Egy jó tetoválónak nem kell marketing

Egy jó tetoválónak nem kell marketing

Renegade Tattoo

A főváros egyik legrégebbi és legnevesebb tetoválószalonja, a Renegade Tattoo a Bródy Sándor utcai „bázis” mellett idén szeptemberben újabb üzletet nyitott a Dohány utcában. A kezdetekről, az azóta eltelt időről és a legújabb tetoválási trendekről Mészáros Miklós tulajdonossal, valamint Bálint-Gudmon „Gudi” Alexandra és Ignácz Bence tetoválókkal beszélgettünk.
 
 
Hogyan indult a Renegade Tattoo története?
 
Miklós: 1995-ben Medve barátommal – aki akkor már régi motoros volt a tetoválószakmában – az egykori Köztársaság téren nyitottuk meg az első, 16 négyzetméteres szalonunkat. Aztán hetekig nem történt semmi, de aztán szép lassan beindult a történet. ’98-ban átköltöztünk a Bezerédi utcába, immár egy 50 négyzetméteres üzletbe, ami komoly ugrás volt, és elég sok, komoly tetováló megfordult nálunk.
 
Milyen technikai fejlődések történtek azóta a tetoválás terén?
 
Miklós: Megannyi dolgot tudnék említeni. A korai időkben pl. bazi nagy amerikai trafókkal dolgoztunk, ma már ezeket lazán zsebre lehet vágni. A higiénia terén is nagy előrelépés volt az egyszer használatos, modern tűk megjelenése. A korai időben a sterilizálás egy meglehetősen macerás folyamat volt.
 
Kikből áll most a csapat?
 
Miklós: A Dohány utcai üzletünkben – ami szeptemberben nyílt meg – dolgozik nagyon ügyes, fiatal kollégánk, Lőrincz Zsombi és egy veterán tetkós, Győri Berci, aki kiválóan hozza a klasszikus, old school vonalat. Továbbá itt dolgozik recepciósként Windischmann Lili, akiben egyben a tökéletes, elhivatott piercingest is megtaláltam. Bálint-Gudmon Alexandra, Szabó Balázs és Ignácz Bence a Bródy Sándor utcai üzletben tevékenykednek, mindannyian nagyon tehetséges és szorgalmas tetoválók. A gyakornokunk, Luca pedig egy igazi csiszolatlan gyémánt, „a new hope”.
 
Hogyan lehet elkezdeni ezt a szakmát?
 
Bence: Az első szettemet 16 évesen vettem 30 ezer forintért, de ekkor még teljesen analfabéta voltam ehhez, még annak is a neten jártam utána, hogyan kell összerakni. Végül egy barátom anyja – aki rendszeresen tetovált – mutatta meg a legalapvetőbb lépéseket. Az első próbamunkáimat disznóbőrre csináltam, majd egy ismerősöm szólt, hogy rajta élesben is kipróbálhatnám magam. Emlékszem, az első stencilt még hónaljdezodorral tettem fel. Aztán szép lassan megtanultam a dolgokat, a következő nagy lépés pedig a Tattoo Expo volt.
 
A tetoválásokon belül melyik vonal az erősségetek? És mik a leggyakoribb megrendelések?
 
Bence: A realisztikus. Nagyon szeretem a portrékat és a fantasy témákat, személy szerint nagy Gyűrűk ura-rajongó vagyok. Ugyanakkor nagyon megy mostanában a Marvel-vonal – Isten nyugosztalja Stan Lee-t – különösen, mióta a Tattoo Expón bemutattam az ilyen jellegű munkáimat. Tetoválótechnika szempontjából ezeket is nagyon bírom, ugyanis rengeteg kontraszt és szín keveredik bennük, így igen mutatós dolgokat lehet kihozni belőlük.
 
Gudi: A realisztikus és a tradicionális vonal egyaránt érdekel, és abszolút vegyes munkákkal keresnek meg.
 
Volt már rá példa, hogy lebeszéltetek valakit egy-egy tetoválásról?
 
Bence: Legutóbb egy takarásról beszéltem le egy vendéget. A lefedni kívánt minta kb. tízcentis volt, ezt viszont olyan pozícióban helyezkedett el, hogy csak egy félkaros tetoválással tudtam volna normálisan eltüntetni.
 
Gudi: Én egy nonfiguratív ábrára mondtam azt, hogy tíz éve még rendben lett volna, de ma már borzasztóan korszerűtlen. Általában amúgy az idősebbekre jellemző, hogy nehezebben engedik el a jól megszokott, korábban divatos dolgokat. Például azt sem mindig fogadják el, ha realisztikus kép esetén nem rajzoljuk meg külön az ábrát. Pedig ebben az esetben elég csak egy stencilt készíteni róla, és magáról az eredeti ábráról dolgozunk.
 
Mennyire marad tartós egy-egy ábra?
 
Gudi: Ha az vendég megfogadja a tanácsokat, tényleg vigyáz rá a gyógyulási fázis alatt, és rendszeresen kezeli, akkor az adott tetoválás jó pár év alatt sem veszít a telítettségéből.
 
Mennyire fontos manapság a személyes marketing?
 
Bence: Egyeseknél azt látom, hogy az „agresszív” marketing és a hatalmas hype ellenére sincsenek tele megrendelésekkel, egész egyszerűen azért, mert nem olyan minőségűek a munkái. Viszont nekem az a tapasztalatom, hogy ha egy tetováló tényleg ügyes, nincs szüksége külön marketingre. A saját referenciái elvégzik ezt a feladatot.
 
Összességében melyik tetoválási stílus tekinthető a Renegade Tattoo védjegyének?
 
Miklós: Az old school, klasszik vonal nagyon működik. Már induláskor is ezt képviseltük, és a mai napig egyre jobban megy. A szalon is ilyen hangulatú, és a vendégeink is szeretik ezt, visszajelzések alapján. Örök stílus ez, illetve nem is stílus, hanem életszemlélet.