„Érkezik a valaha volt legjobb albumunk!” – Palaye Royale-interjú

„Érkezik a valaha volt legjobb albumunk!” – Palaye Royale-interjú

Júniusban egy olyan emlékezetes bulit raktak az Akvárium színpadára, hogy a mai napig emlegetik. A Palaye Royale három tesója, Sebastian Danzig, Emerson Barrett és Remington Leith olyannyira odavannak Magyarországért, hogy nemcsak az augusztus 14-i szigetes fellépésüket várják, hanem legújabb, „Fever Dream” című nagylemezük turnéjára is betervezték már Budapestet. A srácokkal nemcsak az új hangzásról és a hazai közönségről beszélgettünk, egy titkot is megosztottak velünk – a Rockstar Magazinnak árulták el elsőként, hogy az új albummal együtt képregényhősökké is avanzsálnak.
 
Pár hónapja játszottatok Budapesten, és még mindig rendszeresen veszitek elő az itt készült fotókat. Ennyire mély nyomot hagyott bennetek Magyarország?
Sebastian Danzig: Budapest volt az európai turnénk első állomása, és amikor megérkeztünk, fogtuk magunkat és órákon át sétáltunk a városban. Legszívesebben még tovább lógtunk volna, de el kellett indulnunk az Akváriumba. A koncert után folytattuk a császkálást.
Emerson Barrett: Egész életemben el akartam látogatni Magyarországra, egész éjjel fent voltam utána és várost néztem. Voltam a Parlamentnél, megnéztem a várat, varázslatos volt, imádtam.
Remington Leith: Imádjuk Budapestet, tényleg!
 
Mi volt az első benyomásotok a magyar közönségről?
Sebastian: Nagyon élt a közönség, vicces volt, mert még a lassú dalok alatt is mosh pit-et alakítottak a tömegben, és fel-alá ugráltak. El tudnám viselni ezt a hangulatot minden bulin, várom már, hogy visszatérjünk!
Emerson: Én betanultam a koncertre egy csomó magyar szót, de sajnos mindent elfelejtettem, pedig egy másodpercig egészen magyarnak éreztem magam!
 
Néhány hete jelentettétek be a negyedik albumotokat, mit árulhattok el róla elöljáróban?
Remington: A legjobb dolog, amit valaha csináltunk!
Sebastian: Az első album óta most először ültünk le zenét írni a srácokkal, mint tesók, kifejezetten izgatottan kezdtünk a munkába, és kivétel nélkül mindenben egyetértettünk. Igyekeztünk nagyon személyes számokat szerezni, olyanokat, amik individuumként is szimbolizálnak bennünket. Emerson egy igazi őrült, Remington a banda hangja, és tökéletes füle van a legjobb énekdallamok megalkotásához. A valaha volt kedvenc saját dalainkat írtuk és a legmenőbb klipjeinket forgattuk, már izgatottan várjuk, hogy megjelenjen, és a Sziget után újra visszatérhessünk Budapestre a „Fever Dream” turné repertoárjával.
Emerson: Úgy gondoljuk, hogy ha nincs jelen a világban az, amit látni szeretnél, neked kell, hogy azzá válj. A „Fever Dream” számunkra pontosan az, amit mindig is meg akartunk alkotni. Ez az első alkalom, hogy ezt bárkinek eláruljuk, de a lemezzel egyidőben egy képregényt is meg fogunk jelentetni, szintén ugyanezzel a címmel.
 
 
Az albumot személyes kedvencem, Chris Greatti producerelte, milyen volt vele dolgozni?
Sebastian: 3-4 évvel ezelőtt írtam neki Instagramon egy üzenetet, ennek következtében Chris segített a „Nervous Breakdown” megírásában a „The Bastards” albumról. Ahogy elkezdtük összerakni a „Fever Dream”-et a karanténidőszakban, meghívtuk őt is a tengerparti nyaralónkba, hogy segítsen be a dalszerzésbe. Persze ekkorra már jó barátok voltunk, és ez azóta sem változott.
Remington: Igazából Chris a legjobb barátunk. Tegnap találkoztunk, de már hiányzik.
 
Már meg is jelent a címadó szám, mi a történet mögötte?
Sebastian: A dal nagyon sok parallelt tartalmaz. Ahogy a fanok végighallgatják vagy elolvassák a szöveget, csomó visszautalást fedezhetnek fel korábbi számokra, mint például a „Lonely”-ra vagy a „Dying In A Hot Tub”-ra. Tökéletes keveréke a Palaye Royale jelenének és múltjának.
Remington: Ez az egyik első pozitív dalunk. Néha sötét és kemény a szöveg szempontjából, de voltaképpen arról is szól, hogy mi mindent köszönhetünk a rajongóinknak.
 
A videóklip is atom lett, mennyire folytatok bele a rendezésbe? Honnan jött a cirkusz-tematika?
Sebastian: A „Punching Bag” és a „No Love In LA” klipjei közötti átmenetben már feltűnt a bohóc képe,  ekkor két beöltözött fószer elkapja Remingtont. Amikor a „Fever Dream”-en kezdtünk ötletelni, megismertem Gianluigi Carella rendezőt, akivel összeolvasztottuk a három dal történetét.
Emerson: A videó és a cirkusz tematikája összeolvad a jövőbeli terveinkkel – nem akarok túl sokat elárulni, de a Palaye egy egészen komplex dolgot készül életre kelteni.
 
Hasonló vizuált fogunk látni a színpadon, mint a klipben?
Emerson: Rövid válasz: Igen. (nevet) A fesztiválokon nem lesz lehetőségünk annyi színpadi elemet használni, de a headliner show-k esetében mindenképp.
Remington: Amit hiányolni fogtok a Szigeten a kellékekből és vizuális elemekből, azt majd kiegyensúlyozzuk az energiánkkal és a rohadt jó zenénkkel! De egészen biztosan hozzuk a teljes show-t is Budapestre.
Emerson: Az elmúlt három hónapban Sebastian és én elkezdtük megtervezni a színpadkép minden egyes részletét, a fényektől kezdve, a kellékeken át, a különböző koncerthelyszínek atmoszférájáig.
Remington: Én mindeközben a rágcsálnivalókat és a morális támogatást biztosítottam nekik.
Sebastian: Remington még tortát is sütött!
 
A Szigetre már hoztok új dalokat?
Sebastian: Az a terv. Másfél órát ki kell töltenünk, még sosem kaptunk ilyen hosszú set időt egy fesztiválon sem, általában 30-45 perces koncerteket adunk. Először lesz streamelve is élőben a bulink, hálásak vagyunk Magyarországnak, hogy ennyire érdekel benneteket a bandánk.
 
Nézegettem a webshopotokat, és marha jól néznek ki a „Fever Dream” bakelitek. Ti magatok is gyűjtők vagytok?
Sebastian: Régen azok voltunk, de most, hogy állandóan turnén vagyunk, leálltunk vele. Csak azt cipeljük, ami szükséges.
Emerson: Minden, ami a mercheink között megtalálható, kifejezetten gyűjtőknek készül. Pár hét múlva egy exkluzív, holografikus kiadása is megjelenik például a képregénynek.
Remington: Emlékszem, hogy pár éve kaptam Sebastiantól egy MTV Unplugged in New York bakelitet a Nirvanától, ez még mindig az egyik legféltettebb kincsem.
 
Két évvel ezelőtt összeállítottatok egy listát a kedvenc lemezeitekből. Mik szerintetek az idei év legjobb albumai?
Sebastian: Szeretem az Arcade Fire WE albumát, láttam őket a Coachellán idén, mielőtt kiadták volna a lemezt, nagyon jó volt, de Harry Styles is nagyot ütött.
Remington: Lizzo!
Sebastian: Viccelsz?
Remington: Nem viccelek.
Sebastian: Igyekszünk mindenféle zenei stílus felé nyitni, de az ízlésem még mindig leragadt kicsit a Rolling Stonesnál, az Oasisnél, vagy Coldplaynél.
Emerson: De amúgy Palaye Royale-t is pörgetünk néha.
Sebastian: Én is nagy Royale-fan vagyok!
 
Írta: Erdős Viki
Fotó: Ivano Marino
 
 

 

Az interjú megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.