„Itt a kreativitás a mérvadó”

A világ egyik legnívósabb extrémsport-versenye a legjobb profi és amatőr versenyzőket gyűjti össze egy több helyszínből álló turnésorozatban. Fő sportágai a BMX, a gördeszka, a mountain bike, a freestyle görkorcsolya és a wakeboard, amelyek a magyarországi rendezvényen is bemutatkoznak. Az esemény sajtótájékoztatóján Kun Ádám flatland világbajnokot sikerült elcsípni egy rövidebb beszélgetésre.

 

 

12 éves koromban kezdtem, most 31 vagyok. Sátoraljaújhelyen nőttem fel, ahol megismertem két srácot, akik egy ideje már benne voltak a dologban. Megláttam, mit csinálnak és azonnal eldöntöttem, hogy én is ezt akarom. Teljesen beszippantott ez a világ. Szegény szüleim kétkedve figyelték mindezt, hiszen akkor még a tv-ben is csak elvétve lehetett ezt a sportot látni. Részben az ő kedvükért elvégeztem egy főiskolát, ami mellett még több időt nyertem a gyakorlásra. Ma már nagyon büszkék rám azért, hogy ezt az utat így kitapostam. Megélni nem egyszerű belőle, de azt csinálom, amit szeretek, 20 év után is olyan nagy szeretettel, mint az első hetekben, és talán ez a legfontosabb. Most már vannak szponzoraim, többnyire külföldiek, és nemrég egy magyar is a Dorko ruhacég személyében, ami egy nagyon jó együttműködésnek tűnik.

 

 

Sok versenyre jártam, majd amatőrként megnyertem a világbajnokságot, ezután kezdtem profiként versenyezni. 2002 óta négyszer álltam dobogón. A 2013-as kölni vb után azt éreztem, hogy elértem azt, amiről gyermekként álmodtam, és már nem feltétlenül csak a versenyzés hajt. Mostanában inkább bemutatókra hívnak a szponzoraim. Egy bemutató majdnem ugyanolyan, mint egy verseny, csak nem zsűri előtt biciklizel, hanem egy adott közönség előtt. Inkább a szórakoztatásról szól, mint a szakmai megfelelésről, aminek szintén vannak nehezebb és könnyebb részei.

 

 

Ha BMX-ezel, választhatod a rámpát, a street terepet vagy az én műfajomat, a flatlandet. Kezdetben ezek összetartoztak, manapság viszont nem nagyon van olyan, aki ezt mind csinálja, mert mindegyik ág nagyon specifikus, folyamatosan változnak a trendek, így igazán csak az egyik műfaj mély ismeretével lehet sikereket elérni.

 

 

2005-ben indultam először Montpellier-ben egy flatlandes barátomnak köszönhetően. Ha valaki akar, akár minden hétvégén versenyezhet valahol a világban, de ez a szponzorain is múlik. A FISE azért emelkedik ki a többi verseny közül, mert talán ez a leginkább megszervezett, sok nemzetközi és helyi szövetséggel is kollaboráló esemény. A végső cél az, hogy a BMX minden ága olimpiai sportág lehessen, és mondhatjuk, hogy a FISE ezt segíti.

 

 

Vannak annyira jó trükkjeim, hogy ha még jó napom is van, akkor tudok a világ legjobbja lenni arra a 24 órára. De hosszabb távon ilyet nem lehet kijelenteni, mert mindig változik egy picit a versenyrutin, újabb trükkök kerülnek elő, és rajtad múlik, hogy tudsz alkalmazkodni ehhez. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a világ egyik magasan kiemelkedő flatlandese vagyok. Vannak olyan trükkök, amiket én találtam ki a világon először, és ezeket más profik is másolják, ami nekem egy nagyon jó visszajelzés. Ez nem olyan, mint a futás, hogy ha én futottam a legjobb időt, akkor én vagyok a világ leggyorsabb futója. Itt a kreativitás a mérvadó, az pedig a zsűrin is múlik, hogy ezt hogy értékelik. Van, hogy azt érzed, nagyon jól teljesítettél, de az mégsem elég a dobogóra. Kicsit ilyen lutri dolog ez. Hogy döntöd el, hogy két festmény közül melyik a szebb? Nekem ez tetszik, neked az.

 

 

Örülök mások sikereinek is, hiszen ők is kőkeményen megdolgoztak azért, hogy a dobogón állhassanak. Ugyanúgy izgulok értük is egy-egy versenyen, de legyünk őszinték, a pénznyeremény sem utolsó szempont. Azért jó, ha ki is van fizetve a több tíz éves munkád. Ha erről lecsúszol, az lehet kellemetlen. Az egyes országok versenyzőinek lehetőségei között pedig elég nagy különbségek vannak, sok múlik nagyon a szponzorokon, mások az erőviszonyok. Az egy kisebb csoda, hogy én ezt Sátoraljaújhelyről elérhettem.

 

 

Én minden nap úgy kelek fel, hogy váó, nekem van a legjobb dolgom a világon. Tényleg csak ez tölti ki az életem, heti 8-9 edzésem van plusz a bemutatók és a versenyek. Az edzéseken magam vagyok, fülemben a zene és próbálgatom a trükköket. Van, hogy megszáll az ihlet és kitalálok valami újat, amit aztán két hónapon át folyamatosan gyakorlok.

 

 

Ezért is szeretem ezt a sportot, nagyon sokat lehet tanulni általa. Ha nincs elég türelmed, akkor nem a flatland a jó választás. Itt nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is ott kell lenni.

 

 

Nem, mert a flatlandhez nem ilyen terepre van szükség, ahhoz elég egy sík, kemény aszfalt. A flatland magányos sport, magaddal kommunikálsz. Persze, az nagyon jó, hogy van lehetőség a rámpásoknak a gyakorlásra. Az más kérdés, hogy külföldön ennél sokkal minőségibb terepet biztosítanak.

 

 

Még egy öt évet el tudok bringázni magas szintű versenyeken, de a jövőt a bemutatóknak szeretném szentelni, és a menedzseri pozíció is szóba jöhet. Elég sok versenyen vettem részt ahhoz, hogy tudjam, hogy működik a gépezet, szívesen részt vennék a háttérmunkálatokban is. De egyébként nem gondolkozom sokat azon, hogy mi lesz 10 év múlva. Szerintem ezt senki nem tudja. A mában élek, megragadom a lehetőségeket és azokba maximális energiát fektetek. Ebben hiszek, nem az alapos tervezésben.

mm.alvajaro