Happy Finish Tribute Fesztivál

Happy Finish Tribute Fesztivál

December 9-én igazi tribute maratonra lehet benevezni a Dürer Kertbe. Megkérdeztük a négy kiemelt zenekart, miért vágtak bele a nagyok követésébe és mik a kedvenc dalaik tőlük.

 
- Még 2004-ben jött az ötlet, hogy kellene csinálni egy olyan Metallica tribute-öt, ahol a saját szórakoztatásunkra csupa gyorsabb, tempósabb dalt játszunk, ami az első pár évben a gerincét is adta aztán a műsornak. Aztán, ahogy a repertoár megtelt ezekkel a dalokkal, elkezdtük beilleszteni a többi Metallica számot is. Nem volt semmi világmegváltó gondolat a zenekar alapítása mögött, a lényeg az a mai napig, hogy mi élvezzük a dolgot, és ha a közönségnek még tetszik is, ahogy ezeket Metallica számokat játsszuk, az csak a hab a tortán.
 
- Nehéz választani, mindenkinek megvan a maga kedvence, többnyire most már, hogy az elmúlt 15-20-25 évben ezeket a számokat unásig hallgattuk, ma már inkább az a döntő, hogy melyiket esik jól játszani koncerten vagy próbán. Időről időre előjön egy-egy szám, amit bedobunk az aktuális buli szettjébe, hogy ne csak a nagy slágerek legyenek, hanem valami "kuriózumot" is tudjunk mutatni a hardcore rajongóknak. Ilyen például egy Orion, egy Trapped Under Ice, egy Dyers Eve vagy épp a legutóbbi koncerten az új Hardwired. 
 
 
 
- Régi gyerekkori álmunk vált ezzel a bandával valóra. Békésen, egyenként kerestem fel az akkori tagokat. Ismertem a zenei stílusukat és tudtam, hogy egytől egyig nagy rajongójuk az anyazenekarnak szerény személyemet is beleértve. A megalapítás előtt alaposan körülnéztünk a legnagyobb közösségi oldalon, hogy van-e aktív Rammstein tribute zenekar Magyarországon, akkor még nem volt, így bátran belevágtunk álmaink megvalósításába. Az igazi fordulópontot az első Düreres fellépésünk hozta, amiért továbbra is nagyon hálásak vagyunk Kovács Tak Péternek, hogy megadta nekünk a bizalmat. Azóta 3 év alatt sok koncertet tudhatunk magunk mögött és a történet itt még nem áll meg... :)
 
- Talán a Keine Lust mindannyiunk közös nagy kedvence. Egy eszeveszett nagy zúzda az egész nóta, kritikus mondanivalóval. Aki esetleg nem ismeri, az mindenképpen csekkolja a klipet, fenomenális! Nagyon sok számot felsorolhatnék, de inkább maradjunk annyiban, hogy a Reise Reise album volt ránk a legnagyobb hatással. 
 
 
Fotó: Pozsonyi Roland
 
 
- Soha nem gondolkodtunk tudatosan arról hogy meg KELL csinálni egy ilyet. Ennek meg kellett születnie. Eredetileg a Chaos Cross zenekar a műsoridő kitöltése miatt kezdett el Slipknot számokat játszani. Miért pont azt? Azt szerették! A Chaos Cross előrehaladtával a nézők kezdték a Slipknot-tal azonosítani a zenekart, emiatt úgy éreztük fair-nek, ha két külön projektként kezeljük. Így született meg a Slipchaos.
 
- Hogy melyek a kedvenc dalaink, nehéz rá válaszolni hiszen 8 (hajdan 9) különböző személyiség dolgozik a zenekarban, akiknek mind más a kedvence és más miatt. De ha nem szeretnénk, nem is játszanánk őket. Fölösleges lenne felsorolni a számokat, de az első két album elejétől a végéig mind a kedvencünk, az utánuk levő albumok már jobban megosztanak minket ebben a kérdésben.
 
 
Fotó: Polczer Eszter
 
 
- Természetesen közös pont volt, hogy mindannyian imádjuk a KoRn-t, és meghatározó szerepet töltött be az életünkben és a zenei ízlésünkben, na meg persze a külsőnkben. :) A legdurvább lökést talán az első próba adta, amikor elkezdtük megtanulni az első nótát, az It's on-t, és minden a helyén volt, úgy szólt ahogy kell. Még a mai napig is libabőrösek vagyunk, amikor eszünkbe jut ez az élmény. Ez az érzés, ami miatt a mai napig is csináljuk az egészet… Eszméletlen érzés, amikor úgy állsz a színpadon, hogy a kedvenc nótáidat játszod úgy, ahogyan azt tizenévesen elképzelted vadabb álmaidban. Leírhatatlan, amit a közönség Korn iránti szeretete tesz teljessé. Tökéletes élmény.
 
- Mindenkinek más dal jelenti "Az igazi" Korn nótát, ami miatt elkezdte őket hallani. Az viszont biztos, hogy az első négy lemez alapozta meg a mi rajongásunkat is attól függetlenül, hogy ki mikor kezdte el hallgatni őket. Good God, Make me bad, Blind, Clown, Freak on a leash, és persze a Twist. És bár későbbi dal, de kihagyhatatlan a Here to stay. Mindegyik általunk különösen kedvelt dalban az a közös, hogy elvont, beteg hangulata van, amibe bárki bele tudja élni magát, és ha nem vagy a toppon, vagy valami bánt, akkor akár a hangulat, akár a szöveg hatására, úgy érzed nem vagy egyedül ezzel. A dalokhoz kötött élményekről nem is beszélve. Ezeken a számokon nőttünk fel, valahogy a magunkénak érezzük, ezért is tudjuk előadni őket ugyanolyan őszinteséggel és tisztelettel minden egyes alkalommal, most már kilenc éve.
 
 
Fotó: Pazonyi Dóra
 
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.11.15.
 
MaryMoss