Első klipjével és új dallal indítja az évet konkoi

Első klipjével és új dallal indítja az évet konkoi

Megjelent konkoi első klipje, amely lenyűgöző koreográfiával és gyönyörű képekkel szippantja be a nézőket, miközben teljesen magával ragad a 33000 feet above sea level című dal. Ez is hallható lesz élőben a hamarosan megjelenő új lemez bemutatóján februárban 17-én, a Három Hollóban. 
 

Grócz Bence 2019-ben indította el szóló projektjét, konkoi néven. Művei között egyaránt szerepelnek pianínóra és harmóniumra, illetve analóg szintetizátorra és elektromos zongorára írt darabok. Bence tavalyi éve igazán mozgalmas volt, bekerült a Hangfoglaló Programba, játszott az A38-on a Piano Day-en, a Dürer kertben a Képzelt Város előtt, a Művészetek Völgyén és a Fekete Zajon. Emellett elkészült a most megjelent klip, két live session video és február 3-án megjelenő albuma. 

 


(fotó: Nagy Dorottya)

 

“A klip dala az egyetlen az albumon, ami utólag, 2022-ben, a lemezfelvétel alatt született. Visszatekintve azt gondolom, annak az időutazásnak a lenyomata, amit a korábban született dalok újrajátszása, a régi érzelmek újraélése hozott magával” - mondta Bence az alkotás folyamatáról.

A frissen megjelent klip a dal érzelmi világát rajzolja körül. A tánc dinamikája és a gyönyörű helyszínek koreográfiája rímelnek a zene mondanivalójára; mindkettő a kiszabadulásról szól. Erre utal a szám címe is: 33000 láb magasan ér véget a troposzféra, az atmoszféra legalsó, legsűrűbb és legeseménydúsabb rétege.

 


(fotó: Soós Géza)

 

Bence elképzeléseinek megvalósításában Tóth Anna, a konkoi projekt művészeti vezetője segített és sokat ötleteltek, mielőtt a most már mindenki számára látható koncepció mellett tették le a voksukat. “Amikor kezdett kialakulni az irány, bevontam a folyamatba Molnár Csaba táncművészt, akinek elmondtam az addigi ötleteket, illetve, hogy miből táplálkozik a dal, mit szeretnék megjeleníteni. Csaba nagyon hamar ráérzett az esztétikára, és már az első improvizációja is nagyon erős volt, utána pedig közösen csiszoltuk tovább a koncepciót. Ekkor került a képbe Soós Géza, a klip operatőre, az ő ötlete volt a helyszín és hogy hogyan haladhatnánk a térben. Az ötórás forgatás olajozottan ment, az utómunka nagyját Géza és én készítettük, de Anna is rendszeresen revízionálta a munkaközi verziókat és Csabinak is voltak jó észrevételei” - mesélte Bence.
 

Hamarosan nem csak új dallal és klippel, de egy friss lemezzel is jelentkezik konkoi. A február 17-i SLOW BURN lemezbemutató koncertre Bence nem csak az albumon hallható pianínó dalokkal, hanem klipvetítéssel és szinte a teljes akusztikus és elektronikus hangszer palettájával készül. Az album hat trackje közel 10 órányi nyersanyag legjava; egy kivételével mind 2019-ben született, a klip dala pedig utólag, a tavalyi lemezfelvétel alatt íródott. A warm upért ONAKOM felel, akinek atmoszférikus dalai a kísérleti sound design, a downtempo és a bass music peremén mozognak. A lemezbemutatót követően pedig Maron veszi át a terepet. Az estére különleges vizuál is készül wurki + laslo jóvoltából, az album pedig a helyszínen megvásárolható lesz kazettán.

táncművész és koreográfus: Molnár Csaba
rendező: Grócz Bence

operatőr: Soós Géza

művészeti vezető: Tóth Anna 

segédoperatőr: Gergely Marcell

sound design: Pongor András

cikk fotó: Schmal Fülöp