Farsangi Seattle-tribute a Dürer Kertben

Idén február 14-én rendezik meg a Tribute Farsangot a Dürerben, ami minden évben egy sok élő zenét ígérő, jó hangulatú rendezvény. Az idei különlegessége az, hogy a középső teremben egy sor grunge banda áll színpadra: lesznek Nirvana-, Alice In Chains- és Mad Season-dalok is tribute vagy nem tribute bandák előadásában. Az utóbbiról kérdeztük Ormai Bertoldot a Basement zenekarból; ők vállalták azt a nemes feladatot, hogy a rendezvényen – vendégekkel kiegészülve – előadják az egyetlen Mad Season-albumot. 

 

Az Above lemez kicsit talán egy hattyúdal, hiszen a lemez után hét évvel Layne meghalt. Ezen a lemezen olyan mélységekbe merül a saját poklában, amilyen mélyre korábban talán soha, és teszi ezt úgy, hogy szinte érzed, ahogy a füledbe suttog, olyan közel van hozzád. Szóval annak ellenére, hogy mennyire drámai a lemez, én valahogy mindig békére lelek benne.

 

Az atmoszférát visszaadni, amit a lemez teremt – és amit szerintem mindenki szeret benne –, nagy nehézséget jelent. Sok esetben a letisztultságától nagyon kevés mozgásteret ad. Ami még kicsit melósabb, az a megfelelő soundok megtalálása, hiszen ebben is nagyot alkottak a fiúk. Legnehezebben mégis az improvizatív részek adhatók elő, mert ezeket egy az egyben visszaadni nem lehet, viszont az sem elég, ha csak hasonlóan játsszuk. Ők nagyjából elsőre nyomhatták ezeket a részeket így, mi viszont akkor tudjuk jól előadni, ha rengetegszer elpróbáljuk, csiszolgatjuk.

 

 „Pont 25 éve jelent meg a Mad Season első és egyetlen albuma, az Above. A seattle-i grunge zene két óriása – Layne Staley, az Alice In Chains énekese és Mike McCready, a Pearl Jam gitárosa – jött itt össze két kevésbé nagynevű, de szintén remek zenésszel, a Screaming Treesből ismert Barrett Martin dobossal és a The Walkabouts basszeresével, John Baker Saundersszel. A formáció egy évvel korábban indult, mikor McCready összehaverkodott a rehabon Saundersszel. Martin is épp ráért, Mike pedig azt remélte, ha jó barátja, a mindegyiküknél durvábban függő Layne egy ilyen, kijózanodott csapatban muzsikál, az majd jó hatással lesz rá. Sajnos ez nem jött be, hiszen Staley 2002-ben belehalt a kábítószerek használatába – Saunders már ’99-ben –, ám valamiféle mágia így is létrejött.

Az Above egyfelől tökéletes grunge album, másfelől viszont sokkal szerteágazóbb is. Éppúgy van rajta indusztriális, súlyos téma (I Don't Know Anything), mint olyan, hihetetlenül szép és bensőséges dal, amire rá lehet mondani, hogy amerikai folk (River of Deceit, Wake Up). De azért a legtöbb szerzemény iszonyatosan súlyos és sötét, legyen bár bluesos (Artificial Red) vagy szinte doomosan döngölős (Lifeless Dead). És persze ott van a fájdalmas és gyönyörű Long Gone Day Layne és Mark Lanegan (Screaming Trees) duettjével, szaxofonnal.”