Hazai szörf

 

 

 

Olyannyira ismerjük egymást, hogy közös a próbatermünk a Panellel és a Keeymennel is. Ez egy kicsi közösség, ahol mindenki szereti ezt a fajta zenét, és szeretjük szupportálni is egymást, így nagyon örülök, hogy őket mind megemlítetted fentebb. Emlékszem az első Panel-koncertre, amin valaha jártam, akkor azt éreztem, hogy hé, ennek van értelme, itt jó helyen vagyok. A Keeymen pedig olyan világokba röpíti az embert, hogy hallgatás közben egy rideg jeges belvárosi estén is Kaliforniában érzed magad.

 

 

 

Trendnek egy bizonyos közegben mondanám, de ez a réteg egyre jobban tágul, az online terjesztésnek is köszönhetően. Ennek ellentmond, hogy a Keeymennek még Facebook-oldala sincs, mégis ők csinálják a legnagyobb bulikat. Mi a folkból jutottunk el a surfig. Mind régóta zenéltünk, amikor összeállt a formáció, mindenevők vagyunk, így ez sem idegen terep. Nem alapítottunk zenekart, csak jött az egész. Hárman kezdtük a gitáros szekcióval, ehhez csatlakoztak a Szabó fivérek ritmusoldalról, majd Gyulát Mónus Marci váltotta a doboknál, aki hozott egy kis frissességet a zenekarba. Vannak folkos, bluesos, surfös, de kemény pankos elemek is a dalokban.

 

 

A dalötletek mindig Juitól és Norbitól érkeznek. A gitártémát elhozzák a próbára, ott elindul valami, ahogy szépen összeáll a dal. Nekem fontos, hogy mi volt a hangulat, ami jött nekik, amikor írták, ezt mindig megkérdezem és általában még azon a próbán meg is születik a szöveg. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk, ami a dalírást illeti...ha lehet ilyet mondani surf zenekarként.

 

 

 

Éppen most indítom be a saját vállalkozásom, generációmhoz hűen teljesen elvesztem a social media és influencer marketing bugyraiban, imádom látni ahogy egy márka felépül a kezeim alatt az online térben. Kampányokat bonyolítok a legkülönbözőbb szektorokból érkező ügyfelekkel, a maradék időmben pedig kutyákat mentünk két kedves barátnőmmel, együtt csináljuk a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát oldalt.

 

 

Hát ezt még kicsit elhamarkodott lenne kijelenteni, inkább úgy mondanám, hogy hatalmas lehetőség volt, hogy bemutatkozhattunk egy Emmy-díjas zenei supervisornak. Volt is szerencsénk Norával találkozni, aki ódákat zengett arról, hogy Los Angelesben a nappaliban ugrált a Surfboard című számunkra. Nem hittük el, mert tényleg csak poénból küldtem el két dalt, és egy kanadai licenszszerződés lett a vége. A jogi procedúráknak a napokban értünk a végére, így már hivatalosan is értékesíthetik és terjeszthetik a dalainkat.

 

 

 

Bizony, az első lemezünk február végén érkezik. Ez körülbelül másfél éves csúszás a felvételhez képest, de az élet elvitte az időt. Viszont amikor elkészülnek az új dalok, az hihetetlen energiákat képes megmozgatni. Izgatottan várjuk, hogy a népek mit szólnak majd hozzá. 12 dal, egyik sem ismeretlen a nagyközönség számára. A vicc az, hogy amikor ez megjelenik, már épp stúdióban leszünk az új anyag felvételével.

 

 

Mi nem igazán szeretnénk „kitörni”. Nem hirdetünk a közösségi médiában, nem különösebben tervezünk. Átlaggyerekek vagyunk, akik imádnak zenélni. Imádom a kontrasztot, ahogy bizonyos napokon egy-egy tagunk a munkából jön próbára és öltönyben tolja a pankot.  Mindannyian voltunk már abban a helyzetben, ahol az ember kínkeservesen küzd a befutásért, de ebből kinőttünk. Örülünk, hogy a koncertezésből nullára ki tudjuk hozni a zenekart, de az sem okoz gondot, ha pénzt kell belerakni. A sztárrá válás olyan dolog, amit nem biztos, hogy mindenkinek érdemes meglépni.