„Inkább olyan zenekaroknak szeretek bulit csinálni, akiket én is szívesen látnék élőben”

„Inkább olyan zenekaroknak szeretek bulit csinálni, akiket én is szívesen látnék élőben”

Binder Gáspár és a Cudi Purci Booking két nagy eseménnyel is büszkélkedhet mostanában.

Te régóta zenélsz, gondolom az ötlet innen jött, hogy lehetne a koncertszervezés részét is jól csinálni.

Az első zenekarommal 2000 második felében kezdtünk el zenélgetni még Szekszárdon. Szerettünk volna minél többet koncertezni, segítségünk nem volt, így magunknak kellett megoldani. Valamiért én kezdtem el intézgetni az ügyeket. Az első bulink már Cudi Purci néven lett szervezve, mi csináltuk a szórólapokat, plakátoztunk stb. Ez a Teke sörözőben volt 2000. december 6-án. :)

És már akkor felmerült, hogy másoknak is szerveztek majd?

Nem volt terv. Főként magunk miatt hoztuk létre a Cudi Purcit, egyszerűbbnek tűnt, mint keresni egy szervezőt és nem is nagyon tudtunk még annyira zenélni, hogy bárki is felfigyelhetett volna ránk. Az első komolyabb szervezés 2003-ban volt, kvázi „Cudi Purci Fesztivál”, ahova a Supernatural-t (mai Stereochrist) és az Insane-t is elhívtuk.

Vannak zenekarok, akiknek azóta kiemelten szerveztek?

Volt, hogy megkerestek, de őszintén szólva inkább olyan zenekaroknak szeretek bulit csinálni, akiket én is szívesen látnék élőben. Felveszem velük a kapcsolatot, aztán ha összejön, összejön, ha nem, akkor nem. Ez az egész nekem inkább arról szól, hogy jól érezzük magunkat. Egyszer volt egy olyan buli, amit kizárólag anyagi okokból szerveztem, de életem egyik legrosszabb napja lett belőle. Két héttel a koncert előtt lemondta az amerikai zenekar a turnét, a kanadai előzenekar eljött, de borzalmas este volt.

De mostanában azért összejöttek a dolgok, például a Desszert Feszt.

Igen, az utóbbi pár évben kicsit jobban ráfeküdtem vagyis feküdtünk, mert rengeteg haver és cimbora is segít a lebonyolításban, például plakátnyomásban, grafikai munkákban. Próbálok kicsit komolyabb zenekarokat elhívni mostanában több-kevesebb sikerrel. A Desszert Feszt eddig nagyon jól működik. Érdekli az embereket, és olyan zenekarok jutottak el hozzánk, akik eddig még nem játszottak Magyarországon, pedig nagy múlttal rendelkeznek.

Honnan a név?

Ha jól tudom, Londonban indult a Desert fest, ami szintén egy stoner, doom, sludge fesztivál több napon át, nagyobb zenekarokkal. Azóta Berlinben, Antwerpenben és Athénban is szerveznek Desert bulikat. Mi meg gondoltuk, hogy ha a nevet nem is nyúljuk le egy az egyben, de valamiképpen mégis rímeljünk már rá. Próbálunk minden koncertre sütivel is készülni… :)

A Mike Stern-Dave Weckl koncert viszont egyáltalán nem vág ebbe a stílusba.

Mindenevő vagyok zenei téren. Tavaly volt egy Terry Bozzio koncert és workshop, ami gyakorlatilag hibátlanul lement, a német menedzsment elégedett volt velem. Gondoltam, akkor próbáljunk meg egy komolyabb dolgot. Ez a koncert az eddigi legnagyobb melója a Cudi Purcinak. Be is vagyunk szarva, de jó lesz!

Ezek után mi a tervetek?

Sok más mellett tervben van az is, hogy a londoni Desert Fest-es arcokkal felvesszük a kapcsolatot, legyen egy Budapest Desert Fest is. Talán akkor egy hosszú hétvégés fesztivál keretében NAGY bandák is játszhatnának a Dürer Kert mindhárom termében, és ez akár egy meghatározó bulika is lehetne a mi kis közép-kelet-európai térségünkben.

FB oldal...

MaryMoss