IRÁNY A ROCKSULI!

IRÁNY A ROCKSULI!

Interjú Pleszkán Écskával, a Soulbreakers énekesnőjével

A 2016-os X-Faktorból is ismert Soulbreakers zenekar tagjai megálmodtak egy projektet, ami most végre meg is valósult: 8-14 éves gyermekek zenetanítására vállalkoztak Bugyi községben. Az egy éve alakult Rocksuli célja, hogy az ifjoncok megtapasztalják a közös zenélés örömét, megismerkedjenek a különböző könnyűzenei műfajokkal és persze az értő füllel való zenehallgatást is elsajátítsák. Sőt, már saját stúdiófelvételük is van! Pleszkán Écskát, a Soulbreakers énekesnőjét kérdeztük.
 
Fotó: Palotai Mihály
 
Hogy fogtatok neki ennek az egésznek?
 
A képzés tavaly indult. Péter Gábor, a Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár Igazgatója szervezésében, a helyi Önkormányzat támogatásával. Még a projekt megkezdése előtt tartottunk egy-egy bemutató programot a helyi iskolák számára. Zenéltünk, játszottunk, beszélgettünk. Megmutattuk, mihez lehet kezdeni az egyes hangszerekkel, mi a feladatuk. A lényeg az volt, hogy a szórólapokat a képzésről nem a szülők kapták meg, hanem a gyerekek. Azt kértük, hogy gondolják át, szeretnének-e jelentkezni, és ha igen a válasz, csak akkor adják tovább a szülőknek a szóróanyagot, akik így eldönthetik, hogy beíratják-e őket. Így tulajdonképpen a képzésben való részvétel a gyerekek saját döntése. Ezáltal itt nem kibúvó a „csak azért vagyok itt mert anyáék beírattak, de amúgy engem ez nem is érdekel” típusú kifogás. Aki itt van, azért van itt, mert ki szerette volna ezt próbálni. Bele akart vágni.
 
 
Van olyan élményetek a képzéssel kapcsolatban, amire különösen büszkék vagytok?
 
Tavaly a Kodály-emlékév kapcsán sikeresen pályáztunk a Nemzeti Művelődési Intézet által kiírt Kodály 135+1 pályázaton. Három pályázatot adtunk le: a dob/gitár-basszusgitár/ének tanszakok külön-külön pályáztak és mindhárom anyag nyert. A projektek meg is valósultak és olyan jól sikerültek, hogy Mózes Zoli (dob), Ratkóczi Huba (gitár/basszusgitár) és én meghívást kaptunk az intézettől egy országos konferenciára, ahol mint meghívott előadók szerepelhettünk. Egy-egy workshopot tartottunk a konferencia keretein belül, ahol bemutattuk a projekteket és az alkalmazott zenetanítási technikáinkat. Ez igen komoly elismerés volt mindannyiunk számára.
 
 
Mennyien vagytok?
 
Jelenleg több mint 60 gyerek tanul nálunk – ami azért nem semmi! Tavaly még csak 43-an voltak.
 
Nyáron is folyik a képzés vagy olyankor szüneteltek?
 
Szünet ugyan van, de a projekt nem áll le. Tavaly nyáron egy zenei Erzsébet-tábort szerveztünk a gyerekeknek, akikkel feljöttünk Budapestre és bevonultunk az ország egyik legmenőbb stúdiójába (TomTom), ahol két felvételt is rögzítettük A legtöbb gyerkőc ekkor még épp csak pár hónapja kezdett zenét tanulni nálunk. Csak az ő játékuk/énekhangjuk hallható a felvételen. A tábor végén hazavihették a saját lemezüket, aminek a borítóját is ők tervezték, valamint egy 30-35 perces koncertet is adtak.
 
 
Hogy álltok most?
 
Rakétaüzemmódban megy a munka, pályázunk, szervezkedünk, ötletelünk és igyekszünk a legtöbbet kihozni a dologból. Hála az égnek, egyre több az érdeklődő, tehetséges gyerkőc. Van mit csinálni. Reméljük, hogy a helyi gyerekek hamarosan elkezdenek maguk is szervezkedni, zenekarokat alapítani és ezáltal a zene egyben egy új szabadidős elfoglaltságot is jelent majd a helyi kiskamaszok számára, akiket egyébiránt koruknál fogva nem épp a legkönnyebb lekötni. Reméljük, hogy a garázsbanda-alapítás jó alternatíva lesz a számukra.
 
Császár Gergő
 
 
A budapesti Soulbreakers tagjai: Pleszkán Écska és Radovics László „Kyru” énekelnek, Ratkóczi Huba basszusgitározik, Péter Gábor a gitáros, doboknál pedig Mózes Zoltán. A 2016-os X-Faktor második legjobb zenekarának muzsikája a blues gyökereiből fakad, saját bevallásuk szerint HEAVYSOUL stílusban utaznak. Csípd el őket valahol, megéri!