Ez a Kőbánya Folk!

Ez a Kőbánya Folk!

Miniriport a Kerekes Band tagjaival.

Elég rendhagyó és különleges estére készül az egyik legeredetibb hazai zenekar, a Kerekes Band. Hogy jön össze a blues az ethno funkkal? Hát úgy, hogy Deák Bill Gyula lesz a Kerekes Band vendége március 24-én az A38 Hajón! Fehér Zsomborékat kérdeztük, akik épphogy akkor fejezték be a próbát Bill Kapitánnyal.
 
 
Milyen volt vele próbálni?
 
Iszonyatos tehetség az öreg, amióta a pályán van. Úgy megtolta a hangot, hogy nem csak a hangfalakból hallottuk, hogy énekel, hanem rendesen is. Teljes szívéből ordított, nem érdekelte, hogy ez csak egy próba. 
 
 
Elsőre elég szokatlannak tűnhet ez az együttműködés, hogy jött az ötlet?
 
Én zenei programszervező vagyok már 2003 óta, lassan az ötödik Deák Bill koncertemet szervezem. Már a másodiknál Hendrix pólót vettem fel, amit a gitáros el is akart kérni. Másfél éve pedig egy koncerten mondta Bill, hogy szálljak be a Voodoo Childba furulyázni és nagyon jól működött, annyira, hogy meg is hívott az életműkoncertjére, ami idén lesz. Mi pedig még előtte „visszahívtuk”. De annyira kézenfekvő ez a dolog, ha kimondja az ember, hogy Bill Kapitány az A38-on az Ethno Funk Testvériséggel, ez annyira kerek! És hogy velünk játszik először a Hajón, hát ez őrület.
 
 
Milyen lesz a koncert? Ugye ti azért javarészt instrumentális zenét játszotok…
 
Sok komoly arcot meghívtunk már a rockközegből is, minden ilyen koncertre rákészültünk. Volt már közös bulink Nagy Feróval, Waszlavik Gazemberrel, szóval azt gondolom, ebbe a legendás sorba tökéletesen beleillik Deák Bill is. Van egy új tagunk is, Sohajda Péter a Shapat Terror zenekarból, aki egyébként a Kerekes Band hangmérnöke, úgyhogy nem mentünk messzire. November óta csak erre a koncertre készülünk és nagyjából minden számot átírtunk, még a közönségkedvenceket is. Régi nóták lesznek, de új köntösben.
 
 
A két műfaj – a blues és a folk – távolinak tűnhet, de ha jobban megnézzük, mindketten egyfajta népzenét képviseltek, csak más szegmensről. 
 
Muddy Waterstől a 30-as években a földeken ugyanúgy gyűjtöttek a zenéket, mint ahogy Bartók, vagy ahogy Martin György kereste a táncosokat. Akkor még népzene volt, most már a zeneipar része lett. 
 
 
Mit gondoltok azokról a véleményekről, miszerint a népzene szent és sérthetetlen, minden más fúzió az ördögtől való és csakis a tradicionális megfogalmazása az egyetlen legális módja a fenntartásának? 
 
Nem érdekel. Annyira régóta csináljuk és nem népzene címszóval. Mások jobban kihasználják ezt, miközben nem is magyar népzenét játszanak. Ez szerintem sokkal nagyobb átvágás. Mi csak azt mondjuk, hogy mi ebből merítünk, de nem azt játszunk, csak abból indulunk ki. Megtanultuk a gyimesi és moldvai zenét, ez az alap. Keith Richards is megtanulta Muddy Waters zenéjét, de ettől még javarészt saját dalokat írt. És egyébként annál jobb kritika nem kell, hogy a Fölszállott a páva tehetségkutatóban a mi zenénk megy aláfestőként.
 
 
Ha bárkit választhatnátok, kivel zenélnétek szívesen, akinek a stílusa elüt a tiétektől?
 
A 90-es évekbeli brit underground elektronikai színtér teljes palettáját szívesen felvállalnám.
 
 
Én annyira lelkes vagyok még a próba hevében, ez is egy álom volt Bill-lel. Meghatódtam, mert körbeért valami. 20 évvel ezelőtt Egerben láttam őt először és megbabonázott a Zöld Csillag meg a Hendrix-féle muzsikák, álom volt, ami most teljesült. A 70-es évekbe mennék vissza, de maradnék én is Londonnál, és persze Hendrix. De amennyire közel lehetett kerülni hozzá, sikerült is a zenekarnak, ugyanis Mike Finnigan, aki az Electric Ladylanden Hammond-orgonázik, játszik két albumunkon is. Úgyhogy létrejött valamiféle kapcsolat Hendrix és a Kerekes Band között.
 
 
Mik a zenekar közeljövőbeli tervei?
 
Most a külföldi utak, amik felvillanyoznak, meghívtak Jamaicába egy jazzfesztiválra, a világzenét játszó magyar Kerekes Bandet, utoljára 10 éve voltunk ott, akkor is működött, most is nagyon várjuk. Meg megyünk Kazahsztánba is zenélni, ezenkívül Olaszországba, Németországba, játszunk Pozsonyban, Torockón, itthon pedig a Fishingen, de megyünk a Szekszárdi Borfesztiválra is és Villányba, úgyhogy sűrű év lesz.
 
 
 
Császár Gergő