HAJNALBAN - Új TeddyQueen dal és klip - INTERJÚ!

HAJNALBAN - Új TeddyQueen dal és klip - INTERJÚ!

2021 március 19-én jelent meg a zenekar nagylemeze Nekem itt a helyem címmel, melyet idén több, mint 20 helyszínen be is mutattak. A lemezbemutató turné csúcspontja a Budapest Park volt, ahol a Bagossy Brothers Company előzenekaraként állhattak színpadra és magukkal hozták a csapat szimbólumát és kabaláját az erdélyi macit is, hogy segítsen megmozgatni a Park közönségét. 2022-ben már megjelent a zenekarnak egy single-je Oda Nem Megyek címmel, most ősszel pedig Hajnalban c. számuk és legújabb klipjük bemutatása az aktuális téma.
 
Mi a maci története? És melyik nemesi családba született?
A maci eredet történetét (még) nem ismerjük. A Parkos koncertünkön váratlanul érkezett közénk és ott lepett meg először bennünk. Azt viszont már tudjuk, hogy ha új dalt mutatunk be ő is megjelenik, úgyhogy az új dal megjelenésével garantálhatjuk, hogy újra feltűnik majd. 
 
A TikTok platformotokon is volt kint egy összehasonlító videó arról, hogy hol kezdtétek és idén már a Budapest Park színpadán is álltatok. Milyen megélni azt, hogy anno annyi embernek játszottatok, amennyi most csak a backstage-ben volt?
A zenekarunk életében mindig is jelen volt a fokozatosság, ami a közönség létszámára is jellemző volt, ahogy teltek az évek úgy gyűlt a tömeg a zenekar köré. Még mindig növekszik a közönségünk hiszen pár éve vagyunk jelen, szóval még a mai napig is előfordulnak olyan koncertek, ahol nincs nagy tömeg. Nekünk egy csillogó szempárt kell felfedezzünk a sorok között és már elégedettek vagyunk és az is jellemző ránk, hogy 5 embernek is olyan lendülettel játszunk mint 5000-nek. 
 
Ha már TikTok, ahol elég sikeresek vagytok. Hogy érzitek, mennyiben tesz hozzá a közönségetekhez az, hogy ott is jelen vagytok és tartalmat gyártotok oda is?
Mi is igyekszünk a magunk hitelességével megjelenni TikTok, de jelenleg még inkább a szórakozás/szórakoztatás felület és kevésbé tudatosan használjuk arra, hogy szélesítsük a közönséget, inkább csak a telefonjainkon összegyűlt számunkra is vicces és szórakoztató tartalmakat szoktuk feltölteni. Ezáltal egy kicsit jobban megismerhet minket a közönségünk. 
 
Az utóbbi években belefutott a világ egy patthelyzetbe. Ez volt az első igazinak mondott nyár azóta és ti megtáncoltattátok az országot a Nekem itt a helyem-re. Milyen érzés volt?
A pandémia alatt nagyon nehéz volt a lemez megjelentetése, mi 2020-ra reméltük a bemutatást és többszöri szervezéssel is alig pár lemezbemutató koncertet sikerült tartani. Idén végre kedvünkre játszhattunk, a teljes lemez anyagát bemutathattuk Erdélyben és Magyarországon, úgy érezzük nagyon jól sikerült az első lemezünk, nagyszerű érzés játszani és megmutatni a közönségünknek. 
 
Nem nagyon pihentetek azóta és jön egy új klip a Hajnalban dalotokhoz. Mit lehet tudni a klipről? Mi volt az elképzelés, mit szeretnétek átadni vele a nézőknek/hallgatóknak?
Amikor a dalt megmutattuk Márton László barátunknak azonnal lecsapott rá, hogy lenne egy szuper ötlete. Ő találta ki végül azt, hogy egy digitális világot építsünk a videóban, amely hangulatában és érzésvilágában is a dalhoz simul. Nagyszerű munkát végeztek és ezt külön köszönjük a What’s in the box productions csapatának. Az egész dal hamar összeállt. Könnyen jött a dalszöveg és a zenét is pár nap alatt összeraktuk a zenekarral. Egy nagyszerű folyamat volt, ami alatt új hangzásokkal kísérleteztünk, így különösen fontos lett számunkra.
 
Barátok vagytok zenélésen kívül is. Mivel töltitek a szabadidőtöket? Mi a regenerálódási folyamatotok egy hosszabb zenés hét, hónap után?
Legutóbb szabadulószobázni voltunk a zenekarral, ami izgalmas kihívás volt számunkra és jó csapatépítő. Mindenki egy kicsit új arcát mutatta és végül a dobosunk kifinomult hallásának köszönhettük, hogy kimenekültünk. Sokat lógunk ezenkívül Gyergyóban, a természetben vagy a város falai között, mi szeretjük azt, hogy ott lehetünk és együtt tölthetjük az időt. Regenerálódni a Yourlivingroomban szoktunk, ami a kedvenc helyünk Gyergyószentmiklóson. 
 
Hol láthatunk titeket legközelebb élőben?
Jelenleg egy mini Erdély turnéra készülünk, ezután a mackó visszatér a barlangjába és rögzíti a nyáron született ötleteit. A turné első állomása október 26-án Kolozsváron, a Planetárium.