meg. A párkapcsolat kemény munka, amibe bele kell rakni időt, energiát, sokat kell dolgozni magadon, a másikon, a kommunikáción. A lényeg, hogy te, mint individuum ne szűnj meg létezni. Maga a szerelem is azért született meg, mert te vagy. Magadat is építened és szeretned kell azért, hogy ő szerethessen téged annak, akinek megszeretett. Egészségesen kell egymás mellett fejlődni, egészen addig, amíg építjük a másikat. Mi felismertük, hogy egy idő után már nem épültünk tovább. Ez egy nagyon fájdalmas, nehéz döntés volt, de felismertük. Értékesebbnek tartottuk egymást annál, hogy ezt az egészet darabjaira szétszedjük. 

 

 

A Makar Csudra Gorkij első nyomtatásban megjelent darabja, ezzel robbant be a köztudatba, pedig fiatalon írta egyébként. Akkorra már elég sok mindent látott a világból, nagyon sokat utazott. Makar Csudra egy öreg bácsinak a neve, az ő személyéről, bölcsességéről szól ez a mese. Valójában a darab első 5 percében elhangzik minden, ami fontos, az utána elhangzó mese, egy példázat. Makar bácsi ott pipázik a tengerparton, vigyáz a lovakra, és a tábortűznél mesél. Elmondja, hogy is van ez az egész. Ahogy ő látja a világot, az nagyon közel áll hozzám, úgy érzem, én is efelé megyek. 

 

 

 

Jó kérdés. (nevet) Az fantasztikus, hogy olyan nevekkel emlegetnek engem együtt, mint Bajsai Móni, Ónodi Eszter, Pokorny Lia vagy Petrik Andrea. Nagyon komoly színészek vannak jelölve. Ez nyilván legyezgeti az egómat és motiváló, de általánosságban azt gondolom, hogy az, hogy mikor, kinek, mi, miért tetszik, az teljesen szubjektív. Most, hogy épp kezdem megszerezni a színházban is a rutint, rájövök, hogy nagyon fontos, mikor milyen állapotban van a közönség. Hiába vagy te jó, ha ő nincs abban a lelki állapotban, akkor csinálhatsz akármit, ő nem lesz befogadó. A Cometen a közönség szavaz, ennek inkább van súlya számomra, mint amikor egy ötfős zsűri dönt arról, hogy te jó vagy. Még nagyobb elismerés a díjaknál az, ha valaki felhív és azt mondja, hogy velem akar dolgozni. 

 

 

Én nem akarok magamra rántani valamilyen dobozt, a zsánerem még alakul szerintem. A nehéz sorsú nő volt már párszor, sőt a filmekben leginkább. Magyarországon rajtam kívül is sok színész küzd azzal, hogy egy bizonyos karakteren belül választanak hozzá szerepet. Hollywoodban akár egy egész orvosi csapat is állhat a színész mellett, akit mondjuk fel akarnak éppen hizlalni a szerep kedvéért. Ott mernek a karakter ellen menni a rendezők. Nyilván ez pénz és még rengeteg más dolog kérdése is. Itthon naiva és hősszerelmes szerepben általában ugyanazokat a színészeket látjuk, és a vicces nagydarab csávó is mindig ugyanaz. 

 

 

Hogyne, és szerintem nagyon örülnének neki a színészek. Van egy ilyen tervem: valami könnyed családi esti mozit csinálni, ahol tényleg az a truváj, hogy ott az összes magyar színész, akit szeretünk, és mindenki teljesen más szerepben van, mint amit megszoktunk tőle. Egyébként színházban mindig más szerepem volt eddig. Voltam Tünde, Lady Macbeth, Leila, egy arab lány a Said című darabban.

 

 

Pont a szakítás után kaptam meg azt a szerepet, de semmi köze ahhoz, amire az ember gondolna. Az átdolgozás eredeti címe A paravánok, és az arab-francia konfliktusról szól. A főszereplőt hívják benne úgy, hogy Said. Nagyon súlyos volt. Bementem az olvasópróbára, ki voltak nyomtatva az szövegkönyvek, és mindegyiknek a tetején ott világított, hogy Said. Nem értették, hogy mi bajom van. Végül én lettem Said felesége, és még plakátok is készültek az arcommal, Said felirattal. Volt, aki eljött a Trafóba, mert azt hitte, hogy slam lesz. 

 

 

Mivel úgy történnek a dolgok, hogy azokat kitalálni sem lehetne jobban… Nyilván a színház és a film  is az életből merít, és az élet a legjobb forgatókönyvíró. 

 

 

Öregkoromra tervezem ezt. Az tényleg elkerülhetetlen, hogy a művészek a saját életük történéseit dolgozzák fel az alkotásukban. Gorkij a Makar Csudrában a saját öngyilkossági kísérletét írja meg. Amikor Makar bácsi arról beszél, hogy egyszer majdnem felkötötte magát, az valójában maga Gorkij. Valamikor nem ilyen egyértelmű a dolog, csak kapsz egy löketet az élettől, amiből jön egy megkreálható, de ezáltal máris fiktívvé váló ötlet. A Brazilok című film például ilyen. Csaba valahol vidéken egyszer megismert egy focicsapatot, akiket braziloknak csúfoltak, a többit viszont már ő tette hozzá. És hát ez nagyon jól is sikerült, a főszereplő kisfiú, Lakatos Erik elképesztő benne. Az Indul a bakterházas Bendegúzhoz hasonlították. Rezzenéstelenül nyomta le 12 évesen az egész napos forgatásokat. Le a kalappal előtte, ahogy a focicsapat többi tagja előtt is. Közülük az egyik szerepet Pászik Cristopher játszotta, aki amúgy a Tudás 6alom egyik tagja, a színészkedés mellett nagyon tehetséges slammer is, érdemes rákeresni. 

 

 

Christopherrel együtt játszunk a Tudás 6alom drogprevenciós előadásában, és velünk együtt Pápai Rómeó költő, Balogh Veronika színésznő és Dávid Ferenc a Kék Pont munkatársa is, aki szupervízorként vett először részt a munkában, aztán felkértük, hogy játsszon velünk, mert annyira jól improvizált. Az Örömsorvasztó című előadás bemutatója, a Jurányiban volt, a Tantermi Színházi Szemle keretein belül. Horváth Kristóf „Színész Bob” első rendezése. Scherer Péter a zsűriből mindenkihez odament gratulálni, és Pápai Rómeót elhívta az Örkény Színházba játszani, ami csodálatos. Nemcsak jó színész, de tehetséges költő is. És közben nagyon nehéz körülmények között élő fiatalokról beszélünk. 

 

 

Amikor nem a telefonjukat nyomogatják, egész jól! (nevet) Mivel ez fórumszínház, itt bele lehet szólni a történésekbe vagy beállni egy szereplő helyére. Ez azért kizökkentő számukra. Most már négy előadáson vagyunk túl, Pécsett és Siklóson gimnáziumokban, és az a tapasztalat, hogy működik! Szinte minden alkalommal feljött valaki és beállt szereplőnek. Felemelő érzés volt! Bár az megdöbbentő, hogy 14-18 éves korig már szinte tényleg minden tanulónak volt élménye a droggal. Felismertük az előadás fontosságát. 

 

 

Próbálok kidolgozni egy órát ezzel a témával, hogy „mobiltelefonhasználat nélküli világ”. (nevet) Talán egy kicsit túlzásba esnek vele, ami hamis irányba viheti őket. Minden a külsőségekről szól, nincs benne tartalom. Pedig előbb magadat kell tartalommal megtölteni, hiszen azzá válsz, amilyen tartalom van benned. Nézzen ki jól a profilom, de hogy valójában én ki vagyok, az mindegy. Hazug dolog online egy photoshoppolt világot építeni. Ez mindenhogy káros, se nem fogadod el, se nem építed, se nem szereted, és nem is ismered meg magad és a korlátaidat. 

 

 

 

Abszolút az. Én nagyon szeretem a szép ruhákat, cipőket, táskákat. A tervezők világa régóta érdekel, már a modellkedés miatt is. Rengeteg magyar tervező van, aki lenyűgöz, ilyen a Lindamelinda, az abszolút kedvencem vagy a Je suis belle, ami valami forradalmi! Nem hiszem el, hogy lehet ilyeneket kitalálni, azok a minták, azok az anyagok! A divat az reklám, a reklám meg pénz, de nekem nem ez a fontos az egészből. Itt is a tartalom a lényeg. Bár ritka az az alkalom, amikor tényleg felöltözök, a hétköznapokon a kényelem híve vagyok. Végül mindig a farmer és a pulcsi marad, pedig szeretném valahogy ránevelni magam arra, hogy kicsit nőiesebb legyek vagy valami... Az a baj, hogy arra jöttem rá, hogy a nőies megjelenés egyetlen ismérve a cipő. A cipőn múlik minden, basszus. Ha nőiesen akarsz öltözködni, mindegy mi van rajtad, de vegyél fel egy magassarkút. Én viszont képtelen vagyok hosszú távon magassarkút hordani. Be is rágtam, és kiírtam, hogy eladó az összes magassarkú cipőm, nem hordom többet. Egy maradt, egy 15 centis brutál csizma. 

 

 

Próbáltam lavírozni a kényelmes és a nőies szettek között, de rájöttem, hogy ez lehetetlen. Mert a nőiesség az nem kényelmes. 

 

 

Most az öltözködésről beszélek. A viselkedés, a gondolkodás az megint egy másik téma. Ahogy te viseled a te magad nőiességét, attól leszel nő. Tigris vagy, de gyengéd gondoskodó, lehet beléd kapaszkodni, de törékeny vagy, nekem ez a kettősség jelenti a nőt. De ha szimplán az öltözködést nézzük, ott ez nem működik. Ha nőies akarsz lenni, az kényelmetlen. Korlátoz a mozgásban a cipő, a harisnya, a szoknya. A hétköznapokban én nem fogok szenvedni. Elnézést. 

 

 

Már most tudom, hogy akkor is sportcipő lesz. Egyre öregebb leszek, és egyre inkább nem lesz kényelmes más. (nevet)

 

mm.alvajaro