„Ha komolyan vennék, akkor úgy érezném tényleg megérett az emberiség a pusztulásra”

„Ha komolyan vennék, akkor úgy érezném tényleg megérett az emberiség a pusztulásra”

Megérkezett a KONTRA.POP válasza az elmúlt években elképesztően divatossá váló feldolgozás-hullámra. Az EDDA Művek slágerének ütős újragondolására a streaming platformokon elég jót megy, most egy ötletes low budget klipet is kapott!
 
„A match megtörtént…”
A KONTRA.POP formáció megálmodója Shuey hosszú évekig kizárólag keményebb műfajokban tevékenykedett, főleg a rock- és metálszcénában mozgott különböző produkciókban. Mindig is a frontemberek szerepköre hozta lázba, ezért a tavalyi év során úgy döntött, hogy más stílusokban is kipróbálja magát ebben a pozícióban. Elkezdték foglalkoztatni a könnyedebb műfajok, illetve a magyar dalszövegek. Ez volt az a pont, amikor nekiállt olyan alkotótársat keresni, akivel együtt dolgozhatnak számötletein. Erre az időszakra így emlékszik vissza a KONTRA.POP énekese:
„Nem kellett sokáig keresgélnem, amíg rátaláltam Havas Mikire. Mindenki ismeri őt, az Irie Maffia zenekar alapítója és ex-basszusgitárosa, aki Mikoo név alatt zenei producerként is tevékenykedik. Nekem mégis inkább a produceri munkái tetszettek jobban, és megszólítottam egy születendő dalom meghangszerelése és producerelés miatt. Gyanútlanul igent mondott.”
Mikoo jelenleg Franciaországban él, ahol jelenleg saját hip-hop/trap/R’nB/soul projektjén dolgozik Beatz Diary Paris vol. 1 címen nemzetközi és hazai előadókkal. A producer és Shuey személyes találkozója hosszabb ideig váratott magára, de az online térben elég hamar megtalálták a közös hangot mind emberileg, mind szakmailag. “Ami késik, az jön” jeligére egyébként a páros összefutott már a francia fővárosban, stílszerűen egy bárban koccintottak a közös munka megpecsételése gyanánt.
 
„Tudtam, hogy ebből baj lesz, de imádom a bajt!”
Az elmúlt időszakban óriási népszerűségnek örvend régebbi dalokat feldolgozni vagy bizonyos részüket beemelni egy friss szerzeménybe. Előbbire jó példa a KONTRA.POP Minden sarkon álltam már coverje, aminek az alapötlete Mikoo fejéből pattant ki. A páros tisztában volt azzal, hogy ez akár egy támadási felületet is jelenthet számukra akár az EDDA Művek rajongótáborának irányából, de ezt a kockázatot úgy döntöttek, hogy bevállalják.
...és milyen jól tették! A feldolgozás 2023 év végén landolt a digitális zeneáruházak kínálatában és azóta már tisztán látszik, hogy az emberek szívesen pörgetik a tracket ebben az új drum’n’bass verzióban. A KONTRA.POP a kezdeti sikereken felbuzdulva készített egy frappáns low budget videóklipet, a forgatásról pedig a következő részleteket osztották meg:
„Nehogy véletlenül valaki azt higgye, hogy ezt komolyan gondoltuk. Ez egy szó szerint 0 forintos klip, amelynek a felvétele alatt kifejezetten kimelegedtünk, röhögtünk hasgörcsig, annak ellenére, hogy amikor otthonról elindultam a helyszínre, akkor -8 Celsiust mutatott a mérő. Nem tudom, hogy lesz-e akkora megtekintés rajta, hogy bajba kerüljünk a téma miatt. Ha meg tömegek vennék komolyan, akkor tényleg úgy érzem, hogy megérett az emberiség a kipusztulásra, és hogy elvigyenek minket az élienek szexrabszolgának.”