Elkezdték, folytatják…

Elkezdték, folytatják…

Tornóczky All Access ismét az Akváriumban, szeptember 20-án! Temesi Bercivel, a zenekar basszusgitárosával beszélgettünk a közelgő koncertről és a meglepetés vendégzenészekről, akik csatlakoznak hozzájuk aznap este. Szóba került emellett még első nagylemezük; és missziójuk is, miszerint szeretnék továbbvinni legnagyobb példaképeik munkásságát, hogy a következő generáció is megtapasztalhassa azt.

A szeptember 20-i Akváriumos koncertről azt írjátok, hogy fiatal tehetségeket, vendégeket is hívtok magatokkal a koncertre. Elárulhattok már pár nevet, hogy kik csatlakoznak hozzátok?
Mindenképpen szerettünk volna vendégeket hívni! Az első lemezünket tavaly szeptemberben mutattuk be szintén az Akvában. A lemez címe “Elkezdték, folytatjuk…” utal arra, hogy nagyon meghatározó lábnyomokat hagyott maga után az a generáció, akikre felnézünk, akiknek a barátságára büszkék vagyunk, és akik mérföldköveket helyeztek el a magyarországi power blues életben. Hobo, Deák Bill Gyula, Tátrai Tibusz, Póka Egon, Generál, Charlie, László Attila, és még sokakat említhetnénk, akik megtettek mindent a minőségi élő zenéért kis hazánkban. Úgy döntöttünk, hogy amit ők elkezdtek, mi folytatjuk. Sőt, tovább is adjuk! A kiváló Csík zenekarból ismert Szabó Attila barátunk kisfia Szabó Ábel (Margaret Island, Csík Generációk, Pro Jam Session, A Szabó Család, Presser Gábor), vagy éppen Feri unokaöccse Tornóczky Huba képviseli például a friss, tizenéves hangszeres generációt. Ujj Misa, és Szóka Barnabás a Kőbányai Zenei Stúdió növendékei, szintén a húros hangszerek friss kiválóságai. Őket Desh, vagy éppen Caramel zenekaros formációiban láthatták már sokan. Továbbá a gyönyörű Tabatabai Nejad Flóra is megmutatja tehetségét a színpadon. Egyelőre ennyit mondhatunk el a produkcióról.
 
Mi alapján választottátok ki a vendégzenészeket?
Több, mint két évvel ezelőtt, mikor megálmodtuk a Tornóczky All Access zenekart, azzal a céllal tettük, hogy továbbadjuk azokat az értékeket, amiket mi magunk kaptunk a nagyoktól. Tettük ezt a legnagyobbak által írta dalok interpretálásával, majd saját gondolataink megfogalmazásával az első lemezünkön. Volt már rá példa, hogy vendégeket hívtunk, és arra is volt példa, hogy fiatalok is színpadra álltak velünk. Most az motivál minket, hogy bemutassuk a közönségnek azokat a fiatal tehetségeket, akik véleményünk szerint meghatározó szerepet fognak majd betölteni az értékes élőzene “átmentésében”.
 
 
Azt is mondtátok, hogy missziótok a zenei értékteremtés, és ezt folytatjátok majd az Akváriumban is, klubkoncertes körülmények között. Miben fog ez megnyilvánulni ott?
A nyarat a fesztiválok, méretét tekintve pedig a nagy színpadok határozták meg. Nagyon sokat játszottunk szerencsére. Összehasonlíthatatlan azonban a klub hangulattal. Az ősz a klub szezon kezdete. Annyira más, mikor nem hatalmas kordonok választanak el minket, és szinte egy karnyújtásnyira tudunk együtt énekelni a közönségünkkel. Más műsort is rakunk össze ilyenkor, és valahogy az energiák is máshogy áramlanak. Szeretünk klubozni! Itt mérhető le igazán számunkra, hogy évről évre mennyivel több emberhez jutunk el a saját rendezvények megszervezése során.
 
Tavaly ősszel jelent meg az első nagylemezetek, Elkezdték, folytatjuk… címmel. Többször nyilatkoztátok, hogy szeretnétek továbbvinni a ti nagy példaképeitek a következő generációnak, erre utal a lemez címe is?
Pontosan. Szerencsések vagyunk! Mindannyian külön-külön is dolgozhattunk ismert, és példaértékű művészekkel. Az, amit tőlük kaptunk, nem tanulható meg a négy fal között, kottás füzetből. Amit átélhettünk velük próbákon, színapdokon, buszban utazava, lemez felvételek közben, vagy akár egy kerti sütögetésnek köszönhetően, az velünk marad örökre, és tanulságos élményekkel gazdagítja az így is aktív életünket. Ezt sosem felejtjük, és kötelességünk ezt tovább adni a következő generációnak. Segíteni a fiatalabb generációt, hogy legyen erejük, hitük, bizalmuk, kitartásuk folytatni mindazt, amit elkezdtek a legnagyobbak előttünk.

Kik a legnagyobb inspirációitok, akik miatt “érdemes folytatni”?
A legnagyobb inspiráció a csapatszellem a zenekaron belül. A szeretet. Ugyanilyen fontos inspiráció a közönség, és az ő visszajelzésük. Csak így tud ez működni. Mi adunk a zenénkkel, a közönség kap, és visszakapjuk a tapsok, kézfogások, szeretetteljes beszélgetések, és a zenénk iránt érdeklődésük által. Mi arra születtünk, hogy hangszerrel a kezünkben, akár énekelve átadjuk azt az energiát, amit fentről kaptunk. Ehhez értünk. Amíg a közönség ott van a koncerteken és már a saját dalainkat énekli, addig ez a legfőbb inspirációnk. Sosem felejtjük, mikor tavaly Békéscsabán a buszból kiszállva egy 10 fős társaság állt mellénk, és mielőtt kipakoltunk volna a buszból azt kérdezték, hogy játsszuk-e a Barbár üzemmód című dalunkat. A műsorból éppen kihagytuk, de az öltözőben új műsort faragtunk, mert tudtuk, hogy azért jöttek, hogy élőben hallhassák. Boldogság nekünk a saját zenénket játszani a saját közönségünknek!
 
Hogy érzitek eddig, sikerül átadni ezt a közönségnek is?
Bebizonyosodott, hogy nem tévedtünk. Az eltelt két évben azt érezzük, hogy ez a zenekar azért működik, mert van közönsége. Azt szokták mondani, hogy a power blues örök. Ahogy a közönsége is örökké élni fog! Látjuk a csillogó szemeket, az éneklő embereket, a koncert után beszélgetni vágyókat, és körülöttük a több generációs érdeklődést. Folyamatosan építjük a zenekart, és fontosnak tartjuk a kifejezetten szoros kommunikációt a már elért közönséggel. Megtesszük mindezt a koncertekeken, és az online felületeinken is. Látjuk, hogy van értelme, és ez ad nekünk erőt. Amíg lesz közönség, mi tesszük a dolgunkat lelkesen, őszintén!
 
 
Dolgoztok már új dalokon/lemezen?
A második lemez dalai készen vannak. Próbateremben rögzítettük egyelőre őket. Lombos Marci barátunk - aki az első lemez dalaihoz is írta a szövegeket - már dolgozik azon, hogy mielőbb megmutathassuk nektek. Most jön az a folyamat, hogy a szövegek elkészültével saját kis minimál stúdiónkban sávonként rögzítjük az összes dalt, és a vokálokat is kidolgozzuk mielőtt stúdióban véglegesen rögzítésre kerülnek.
 
Ha igen, elárulhattok már róluk valamit a közönségnek?
Marad az az irány, amit elkezdtünk. Folytatjuk… Lesz lassú dal, lesz tempós agyeldobós húzás. Ami érdekesség, hogy az eddig bevált módszer - miszerint Feri hozza az alap ötleteket, és együtt, négyen folytatjuk és véglegesítjük a próbateremben - mellett most Ricsi (énekes) is hozott saját dalt, és saját szöveget is írt rá, aminek nagyon örültünk!
 
Játszotok új dalokat már az Akváriumban is?
Mindent nem árulhatunk el. Ha eljöttök, majd kiderül! Senki sem fog unatkozni, és garantáljuk, hogy a minőségi zene jegyében tesszük majd a dolgunkat a színpadon, nem magára hagyva azt a közönséget, akinek hatalmas köszönettel tartozunk az eltelt két évért!
 
ÍRTA: Rozsnyai Zsófia
FOTÓ: Bikali Sándor