FOO Közlemény!

FOO Közlemény!

2021-es beköltözőnapot kapnak Lovasival, Kispállal, Beck Zolival es Bérczesi Robival, akik nem kérik vissza a Fishinges bérletük árát

De más pontokon is próbál kreatív ajánlásokat tenni új támogatási rendszerén keresztül az elmaradását tegnap bejelentő Fishing on Orfű, amely állítása szerint sosem volt még ekkora bajban. A szervezők szerint a Fishing jövője is kérdéses lehet. A bejelentésre a fesztivál közönsége elképesztő szeretetáradattal reagált.
 
 
„A legvégsőkig szerettük volna, hogy biztonságosan összejöhessünk Orfűn a nyár végén, de minden lehetőséget végiggondolva most ki kell mondanunk: a 2020-as Fishing on Orfű elmarad” – írták a szervezők csütörtökön a fesztivál felületein. A Fishing volt az első nagyobb zenei rendezvény, amely a járványhelyzetre reagálva a teljes programját átszervezte augusztus végére és ezután majd’ minden jegyét újra eladta. Azért is nagy szó ez, mert a Fishing „egy teljesen független, szponzormentes fesztivál, ahol nincsenek eladott nagyszínpadnevek (ti szavazzátok meg azokat), nincsenek reklámok, szórólapok, reklámokat sugárzó kivetítők, hostessek.” – írják a szervezők. „Viszont ennek ára van: szponzorok híján a Fishingnek mindösszesen két bevételi forrása van: a belépőjegyek és a vendéglátás. Ez a két forrás vált most semmivé.” – szemlélteti a helyzetét a fesztivál, amely története során először a közönsége segítségét kéri. „A Fishing jövője, esetleges függetlensége, további szponzor- és reklámmentessége múlhat azon, hogy mennyire tudjuk minimalizálni a mostani kárt.” – teszik hozzá a szervezők.
 
A fesztivál egy olyan új, kreatív támogatási rendszerrel szeretné segítségre ösztönözni közönségét, amely egyben a jegyvisszaváltási felület is. A rajongók dönthetnek úgy, hogy bent hagyják a jegyeik bizonyos százalékát és ezzel a Fishinget támogatják. Természetesen lehetőség van a teljes vételár visszakérésére is, ám amennyiben a segítség mellett dönt a vásárló, a támogatás mértékének megfelelően ígér ajándékokat a fesztivál. Az összes közül a legszembetűnőbb a ’mindent vivő’ csomag: aki a bérletének a teljes árát benthagyja, egy különleges 2021.06.15-i beköltözőnapot kap ajándékba, ahol fellép Lovasi András és Kispál András, Beck Zoli, Bérczesi Robi, a Lázár tesók és a Szendrői-Tóth duó (Elefánt) is. „Egy szuper, intim, megismételhetetlen hangulatú estét tervezünk a legelhivatottabb jótevőinknek.” – írják a szervezők, akik közös fotót, Dicsőségfalat, egy Fishinges koncertfelvételeket tartalmazó rendkívüli dupla cd-t, limitált pólót és merch-csomagot (vászonszatyrot, passztartót támogatói passzal, kitűzőt és matricát) is ígérnek azoknak, akik nem kérik vissza a bérletük árát. És ez még nem minden, hiszen a legkisebb mértékben támogatók is kapnak exkluzív, eddig még meg nem jelent digitális Fishinges tartalmakat és felkerülnek a fesztivál Dicsőségfalára is, amely mind a Fishing weboldalán, mind a 2021-es fesztiválon is megtekinthető lesz.
 
 
A napijegyeseknél a 100%-ot felajánlóknak jár a már korábban is említett merch-pakk, de minden támogató megkapja a digitális tartalmakat és felkerül a Dicsőségfalra is, csak úgy, mint a kempingjegyek vagy az off-programokra váltott jegyek adakozó tulajdonosai.
 
„A legfontosabb célunk mindig is az volt, hogy olyan fesztivált szervezzünk nektek, amire mi is szívesen elmennénk: ebből lett a Fishinges hangulat. Ha fontos neked a Fishing, ha jelent valamit neked ez a fesztivál, ha a szíveden viseled a jövőjét, akkor arra kérünk: támogass bennünket!” – kérik a szervezők.
 
A jegyek visszaváltásáról és a támogatásról 2 héten át, augusztus 13-ig nyilatkozhatnak a jegytulajdonosok. Ez azért is fontos, mert a már megvásárolt belépők nem lesznek érvényesek a 2021-es Fishingre. „A fesztivál akkora veszélybe került, hogy a támogatási rendszer lezárása után tisztán kell látnunk, mekkora lesz az a mínusz, amivel nekivágunk a jövő évnek, hogy még időben megtehessük az esetlegesen szükséges további mentőintézkedéseket” – írják ezzel kapcsolatban a szervezők.