Holdról indul Napra ér

Holdról indul Napra ér

Megjelent az IDEGEN zenekar második nagylemeze

Az IDEGEN zenekar 2016 nyarán született meg, négy huszonéves srác egységeként. A zenei kémia és emberi kompatibilitás hamar tapinthatóvá vált, 2017 januárjában fel is vették első kislemezüket, Fekete Doboz címmel.

A zenei stílus nehezen definiálható, leginkább a „korlátok nélküli alternatív rock’n roll” fejezi ki igazán, mely fokozatosan forrta ki magát, alakult, finomodott. Az együtt zenélés ösztönössége és kitörni akarása egymás után szülte sorra az új dalokat, miközben számos klubban kipróbálták magukat országszerte. A koncertek és a már készülő nagylemez főpróbái mellett, a zenekar nevezett a MÜPA Garage Band Fesztiválján, melyen első helyezést ért el. Az itt megnyert videoklip- és egyben hangfelvétel lehetőségét, saját elhatározásból együtt valósították meg a Sorbonne Sexual zenekarral. Ennek végeredménye egy közösen írt dal, a Kalap-Kabát.

2017 őszén megjelen a zenekar első nagylemeze, Borda Mint Rács címmel. A lemezbemutatót követően a zenekar bekerült a Hangfoglaló Program 20 támogatott induló zenekara közé. Ezzel elkezdődött a következő nagylemez előkészítése.

Nehezítő, és egyben sorsfordító tényező volt az ekkor sajnos elkerülhetetlen gitáros tagcsere. Az új felállással, hosszú és sokszor nagy áldozatokat követelő munkával végül megszületett a második nagylemez anyaga, Holdról indul Napra ér címmel. Az albumot 2018 nyarán rögzítették, ősszel pedig, a 30Y zenekar őszi turnéjának keretein belül mutatták be, először az A38 hajón.

Holdról indul Napra ér
Ez a lemez az zenekar összes tagjától áldozatokat követelt, és mi mindent tűzre dobtunk érte, és néztük, milyen szépen ég!
 
 
Az első lemeznél úgy éreztük a dalok ki akarnak törni belőlünk, a kezdeti időszak egésze annyira zsigeri volt, ösztönös, hogy alig emlékszem pár dologra belőle, csak hogy lázas bolondként lent fagyoskodtunk a próbateremben, vagy épp folytunk szét a melegben és úgy csináltuk a dalokat, mintha muszáj volna…
Eleinte féltünk, hogy mi lesz velünk, ha a „kamaszpanasz” nem lesz velünk múzsaként. Aztán rájöttünk, hogy nagy buli! Mi választottunk témákat, dalokat, és nem pedig azok minket. Erre persze az előző lemez elkészítése és az azóta eltelt idő tett minket alkalmassá.
 
Soha nem felejtem el az utolsó próbánkat a felvételek előtt. Bementünk délután négykor és hajnali ötkor jöttünk ki a próbatermünkből. Nagyon benne voltunk, aznap minden összeállt. Sosem láttam még olyan gyönyörűnek a Csepeli gyártelepet, mint akkor, a felkelő nap fényében.  
Ez a lemez minden tag életét felforgatta, merész döntéseket hoztunk meg érte, ezért talán mindig is nagyon fontos lesz nekünk, akárhogy is alakul végül a sorsa, a sorsunk. 
 
Elmondhatatlanul hálásak vagyunk sok irányba, kezdeném azzal, hogy a Hangfoglaló Program minőségi támogatása nélkül, nem jött volna létre az anyag. Mentorunk Koncz Balázs volt, aki nagy odaadással és figyelemmel viseltet felénk, rengeteget nyílt a rálátásunk neki köszönhetően. Igazi mentor. Szintén fantasztikus munkát végzett mindenki, aki a hangzó anyag elkészítésében segédkezett. A preproduction esetében, Beck Zoli és Zaza voltak segítségünkre, éles meglátásaikkal és elképesztő nyitottságukkal. Már itt velünk volt Lázár Domokos produceri minőségben, lehengerlő volt, hogy mennyit foglalkozott a közös munkánkkal. Olyan dolgokra érzett rá a zenénk kapcsán, amiről azt hittük, csak mi tudjuk, mi értjük, vagy még mi sem. És mint eddig mindig, (nem is véletlenül) A Miracle Soundnál rögzítettük a végleges anyagot Szegeden, a meleg baráti légkörben. Szabó Szebasztián, és Sóti Norbert munkája magáért beszél, mint mindig. 
 
Most már megcsináltuk. Ez mindig furcsa viszony a zenekar és albuma között. Az elkészítés folyamatánál annyira erősen egymásba ivódik a két fél, ahogy a jövőben már nem lesz alkalmuk. Illetve ez nem teljesen igaz, ha ügyesek voltunk, a dalok a koncerteken újra megidézik magukat előttünk. Ez nagyon hasonló ahhoz, amikor gorillák vagy elefántok sok év után találkoznak azzal az önkéntes gondozóval, aki kölyökként felnevelte őket…vannak ilyen vidik a neten. Kicsit kevésbé giccs, de ilyesmi.
 
Kunics Olivér
IDEGEN