"Egészséget-egészséget-egészséget kívánok mindenkinek!" - Leslie Mandoki interjú

A helyzet kölcsönös, szó szerint ki voltunk éhezve erre a koncertre. Napi 12-13 órát próbáltunk szorgalmasan a Bem Rakparton, ahol annak idején a régi JAM együttesemmel 1974-1975-ben gyakoroltunk. Azt  gondolom, hogy ez a koncert lett volna az eddigi legigényesebb koncertprogramunk amit előkészítettünk, roppant sajnáljuk, hogy így alakult és bízunk benne, hogy hamarosan pótolni fogjuk.

 

Édesapám a halálos ágyán azt mondta: ”Fiam éld az álmaidat és ne álmodd az életed!” Ez egy abszolút tudatos építkezés volt. Az én részemről azt tudom mondani, hogy a legnagyobb szerencsém az, hogy sosem volt szerencsém, kőkeményen meg kellett dolgoznom mindenért és ez Gáborra is ugyanúgy vonatkozik, soha nem állt fent az a veszély, hogy a könnyű siker glóriája lecsússzon a nyakunkra és ott hurokká alakuljon. Mentünk mindig megfontoltan előre és építettük azt ami ma ismeretes és mindketten hálával tartozunk a közönségünknek, hogy követték a művészi őrültségeinket, amit már a 1970-es évek elején itthon Budapesten elkezdtünk. 

 

Felelősséget jelent, alázattal és tisztelettel vagyunk a közönségünk iránt, hisz annyira lehetünk hangosak amennyire a közönségünk megengedi számunkra. Az ő szeretetük, ahogyan ők a tenyerükön hordanak minket, inspirál. Felelősségteljesen vissza kell adnunk a közönségünknek a szeretet, amit kapunk, ebben a vészterhes időkben meg pláne. most, amikor a világ egy hatalmas gödörben van, és sokan azzal foglalkoznak, hogyan lehet ezt a gödröt még mélyebbre ásni, nekünk zenészeknek az a kötelességünk, hogy mutassuk a sötét alagút végén a fényt. Emberséges és tisztességes emberi társadalom képét fessük le, arról énekeljünk és írjunk dalt ami minket összeköt, összetart összehoz, a hidakról  és ne arról, ami elválaszt illetve széthúz. Én abban a generációban nőttem fel, aminek a szlogenje az, hogy "a háború soha nem a válasz", a mi dalunk egy szebb, egy jobb, egy békés emberibb világért szól. 

 

Sok évvel ezelőtt volt szerencsém Mihail Szergejevics Gorbacsovot megismerni, majd összebarátkozni vele, Ő mindig azt mondta, hogy a progresszív rock volt a szabadon gondolkodó fiatalságnak a zenéje, ezért is sokan próbálták elnyomni, kiirtani. A  progresszív rock  mindig ugyanazt meséli, a szabadságvágyról mesél és az emberségről. Jómagam megpróbáltam egy kicsit megfűszerezni az amerikai fúziós jazz szólisztikusok virtuózításával. (Al di Meola, Mike Stren, Randy Brecker, Richard Bona,Cory Henry)

A fontos aspektusa a mi zenénknek, ma is ugyanaz mint 30 évvel ezelőtt, az üzenete egyszerű: "szabadságot békében és békében szabadságot" továbbá toleranciát, kölcsönös respektet a világban. Az érmének mindig 2 oldala van, és az, aki az ellenkezőjét állítja velünk szemben az nem az ellenségünk, hanem ugyanolyan jó ember csak ellentétes véleményen van. Keressük a beszélgetést, keressük a diskurzust, a közös nevezőt, és építsük közösen a hidakat.

 

A generációs igazság éltette, hogyan lehet a földkerekséget úgy átadni a következő nemzedéknek, hogy a társadalomban kiegyensúlyozottság, demokrácia lehessen, magas színvonalú oktatás, teljes szabadság, ne legyen újra cenzúra. Ez volt az Ő világa.

 

A saját felesége, Raisza Makszimovna Gorbacsova,  az aki igazán inspirálta és igazi, szimbiotikus, gyönyörű szerelemük hozott békét a világnak, ez tette lehetővé a vasfüggöny leomlását is. Sok filozófust olvasott, inkább a klasszikusokat és zeneileg Igor Stravinsky és Jethro Tull között mozgott, nagyon szerette Ian Andersont és munkásságát. Különösen büszke vagyok arra a gyönyörű momentumra, amikor sikerült egymásnak bemutatnom őket.

 

Amikor az rockzene 50 éves jubileumát ünnepeltük, a német televízió a Mandoki zenakart kérte fel, hogy adjon egy nagyszabású koncertet. Abban az időben a Mandoki Soulmatesben Peter Frampton gitározott, Jack Bruce a Creamből basszusgitározott, Jon Lord a Deep Purple-ből Hammond-orgonázott, Greg Lake volt a második gitáros az Emerson, Lake and Palmerből, Ian Anderson fuvolázott és énekelt a Jethro Tullból, Bobby Kimball a Toto-ból és Chris Thompson a Manfred Mann's Earth Bandből énekeltek velem, én pedig doboltam. A műsort 12 millióan nézték, a hannoveri sportcsarnokban pedig több mint 18 ezren voltak. Voltaképpen ez a fellépés volt a barátságunk egyik meghatározó mérföldköve. Mihail Szergejevics Gorbacsov ott volt ezen a rendezvényen és amikor Ő kijött a színpadra, neki volt a legnagyobb sikere, mindenki őt ünnepelte.

 

 

Ez egy vízió volt az akkori angol progresszív rocknak a nagyjait Jethro Tull, Supertramp, Cream, Amazon Lake & Palmert össze akartam hozni a nagy amerikai Toto-val, illetve jazzes fúzióra is készültem (Al Di Meola, Randy Becker, Mike Stern). Ugyanaz volt az elképzelésem, mint annak idején tinédzser koromban a JAM zenekarommal amikor még a Bem Rakparton játszottunk, csak az annak idején az akkori kommunista kultúrpolitika áldozta lett.

Így alakítottuk meg  jó 30 évvel ezelőtt  a zenekarunkat… ezt az idealisztikus  zenei vízióval, újfajta zenével párosítva egyértelmű üzenettel, és olyan szövegvilággal, amit én tanultam meg annak idején a nagy magyar szövegíróktól, Bródy Jánostól, Horváth Attilától, Demjén Ferenctől, Sztevanovity Dusántól, csak én ezt  természetesen angolul írtam, és olyan kompozíciók születtek, amiket a világ virtuóz zenészei játszanak a mai napig. Nagyon hálásak vagyunk a közönségünknek, hogy több évtizede követik a zenei elképzeléseinket. 

 

Gyermekeimnek, családomnak, barátaimnak  és mindenkinek jó egészséget kívánok. Sok-sok évet még a színpadon és a stúdióban.

Ne veszítsünk már el senkit, éljünk békében, szeretetben, és reméljük, hogy a világjárvány is történelem lesz hamarosan.