Csak lásd és halld, ami nem ver át az a belső hang

Csak lásd és halld, ami nem ver át az a belső hang

Fangler's klippremier!

A Fangler’s 2015-ös indulása óta játszott már a VOLT-on, az A38-on a Margaret Island vendégeként, kiadott egy kislemezt, a Kowalsky meg a Vegával nyomtak egy teltházas országos turnét, július végén pedig eddigi legnagyobb koncertjüket adták a Budapest Parkban, Rúzsa Magdi vendégeként, több ezer ember előtt. De ami az egyik legfontosabb mozzanat: tavasszal kiadták első nagylemezüket! A TISZTUL akusztikus hangszerelésű, élőben rockos, néha elektronikus popzenéje azonnal megragad a fülekben. Most pedig itt a vadonatúj klip, a Belső Hang, ami nálunk debütál a Rockstaron. Fangler Pétert kérdeztük.
 
 
Idén jelent meg az első nagylemezetek, 3 évvel a bemutatkozásotok után. Milyen volt az út idáig? Milyen esélyekkel indul egy zenekar 2018-ban Magyarországon?
 
Hosszú volt. Sok dal, sok koncert, sok félig rossz irány. De ezekből mindig csak tanulni kell. Szerencsére aránylag rövid idő alatt kialakult a zenekar mostani felállása és kiderült, ki az az öt ember, akivel jó együtt dolgozni és lehet is. Ennek a három évnek talán ez a legédesebb gyümölcse, hogy biztosak lehetünk benne, hogy öten egy megbonthatatlan brigád vagyunk és így könnyebb. A stílust illetően is jó hatással volt ez az időszak. Én annak a híve vagyok, hogy nem kell bebetonozni egy irányvonalat, de a mostani stílusunkat sok kis próbálkozás, iránykeresés előzte meg ebben a három évben. Mostanra alakult ki az, hogy öten tudunk egy olyan vonalon haladni középen, amin általában mindenki jól érzi magát és ez a zeneszerzésnél is iránymutató tud lenni. Az esélyeket nehéz lenne meghatározni. Szerintem nagyrészt tök oké. Régen kevesebb hely volt és kevesebb platform. Most több esélyed van, de sokkal nagyobb a zaj és nehéz kitűnni. Bár régen is nehéz lehetett. Ha hiszel abban, amit csinálsz, akkor jól fogod magad érezni. Az meg egy idő után ki fog derülni, hogy ez tetszik-e az embereknek. 
 
 
Meg vagytok elégedve az albummal? Milyen érzés kézben tartani?
 
Szerintem mind az öten nagyon szeretjük. Mindig van egy olyan bennünk, mikor már kész egy dal, hogy „ahh azt még ott lehet, hogy másképp kellett volna…” Valószínű, ha így gondolkoznánk, még cserélgettük volna a dalokat és három évet ültünk volna rajta. Zseniális volt először kézbe venni. Mikor megérkezett az első ötszáz darab, szerintem mindegyikünk nagyon büszke volt. De talán a legjobb érzés az volt, mikor múltkor együtt ültünk a kocsiban és megszólalt a rádióban az egyik dal a lemezről. Na az örökre megmarad! 
 
Milyen volt többezres közönségnek játszani a Budapest Park színpadán?
 
Erre nincsenek szavak. Másodszorra volt szerencsénk ezt átélni és elképesztően vártuk. Mikor az első két dal után a közönség is elkezd kommunikálni veled és tényleg bejön nekik, amit csinálsz, ott tényleg mindennek vége. Keith Richards ezért él még, ez egészen biztos! Hatalmas öröm mikor a közönség leveszi a szituációt és veled örül.
 
 
 
És akkor íme, lássuk a Fangler’s vadonatúj klipjét, a Belső Hangot, aminek videófelvételei a júliusi Budapest Parkos koncerten készültek.
 
 
 
A dalt még két éve írtuk és azóta állandó része a koncertjeinknek. A szöveg egy olyan emberről szól, aki éppen nem a legjobb úton jár. Mindannyian hibázunk és van olyan helyzet az életünkben, mikor nem a legmegfelelőbb döntéseket hozzuk. Ebben a dalban mindig megénekeltetjük a közönséget és itt, a Park színpadán ez egy kilencvenháromszor zseniálisabb volt, mint eddig bármikor. Ebből az érzésből akartunk átadni egy szeletet és megmutatni, nekünk milyen érzés bentről átélni egy ilyen élményt. 
 
Mikor és hol lehet veletek találkozni legközelebb?
 
Most szombaton Balassagyarmaton játszunk, aztán október 7-én délután a Budapest Music Expón. De lesz még pesti buli november 15-én az Ellátóházban és sok másik vidéki koncert is.