„Húzzuk ki a realitás talaját az egész alól!”

„Húzzuk ki a realitás talaját az egész alól!”

Iamyank-interjú

Iamyank április 4-én egy rendhagyó anyaggal jelentkezett: egy harmincperces videó kíséri a szólózongorás búcsúját a váci Klavins Piano Manufaktúrától. Ennek kapcsán kérdeztük őt a kész alkotásról, az indíttatásról, a Jimmel való közös munkáról és arról, hogy milyen tervekkel vág neki a következő időszaknak. 

Interjú: Szabó Anna
Fotó: Sinco

A legújabb anyagoddal, ami április 2-án jelent meg, a Klavins Piano Manufaktúrától búcsúzol. Mi az első emléked a helyszínről?

Ha jól emlékszem, Vághy Tamástól (Anna and The Barbies, vaghy) hallottam először az infót. Meg is beszéltük, hogy menjünk el, találkozzunk a mesterrel, nézzük meg, milyen ez az egész. David Klavins körbevezetett minket, megmutatta az akkor még folyamatban lévő négy és fél méter magas M450-et is, amin volt szerencsénk játszani is, elképesztő volt az egész. Megspékeltük a találkozót egy kellemes ebéddel egy kis váci étteremben, és beszélgettünk mindenféléről: zenéről, hangszerekről, az akusztikus hangszerek fontosságáról. Nagyon kellemes élmény volt, szuper barátságos társaságban, imádtam, írtam is egy kis összefoglalót annó az Indexre.

Milyen kapcsolathoz tudnád hasonlítani az Una Corda zongorához fűződő viszonyodat?

Semmiképp sem szeretném túlmisztifikálni, de bevallom, amikor van lehetőségem leülni elé, mindig azt érzem, hogy ez most egy nagyon szerencsés pillanat. Azonnal kiüresedik a fejem, megszűnnek a gondolataim, nem akarok semmit, nem törekszem semmire, csak szó szerint élvezem azokat a hangszíneket, amik megjelennek. Imádom felfedezni, mire hogy reagál. A hagyományos versenyzongora számomra túl robosztus, túl fényes (bár, ha formális oktatáson képzett zongorista volnék, valószínűleg meg tudnám finoman szólaltatni), az otthoni pianinom tompítva már kellemes, de az Una Corda ürességéhez, tisztaságához semmi nem fogható szerintem.

Az egész videó- és hanganyag tulajdonképpen egy kreatív folyamat naplója, ami egészen idealisztikusnak ábrázolja az alkotás menetét. Ugyanígy szokott nálad zajlani egy-egy alkotósession akkor is, ha nem követ közben egy kamera?

Annyira azért nem volt ideális, mint ami a végső anyagból érkezik, hiszen amikor belebakiztunk, elment egy autó, vagy ugatott egy kutya, újrakezdtük a felvételt. Az ott töltött nettó 7 órából végül ezért csak 30 perc jött össze. A darabok többségének kellett néhány kóstoló, mielőtt összeállt a gerinc az improvizációhoz, és Jim (sinco) is ráérzett az adott hangulatra.

Itthon, a stúdióban sajnos egyáltalán nem így zajlik a munkamenet. Egy ilyen egyszerű koncepciót soha nem ítélnék elegendőnek már terv szinten sem. Jelen esetben is csak úgy tudtam rábeszélni magam, hogy azt vállalom, hogy a körülmények kötöttek és őszintén szólva kíváncsi voltam, hogy a világ számára elfogadható-e ez így teljes értékű munkának. A visszajelzések alapján bátrabban fogok a jövőben minimalizálni.

A kezdeti gyengéd mozdulatokat és finomságot a videó végére teljesen felváltja az absztrakció és az elborulás. Ez Jim (sinco) agyából pattant ki, vagy közösen építettétek fel az egészet?

Az utolsó darabnál a második nekifutásra felépült végső katartikus felszabadulás – ha jól emlékszem – abból az érzésből bomlott ki, hogy egyszerűen iszonyat jól éreztem magam, és minden, amit játszottam, egyre magabiztosabbá tett, a végén pedig már gyakorlatilag zabolázatlanul szabadon engedtem mindent. Ezt Jim is érezte, így a helyszíni felvételek már nyers állapotban is izginek tűntek, egy kis 360 fokos kamera fért be lehetetlen nézőpontokba, például a zongorán belülre. Végül az utómunka során kialakult egyfajta vonalvezetés: a végére húzzuk ki a realitás talaját az egész alól, hiszen a zene is definiálatlan masszává sűrűsödik. Ezen gondolat mentén jött elő Jim a jobbnál jobb vizuális ötleteivel és így jutottunk el oda, ahova. 

Ez az első alkalom, hogy szólózongora-anyagot jelentetsz meg. Tervezel még hasonló projekteket? 

A kis követőtáborom tudja rólam, hogy van egy kattanásom, ami valamiért nem engedi, hogy ismételjem önmagam, így őszintén szólva nem sok esélyt látok egy következő zongorás lemezre. Ha lehet újra koncertezni, egy szólózongora-koncertet azért biztosan szervezünk majd. Ellenben homlokegyenest más műfajú anyagok már készközeli állapotban vannak, azok biztosan jönni fognak.