Döglégy tábornok utazásai – Ganxsta Zolee-interjú

Döglégy tábornok utazásai – Ganxsta Zolee-interjú

Döglégy a világ körül címmel megjelent Ganxsta Zolee és Fencsik Tamás közös könyve, melyben a Kartel főnöke eddigi utazásainak történetét foglalja össze.

A részletekről és januárban esedékes 50. születésnapi koncertjéről maga a főhős mesélt nekünk.

Hogy született meg a Döglégy a világ körül?
 
A Librihez tartozó Trubadúr kiadó keresett meg azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha a húszadik születésnap alkalmából összedobnánk egy Kartel-könyvet. Egyszer régen már megjelent ugyan egy hasonló kiadvány, de azóta rengeteg víz lefolyt a Dunán, szóval lett volna miből sztorizgatni. Beelegyeztem, mire felhívott egy újságíró barátom, Fencsik Tomi, aki már egy rakás cikket megjelentetett az FHM-ben és hasonló fórumokon. Miközben beszélgettünk, elmondtam neki és a kiadó főnökének, Szász Zsoltnak egy másik könyvötletemet is. Mivel rengeteget utaztam, sok-sok fotó és állt rendelkezésemre, ráadásul már a Döglégy a világ körül cím is megszületett bennem. Erre Zsolt kitalálta, hogy vegyük előre ezt a tervet, és ebbe vágjunk bele. Jövőre pedig jöhet a Kartel-könyv. Iszonyú sokat melóztunk rajta Tomival: az ezer fotó közül első körben kiválasztottunk kétszázat, majd ezt redukáltuk le ötvenre.
 
Közben ő letette a diktafont, te pedig sztoriztál?
 
Pontosan így történt, végül az írott verziót én is átfutottam, ha kellett átírtam dolgokat, tehát voltaképpen két szerzője volt. Amúgy a Döglégy a világ körül nem kizárólag az utazásaimról szól, bőven van benne átfedés zenekari történetekkel is: egy csomó zenészt vagy sportolót világjárás közben ismertem meg.
 
Melyik országot szeretted meg legjobban az utazásaid során?
 
Ez teljesen egyértelmű: Argentínát és Finnországot.
 
Jövő januárban lesz az ötvenedik születésnapi bulid a Barba Negrában. Mire számíthatunk ezen a koncerten?
 
Gyakorlatilag majdnem minden zenekar és zenész ott lesz, akivel valaha játszottam. Előzenekarként az ETA, a KGB, az Action és a Sex Action játszik 4-5 dalt, majd lesz egy konferanszié. Még nem tudom biztosan, kicsoda, de több jelöltünk is akad. Ezután jön egy monstre Kartel-buli olyan vendégekkel, akikkel nagyon régen nem álltam egy színpadon. Ezen kívül kivetítéssel és egyéb hangulati elemekkel is készülünk.
 
Big Daddy Laca egyszer azt mondta nekünk, ő már nem tudná elképzelni, hogy 50 felett is olyan szövegeket lökjön a színpadon, mint a Szűzoltók. Lesz még hasonló témájú dal a következő Kartel-lemezeken?
 
Mi az, hogy! Én akár 70 évesen is rappelném, hogy „nincs semmi jobb, mint egy ribanc”! Ilyen témájú nóták nélkül nincs Kartel!
 
Végül egy történelmi jelentőségű eseményről kérdeznélek: tényleg kibékültél Dopemannel?
 
Nem mondhatnám, hogy kibékültünk, mert nem is voltunk igazán haragban soha. Mivel évekig ő is meghatározó része volt a Kartelnek, magától értetődő volt, hogy meghívom a születésnapi koncertre. Ő elfogadta a meghívást, viszont azt kérte, csináljunk egy közös dalt, erre pedig én mondtam igent.