Együtt verjük el éhünk, örökségünk

Együtt verjük el éhünk, örökségünk

itt egy új dal az Üllői úti Fuck-tól!

„Fordított világ” címmel három hét múlva megjelenik az örök undergroud Üllői úti Fuck új nagylemeze. Az album előfutáraként mától hallgatható a zenekar odamondogató módján a környezetünk pusztulásáért és a jövőért aggódó „Holnap” című szám. Az énekes-gitáros Szántó Faszi és tavaly 30 éves születésnapját ünneplő bandája nagy lendületben van: míg a Fuck az elmúlt 20 évben mindössze három sorlemezzel jelentkezett, a „Fordított világ” csupán két évvel követi a banda előző albumát, tavaly ráadásul két további, a zenekarhoz kapcsolódó exkluzív megjelenés is napvilágot látott.
 
A Holnap című dal a lustaságról, a halogatásról, a felelősséghárításról, az egymásra mutogatásról, a „miért én tennék bármit is” mentalitású emberekről szól. Ez a lehangoló, rettenetes hozzáállás, amely az egyik fő oka a környezetünk pusztulásának, alapvető tulajdonsága az embereknek. Félelmetes dolog, hogy mi lesz a gyerekeinkkel, s bármily hihetetlen, apukaként engem is aggaszt ez. És persze ugyanígy nyomasztja a szövegíró Paizs Miki Sickratmant is – mondja a dalról Szántó Faszi, az Üllői úti Fuck gitáros-énekese.
 
A „Holnap” a Fuck három hét múlva megjelenő „Fordított világ” című lemezének előfutára. A tíz új dalt felvonultató album dalszövegeit nagy többségében a provokatív megnyilvánulásairól ismert Sickratman írta, a címadó számhoz azonban a magyar underground egyik legfontosabb szereplője, Müller Péter Sziámi írt szöveget.
 
„Nagy megtiszteltetés, hogy most már Sziámit is bűnrészesként köszönhetjük a brigádban” - mondta ezzel kapcsolatban Szántó Faszi.
 
A budapesti odamondogatós Üllői úti Fuck éppen egy éve ünnepelte 30. – és ezzel párhuzamosan Szántó Faszi pedig az 50. – születésnapját egy nagyszabású koncerttel a Dürer Kertben. A „Fordított világ” a zenekar hetedik sorlemeze lesz, és mindössze két évvel követi az előző, „Kössszépeee” albumot. Eközben tavaly sem hagyták új megjelenés nélkül a rajongókat: Szántó Faszi a Yellow Spots-szal adott ki Fuck-dalokat újraértelmező közös lemezt, 2018 végén pedig a Budapest Vinyl kiadásában jelent meg a „Faszi 50” című exkluzív válogatás-bakelit Szántó dalaiból.