Kicsi a feszt, de erős
Major Minor, 07.14–18., Völgy Major
A Major Feszt még csak tavaly debütált, de a 2020-as év azonnal keresztül is húzta a szervezők számításait. Ők viszont nem riadtak meg a kihívásoktól: úgy döntöttek, hogy idén is belevágnak egy kisebb volumenű, de nem kevésbé színvonalas és izgalmas programsorozatba.
A Major Minort a Budapesttől alig 50 kilométerre fekvő Verőcén, a Völgy Majorban tartják majd, ide várják a számtalan zenei, színházi és egyéb kulturális program előadóit és rajongóit. Olyan zenei produkciók érkeznek, mint Szabó Balázsék, az Aurevoir., a Zuboly és a Major Zenekar – csak hogy néhányat említsünk. De tiszteletét teszi majd a TÁP Színház is, lesznek monodrámák, interaktív színház és komolyzenei programok is – mindez családias hangulatban és varázslatosan zöld környezetben. Azaz: lesz itt minden, ami a kultúrára éhes szem-szájnak ingere!
Fotó: norapribek