Itthonról jókat, jó minőségben

Itthonról jókat, jó minőségben

Interjú a NekedTerem csapatával

A koronavírus sok kedvezőtlen változást hozott, ugyanakkor számos pozitív hozama is volt – főleg, ami a hazai termékeket illeti. A NekedTerem azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minél több magyar márkának és termelőnek segítsen. Ezt úgy kívánják elérni, hogy teret adnak nekik a hazai vásárlók előtti bemutatkozásra, ezzel egyre szélesebb körben megkedveltetve a jó minőségű, friss és „valóban” magyar alapanyagokat.
 
A velük készült interjúban róluk, a küldetésükről és a jövőről beszélgettünk. 
Bíró Eszter
 
Honnan jött az oldal ötlete?
8 éve kezdtük el, amelyet az indított el, hogy szeretünk jókat enni kiváló alapanyagokból. Úgy gondoltunk, hogy erre talán több embernek is igénye lenne, így elkezdtünk egy olyan oldalt megálmodni, amely egy csokorba gyűjti azokat a cégeket, termelőket, és családi vállalkozásokat, akiktől pontosan ezt kaphatják a vásárlók. Ráadásul nálunk csak megrendelniük kell mindazt, amit az asztalukon szeretnének látni, hiszen háztól házig szállítjuk.
 
Elképesztően széles a kínálat az oldalon. Szinte mindenki megtalálhatja azt, amire szüksége van. Ez is a koncepció része volt?
Nagyon fontos volt számunkra, hogy egészséges és mindenmentes termékekből is tudjanak válogatni a vásárlók, ugyanis a hazai termékek növekvő kereslete mellett egyre többen szeretnének tudatosan és egészségesen élni, ami nekünk is egyfajta küldetésünk lett. Ma már bio, glutén- és cukormentes, paleo, vegán és még sok más ehhez hasonló egészséges finomság található az oldalunkon.
 
Szerinted miért lett ekkora igénye az embereknek azokra a termékekre és alapanyagokra, amelyek kisvállalkozásokból és őstermelőktől származnak?
A járvány miatt fontos lett, hogy a megvásárolt élelmiszerek ne járják be a világot. A hazai termékek megvásárlása pedig azt eredményezte, hogy az emberek rájöttek, hogy mennyivel ízletesebb, frissebb és minőségibb dolgokhoz tudnak hozzájutni, ha körbenéznek az itthoni márkák palettáján.
 
Akkor mondhatni, nektek kedvezett ez az időszak?
Nagyon is, hiszen sok cégnek kellett átállnia a házhoz szállításra, amit mi már az eleje óta így is csinálunk, illetve ezekben a hónapokban döbbentek rá sokan, hogy mennyire fontos lenne egymást segíteni. Ez pedig igaz lett a termék és vásárló kapcsolatára is. Ugyanis a hazai élelmiszerek vásárlásával nemcsak a termelőket lehet támogatni, hanem a termelők is igyekszenek minél több, ám annál jobb minőségű dolgot előállítani a vásárlóik számára.
 
Érdekes módon a házhoz szállítással foglalkozó cégek egyedi dolgokkal is próbáltak mostanában előrukkolni. Nektek is volt ilyen?
Ilyennek tudnám mondani a szuvidált termékeinket, amelyeket már félkészen kapnak a vásárlók, otthon pedig 10 perc alatt elkészíthetik és tálalhatják. Valamint vannak polctermékeink, például instant levesek is, amelyekben szintén nincs semmilyen színezék és adalékanyag, ugyanakkor pillantok alatt kész ételt lehet varázsolni belőlük.
 
Mit terveztek a közeljövőben?
Szeretnénk egy boltot nyitni, ahol amellett, hogy minden termékből, alapanyagból lehet majd vásárolni, szeretnénk egy közösségi teret is kiépíteni, piacokat szervezni, ahol a termelők, márkák és vásárlók egy helyen találkozhatnak és ismerkedhetnek meg egymással.
 
És mik lennének a hosszabb távú terveitek?
Mindenféleképpen szeretnénk szélesíteni a kiszállítási helyek listáját és több vidéki városba is eljuttatni azokat a termékeket, amelyek a jelenlegi vásárlóink számára népszerűek lettek. Ezzel is megadva minden magyar embernek azt a lehetőséget, hogy a legjobb brandek közül válogasson, ha élelmiszerről van szó.
 
Melyek a legnépszerűbb termékeitek?
A lekvárok, sajtok, zöldségek és gyümölcsök. De nagyon sokan szeretik a friss pékáruinkat és a mindenféle gyógyszertől és antibiotikumtól mentes húsokat is, amelyeknek még az ízvilága is teljesen más, mint a tömegtermelésben gyártott húsoké.
 
Gondolkoztatok már saját márkán?
Már felmerült a gondolat, ugyanis volt már saját márkás italunk, most pedig a liszten gondolkozunk. A lényeg a minőségen van, amiből nem akarunk lejjebb adni.