Érdekességek az egészség világából

Érdekességek az egészség világából

Komoly áttörések, érdekes apróságok, problémák és felfedezések. Nézzük, melyek voltak a
legfontosabbak az elmúlt évben az egészség világában.
 
 Egy évtizeddel az első és eddig egyetlen teljesen tünetmentessé vált HIV-fertőzött után
tavaly meglett a második, sőt rögtön utána a harmadik ember is a világon, akinek a
szervezetéből sikerült teljesen kiirtani a HIV-vírust. A gyógymód az antiretrovirális terápia,
amely ma még csak nagyon speciális esetekben alkalmazható. Lényege, hogy egy HIV ellen
rezisztenciát biztosító génmutációt az ezzel a mutációval rendelkező donortól csontvelő-
átültetéssel a HIV-fertőzött szervezetébe juttatják. 
 
 Közben a kutatók az utóbbi évek slágermódszerét, a CRISPR nevű génszerkesztő eljárást is
bevetették a HIV ellen, és antiretrovirális gyógyszerrel kombinálva sikerült vele
eltávolítani egerekből a vírust, később pedig emberi páciensen is  sikerrel
alkalmazták  ugyanezt az eljárást.
 
 A génszerkesztést a rák ellen is bevetették a kutatók: a betegek véréből kiszűrték az
immunrendszer T-sejtjeit, amelyeket genetikailag módosítottak, hogy felismerjék a rákos
sejteket, és felvegyék ellenük a harcot. Egyelőre nem tudni, sikeres lesz-e.
 Kanadai kutatók kifejlesztettek egy kezelést, amellyel helyreállítható a Parkinson-kóros
betegek mozgása.
 
 Elkészült az ebola elleni védőoltás, és a járványra való tekintettel a szokottnál gyorsabban
folyik az engedélyezése, várhatóan 2020 közepétől már használható is lesz.
 
 A WHO hivatalosan is betegséggé nyilvánította a videójáték-függőséget.
 
 Az Egyesült Államokban rejtélyes megbetegedési hullám söpört végig az e-cigarettát
használó fiatalok körében, melynek hatására az ízesített változatokat betiltják.