Grunge, funk és metál? Most komolyan?

Grunge, funk és metál? Most komolyan?

Itt a Polytrip első, bemutatkozó száma!

Ismered a Polytripet? Nem lepődnénk meg, ha a válasz nem lenne, legalábbis egyelőre. A Polytrip zenekart ugyanis 2017-ben hívta életre Budapesten három zenéhez kötődő fiatal. Zenéjükben mind a 90-es évek grunge, rock, funk, pop és metál jegyei, mind a modernebb stílusok ötvöződnek, melynek során a klasszikus alapokat a lehető legváltozatosabb módon kombinálják váratlan, komplex, meglepetésszerű hatásokkal.
 
 
A zenekar tagjai:
Lugosi Dániel – gitár, ének 
Székely Ádám – basszusgitár, vokál 
Vincze Ákos – dobok
 
A zenekar közel egy évnyi kemény számírás, számtalan próba után most végre készen áll arra, hogy a nagyvilág számára is megmutassa készülő EP-jük első, debütáló számát, amely tökéletesen jellemzi a zenekar által követett stílusegyveleget. Az első szám címe ‘ The Fly’, ami nevéhez hűen arról az idegesítő légyről szól, amit mindenki el szeretne tűntetni, de valamiért sosem jön össze.
 
 
Külön érdekesség, hogy a stúdiómunkálatok teljes mértékben próbatermi körülmények között zajlottak Lugosi Dani vezényletével, aki nem mellesleg a trió énekese és gitárosa is egyben.
 
A zenekar a készülő EP mellett természetesen élőben is megmutatja magát, október 25-én az Instantban tartanak ingyenes, dupladebütáló koncertet a BAAB együttessel, akiknek tagjait már ismerhetitek az Uzipovból, a Soerii & Poolekből, vagy a Mocsok 1 Kölykökből.
 

Helyszín