„Fontos a személyes kapcsolat a vevőkkel”

Már egészen kicsi koromban kiderült, hogy válogatós vagyok ruhák terén. Egész konkrétan közöltem a szüleimmel, mi az, amit hajlandó vagyok felvenni és mi az, amit nem. Volt egy borzalmas barna nadrágom, amit igyekeztem mindig tönkretenni, összekoszolni, mielőtt utcára akartak vinni benne. Egyébként azóta sem kedvelem a barnát. Hároméves voltam, amikor Anyu vett egy Naumann varrógépet – onnantól nem volt megállás! (nevet) Ő varrta a ruháimat. Amikor felköltöztem Budapestre, a rengeteg textilbolt által kinyílt számomra a világ. El is kezdtem dolgozni egy ilyen boltban, ahová bejárt Kenguru és Herczeg Zoli is (ismert hazai divattervezők – a szerk.). Csak kamilláztam, hogy underground színtéren is lehet tervezőnek lenni! Ők voltak is olyan kedvesek, hogy meghívtak a divatbemutatóikra, aztán – ahogy az lenni szokott – szépen lassan beszippantott az egész. A boltot 2004-ben nyitottuk, ahol méretre készítek kis szériás darabokat.

 

 

A kétezres évek elején több időt töltöttem egy tetováló barátomnál. Rengeteg külföldi tetováló magazinja volt, engem pedig teljesen magával ragadott a pin-up csajok stílusa. Feltörtek az emlékek, hogy mennyi Elvis-filmet néztem kiskoromban, később CryBaby és még sorolhatnám. Akkor el is kezdtem ilyen ruhákat varratni vagy magam készíteni. Egy barátnőm támogatott erővel és pénzzel, Ő találta ki a TiCCi szójátékot, ami nagyon megtetszett. A két C amúgy is szerencsés, legalábbis Coco Chanelnek erőt adott anno a két C betű. (nevet)

 

 

Te tudtad, hogy van Magyarországon rockabilly szubkultúra? Na, hát nekem fogalmam sem volt róla, pedig nagyon is van! Rock és nu metal koncertekre jártam a barátaimmal, de hamar elterjedt a híre a rockabillyk közt, hogy van egy csaj, aki nekik való ruhát csinál. Ők kevesen vannak, de mivel itthon ez egy óriási piaci rés, hűséges vásárlók. Meghívtak rockabilly koncertekre és fesztiválokra is, ahol még többet tanultam, inspirálódtam – és teljesen be is kebelezett.

 

 

 

Én csak csinálom, amit gondolok. Nyilván sok minden inspirál és az élethelyzetekből is merítek: valamelyik ruhám épp felkapják, valamelyik elsikkad és több év múlva kapják fel. Aztán van, hogy kész helyzet elé állítanak: „Itt egy produkció, tervezd meg hozzá a ruhát!” Zenekarok jönnek konkrét színpadi elképzelésekkel, néha anélkül, teljesen rám hagyatkozva. Feladat mindig van.

 

 

Egy magyar lány vette tőlem a ruhát, aki Pekingben él, műsorvezető és színésznő. Mikor megláttam a fotókat, nagyon megörültem! 2007-ben érkezett az első konkrét megrendelés egy német rockabilly boltból kb. 30 ruhára, aztán lett több német, svájci és amerikai üzlet is, akikkel együttműködtem. Amikor megcsináltam a webshopot, ennek vége szakadt. Itt már személyes kapcsolatot tudok ápolni a vevőkkel, ami nagyon fontos számomra – ez az üzletem egyik alappillére.

Az amerikai rockabillyk azért szeretik a stílusom, mert nagyon újító, ezzel szemben Angliában lényegesen kevesebbet adok el, mert ott csak a vintage megy. A franciák imádják, hogy bátran használom a színeket, a németek a military ruháimat részesítik előnyben. Itthon főleg menyasszonyi ruhákat készítek, sok vevőm van, aki egyáltalán nem képviseli a szubkultúrát, de szereti a ruháim és megteheti, hogy a munkahelyére is felvegye.

 

 

Jobb szeretem, hogy egy helyen vannak a ruháim, így nem szoktam beadni tervezői boltokba. Van egy showroom, amit két művésszel, egy tetoválóval (Mirka Művek) és egy üvegékszer-készítővel (Glass Painting By Chris) csinálunk. Itt van egy kis galériája a lányoknak. Ahogy már mondtam, jobb szeretek egyszerre egy vevőre vagy feladatra koncentrálni, így bejelentkezésre működöm, de vannak nyílt napjaink, amit mindig hirdetünk.