Így alkot Paár Julcsi

Így alkot Paár Julcsi

A Halmos Béla Program új videósorozatot indított Így alkotunk mi címen, hogy a zenészeket ezzel is közelebb hozza a közönséghez most, amikor erre egyébként nem sok lehetőség adott.

A felvételeken keresztül ráadásul bemutatkozhatnak a Program tavalyi alkotópályázatainak nyertesei: mesélhetnek a pályaműveik keletkezéséről, az alkotás folyamatáról, valamint arról, hogy a népzene milyen formában van jelen az életükben. Így ismerhetjük meg közelebbről Paár Julcsi énekesnőt is, akit huszonegyedik századba ültetett, ősi népdalokat idéző hangja emelt ki a versenyzők közül. Az ének mellett zeneterápiával – Hangoló Zeneterápia – is foglalkozik, dalszerzőként pedig olyan formációkkal dolgozott együtt, mint a Dalinda.

Jelenleg egy kvartett részeként egy dokumentumfilm zenei hátterén munkálkodik, miközben szüntelenül a saját projektötleteit csiszolgatja.