Farkasmesék szeptemberben – Akela-interjú

Farkasmesék szeptemberben – Akela-interjú

2007 óta először jelentkezik új nagylemezzel az Akela. A részletekről ezúttal Katona Főnök helyett Király „Piócamen” Zoltán dobossal beszélgettünk.

A Fattyúdal kilenc éve jelent meg. Hogyhogy azóta nem készült Akela-lemez?
 
Leginkább kiadói és anyagi nehézségek miatt. A dalszerzés viszont nem állt le. Az akkori feloszlás után Pókember barátommal folyamatosan írtunk új szerzeményeket, úgyhogy elég sok anyag halmozódott fel. Kiadni viszont azután sem tudtuk őket, hogy folytatódott az Akela. Kiadó hiányában és nyolc-tízórányi munka mellett ez szinte lehetetlen lett volna.
 
Végül találtatok kiadót?
 
Igen, úgy néz ki, megoldódott a dolog a GarageLive Records jóvoltából. Ha valakinek van módja segíteni, az most hozzájárulhat az új album stúdió- és gyártási költségeihez, amit három dologgal tudunk meghálálni: 1. Egy dedikált CD-vel, amit az illető a megjelenés előtt kaphat meg személyesen vagy postán. 2. Egy exkluzív pólóval, ami csak a támogatóknak készül. 3. Egy szeptember 9-én Budapesten megrendezésre kerülő zártkörű koncert/dedikálás/közönségtalálkozóval, ahova támogatóinkat hívjuk el. Az új lemez itt még a megjelenés előtt átvehető, sőt még welcome drinkkel (természetesen boroskóla) is megajándékozzuk az adakozó kedvűeket. Ja, és helyszínen klipforgatás is lesz! A támogatói összeg alsó határa 4.000 Ft, felső határa nincs. A felajánlásokat szeptember 8-ig várjuk, részletek az Akela Facebook-oldalán. A szokásos október 31-i Farkas névnapi koncerten pedig már hivatalosan is bemutatjuk az új dalokat.
 
Mit kell tudni a Farkasmesék lemezről?
 
A koncepciót Főnök már nagyon régen kitalálta, egy régi álma valósult meg most. Ugyebár köztudottan nagy mesegyűjtő, a Balaton-felvidéken egy rakás történetet összegyűjtött, és nem mellesleg ő maga is imád mesélni. A szövegek központi karaktere a farkas, aki a dalokban végig pozitív karakterként jelenik meg.
 
Ha jól tudom, eredetileg egy Függőségi nyilatkozat című album volt tervbe véve, melynek minden egyes dala egy-egy függőséget taglalt volna. Ezt végül elvetettétek?
 
Nem, továbbra is tervben van. Olyannyira, vannak kész dalok is, a következő Akela-sorlemez remélhetőleg ezekből fog állni.
 
Zenekari biográfia megjelentetésében sosem gondolkodtatok? Az Akela háza táján ugye történtek elmékezetes dolgok.
 
Természetesen megfordult a fejünkben, erről talán Főnök tudna részletesebben mesélni. Konkrétumok még nincsenek az ügyben, de mindenesetre tervbe van véve a dolog.
 
Már 2007 óta a zenekar tagja vagy. Számodra melyik volt a legemlékezetesebb történet azok közül, melyeket a legendás Akela-interjúk csúcspontjaként szokás emlegetni?
 
Pontosan, már majdnem tíz éve gyűröm az Akelával a kilométereket és a hangjegyeket. Ami pedig a hasonló sztorikat illeti… próbálok olyat találni, ami senkinek nem fáj. Ami most így hirtelen bevillant, arról mi magunk sem nagyon beszélünk. Rendszeresen történtek hasonlók, mint az ominózus szelet paradicsom esete vagy a „nincs térkép” probléma, de őszintén szólva a bőség zavarával küzdök. Ilyen téren igazából Pókember a zenekar krónikása, ő az, aki jegyzeteli a hasonlókat.
 
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.08.23.