„A népzene a kiindulópont, ahova mindig jó visszatalálni”

„A népzene a kiindulópont, ahova mindig jó visszatalálni”

HALMOS BÉLA PROGRAM

Interjú Fazekas Annával, a programiroda vezetőjével

Interjú: Császár Gergő

Mi a programiroda feladata?

Az NKA Halmos Béla Programja 2016-ban indult el a Nemzeti Kulturális Alap Kollégiumaként azzal a céllal, hogy a népzenei utánpótlást támogassa, színvonalas népzenei produkciókat segíthessen bel- és külföldön pályázatok útján. 2018-ban pedig a Kollégium munkáját kiegészítendő egy Programiroda is létrejöhetett, ahol munkánk legfontosabb része a zenekarok segítése, a pályázati lehetőségek eljuttatása minél nagyobb közönséghez, valamint a külföldi szakmai közegben a magyar együttesek képviselete. Tehát összességében a kommunikáció áll a középpontban, ez egészült ki tavaly saját rendezvényekkel és együttműködésekkel.

Milyen eredményeket értetek el eddig?

A pályázataink egyértelműen sikeresek, a beadott kérelmek azt mutatják, szükség van ezekre a támogatásokra. Az elmúlt három év munkáját idén egy videóban összegeztük, onnan fogom a számokat idézni:

  • 104 zenekarnak segítettünk portfóliója kialakításában.
  • Több mint 250 hazai és 58 külföldi koncert valósult meg a segítségünkkel
  • 40 CD készült el a támogatások révén
  • 117 népzenei tábort és 101 képzési programot segítettünk és
  • 39 népzenei nyomtatott, vagy online ismeretterjesztő műsor illetve műsor sorozat jött létre támogatásunkkal

Ezek a számok remélhetőleg az idei év során még nőttek, hiszen sok zenekar használta ki az elmúlt hónapok “kényszerpihenőjét“ új anyagok készítésére, lemezfelvételre, új kommunikáicós anyagok előkészítésére.

A Programiroda igyekszik támogatni a hazai folkklubokat, együttműködni a hazai intézményekkel - Táncház Egyesület, Hagyományok Háza, Fonó - és fesztiválokkal egyaránt. Tavaly saját rendezvénysorozatot indítottunk a Benczúr Ház Kulturális Központtal együttműködve: Benczúr Kerti Esték néven népzenei koncerteket és táncházat szervezünk nyáron, főként portfóliós zenekarainkból. Minden év novemberében pedig saját gálát szervezünk az A38 hajón. Az elmúlt években részt vettünk a világzene legfontosabb szakmai vásárán, a Worldwide Music Expón, ami idén Budapesten kerül megrendezésre.

Mik az aktuális pályázataitok? Ezekre kik pályázhatnak?

Az aktuális felhívások 5 kategóriában jelentek meg, a járványhelyzet miatt azok az altémák élveztek előnyt, ahol az eredmény digitálisan is megvalósítható. Így a zenekari portfóliók fejlesztésére, online és offline képzési programokra lehet pályázni; illetve koreográfiazenék létrehozására és népzenei tematikus műsorokra lehet még nyerni támogatást. A pályázatot benyújthatják jogi személyek, egyéni vállalkozók, népművészeti tevékenységgel foglalkozó intézmények, egyesületek, alapítványok, egyes altémára magánszemély is pályázhat. Ezt mindig tartalmazza az adott kiírás.

Mikor és hol találhatók meg a Halmos Béla Program augusztusi-szeptemberi eseményei?

Eseményeinkről mindig Facebook-oldalunkon lehet elsősorban tájékozódni. Szeptember 2-án Lakatos Mónika tolmácsolja az oláh cigány dallamokat, amelyek a mai napig a közösség életének fontos részei. Ezúttal a Lakatos Mónika és a Cigány Hangok formáció énekeseivel lép fel. Szeptember 9-e az utolsó koncert a Benczúr Kerti Esték keretében belül, ahol Koncz Gergelyt és barátait hallhatja majd a közönség tavaly megjelent új lemezüknek anyagával. Ezután az ősz folyamán találkozhat velünk a közönség a Táncházak Éjszakáján (09.11.) és az október első hétvégéjére tervezett Táncháztalálkozón is. A szokásos év végi eseményünket, a Halmos Béla Program napját november 20-ra tervezzük.

Kiemelt esemény lesz még a már említett WOMEX (Worldwide Music Expo) ami október 21-25. között kerül megrendezésre a Hangvető szervezésében. Az eseményen a Programiroda is jelen lesz és egy egyedülálló kiadvánnyal készülünk, ami összefoglalja a hazai népzenei és világzenei szcénát: intézményeket, fesztiválokat, koncert helyszíneket és főként a zenekarokat. Reméljük, hogy hasznos lesz minden ide érkező külföldi szakmabelinek.

Mit jelent számodra a magyar népzene?

Én magam 20 évet táncoltam a Bihari János Táncegyüttesben, illetve az ELTE Néprajz és Hungarológia szakán diplomáztam, így elég sok szálon kötődöm a népi kultúrához. Természetesen a mindennapi munkában nagyon jól jön, hogy a legtöbb esetben személyesen is ismerem a zenekarokat, a táncosokat, magát a közösséget, akikért dolgozunk. Számomra a népzene a kiindulópont, ahova mindig jó visszatalálni, és végigkíséri az életem minden területét. (X)