Egyszer Majd…

Egyszer Majd…

Rendhagyó punk-rock dal a NEW FRIEND REQUEST-től, Kovács Krisztián (Fish!) közreműködésével

A budapesti, modern metal vonalat képviselő NEW FRIEND REQUEST zenekar a második nagylemezéről hozott el egy új klipes dalt, ''Egyszer Majd...'' címmel. A szám érdekessége, hogy Kovács Krisztián, a Fish! zenekar frontembere vendégeskedik benne, aki egyben a dalszövegért is felelős. A két zenekart januárban láthattuk együtt a Barba Negra Music Club színpadán, de ennél sokkal régebbre nyúlik vissza az ismeretség, amiről a NFR frontembere, Kerecsen László mesélt.
 
''Krisztiánnal 15 éves haverság van köztünk, emellett pedig közvetlen munkakapcsolatba is kerültünk, hiszen az utóbbi 3-4 (ki számolja?) Fish! klipen is közösen dolgoztunk. Ezekből adódóan azt gondolom, az együttműködés ''miértje'' egyáltalán nem meglepő, az viszont annál inkább, hogy a tőlünk megszokott metalos vonaltól elrugaszkodva, egy ránk annyira nem jellemző számot hoztunk össze. Ez a dal annyira kilógott hangulatában a lemez atmoszférájából, hogy egyszerűen nem tudtuk hova tenni, viszont annál sokkal értékesebb volt számunkra, hogy a fiókban végezze. Ezért arra jutottunk, hogy ha már különc, legyen még különcebb. Toljuk meg a punk-rock vonalat, amihez a kulcs egyértelműen Krisztián volt!'' Az ''Egyszer Majd...'' énekfelvételeit Csongor Bálint (USEME, Subscribe) rögzítette és producerelte, csak úgy, mint a lemez összes dalának, ami ''LÉLEKGYILKOSSÁG'' címmel hamarosan elérhető lesz az online zenemegosztókon! A végső tökös hangzásért pedig Simon István (NO SILENCE STUDIOS) felelt.
 
A járványhelyzet miatt a NEW FRIEND REQUEST is lemondani kényszerült a tavaszi lemezbemutató turnéját, ezáltal a lemez kézzelfogható formában való terjesztésén jelenleg is dolgozik a zenekar. Az biztos, hogy beszerezhető lesz webshop segítségével az új korong, a hozzá kapcsolódó merch termékekkel együtt!