Jazzékiel Experience

Az elmúlt években feléledt a Jazzékiel zenekar, 2015-ben megjelent a „Másokat szeretni” című kiváló nagylemezük, ezt követte egy, a magyar underground elektronika rangos művészei által újraértelmezett remixalbum, tavaly kijött egy B-oldalakat tartalmazó kislemez („Belle Époque”), most pedig itt a banda első, élő felvételeket tartalmazó koncertalbuma, a „Jazzékiel on Orfű”, aminek külön érdekessége, hogy 2012 és 2017 között készült a Fishing on Orfűn, ami tulajdonképpen egy koncertantológia. E kiadvány bemutatása alkalmából játszanak majd december 15-én az Akváriumban iamyank új formációja és a Beat Dis társaságában. A bulin közreműködnek a lemezen szereplő (korábbi) tagok. Ennek apropóján dumáltunk Jakab Peti (Fürge) énekessel, Hegyi Áron zongoristával és Miklós Milán basszusgitárossal.

 

 

 

P: Mindannyian szeretjük a koncertlemezeket, majdnem minden zenekarnak volt, akiket szerettünk kölyökkorunkban. Nekünk is hiányzott ez a bakancslistánkról már nagyon, a fishinges bulik pedig mindig emlékezetesen sikerültek és szerencsére rögzítve is lettek Kálocz Tomiék jóvoltából. Ráadásul Orfű mindig fontos pontja a nyarainknak, ezért van egy plusz érzelmi kötődés is ezekhez a koncertekhez.

 

 

Á: Tudtuk, hogy mik azok a dalok, amiket koncerten mindenféleképpen el szoktunk játszani és amiket nagyon szeretünk. Meg amik fejlődésünk részét képezik.

 

P: Hiperdemokratikus volt a választás, mindenkinek maradt bent olyan dal, amit kidobott volna és olyan is, amit csak ő szavazott be.

 

M: Ez egyfajta letisztázása volt az elmúlt éveknek és most talán egy új korszak felé nyitunk.

 

 

 

P: Vicces, mert amikor elkezdtük, akkor pont egy olyan időszakot éltünk, amikor szokás volt megkérdezni, hogy „élőben zenélsz?” Általában olyankor, amikor az alternatív zene a divatos, mi pont befarcolunk. Mindig szar volt a ritmusérzékünk.

 

 

P: Inkább egy pici szigeten élünk mint zenekar, de a tagok külön-külön mégis részesei a hazai színtérnek: Áron és Laci a Grand Mexican Warlockkal, Laci ugye a Trillionnal is, Milán a The Carbonfoolsszal aktívan jelen vannak. Czitrom Ádám jó messze működik az alternatív mainstreamtől, viszont kismillió projektben zenél ő is, nagyon aktív a kortárs underground közegben. Szerintem mi egy olyan zenekar vagyunk, ami létezik, dolgozik, teszi a dolgát, ha van értelme, jelentkezik, aztán megint eltűnik.

 

 

M: Ha az óriási zeneipari versenyt követni akarnánk, állandóan jelen kéne lennünk, posztolni, dalokat kihozni. Folyamatos, kőkemény munka lenne, de mi úgy döntöttünk, hogy a saját tempónkban csináljuk. Ezzel az jár, hogy bár frissül, de nyilván nem egy olyan látványos ütemben, mintha tudatosan dolgoznánk ezen.

 

Á: Már nem érzem azt, hogy versenyezni kéne bárkivel. És amióta így van, azóta sokkal jobban érzem magam, jobban tudok a lényegre koncentrálni.

 

M: Amúgy azt látom az elmúlt években, hogy sok fiatal jár a koncertekre, egyre több új arc és éneklik a szövegeket. Szóval szépen, lassan frissül.

 

 

P: Szerintem ez nem melankólia, inkább egy alapvető látásmód, egy hozzáállás a minket körülvevő dolgokhoz. A család sem azt jelenti, hogy nyírjuk a füvet a hétvégén és átjönnek a szomszédok grillezni. Viszont ha ilyen a beállítottságod, mint a miénk, akkor elhiheted, hogy gyerekkel sokkal-sokkal sötétebb a világ (nevet)

 

 

Á: Igazából nincs beteges vonzalmunk a szar dolgok iránt. Nyilván volt egy időszak, amikor ezek nagyon karakteresen érvényesültek az életünkben és megpróbáltuk dalokká alakítani őket. De én a zongorához nem úgy ülök le, hogy akkor ez most legyen sötét.

 

P: A zongorának már alapból van egyfajta komorsága az emberek szemében. Ehhez hozzájön Áron mollos játéka. Szerintem ez az, ami miatt lehet sokaknak úgy tűnik, ez egy szomorú zene. Szerintem ez szép zene. Az ilyen harmóniákból építkező zenék azt gondolom elsősorban szépek, másodsorban pedig felemelők tudnak lenni. De aki már egyszer meghallgatta például a Chopin-féle híres Gyászindulót, onnantól kezdve reflexből párosít valami szomorú dolgot ahhoz, ami hasonlónak tűnik a fülének. Így váltak ezek a harmóniák szomorú harmóniákká szerintem, de ez inkább egy hozzájuk ragadt érzet. Viszont számunkra ez a fajta zenei világ az, amibe igazán beleborzongunk. Ezekben találjuk meg a katarzist, és valószínűleg így közösen is ezeket a pillanatokat keressük a saját zenénkben, amikor megszületnek. Szóval nem kell megijedni, nincs semmi probléma, csak nekünk ez a szép.

 

Á: Az már megint más kérdés, hogy a Fürge ehhez általában nem ír túl optimista szövegeket. Viszont az üzenetük túlnyomó részt pozitív ettől függetlenül, csak nem a legszebb dolgokról szólnak. Szerintem kevés igazán szomorú dalszövegünk van.

 

 

 

P: Van ilyen törekvés, de főleg inkább atmoszférák, layerek és munkametódusok azok, amik izgalmasak lehetnek számunkra. Ha úgy tetszik, már a Másokat szeretni is ilyen hozzáállással készült demószinten, még ha a végeredményen ez nem is hallatszik. Az új anyagon szeretnénk ezen a területen fejlődni mindenképpen.

 

 

P: Az új lemez talán.

 

Á: Jó lenne egy komolyabb koncertfilm, egy vizuálisan megkomponáltabb dolog, amiről már régóta beszélgetünk amúgy.

 

M: Én elmennék külföldre játszani. A zene abszolút egy egyetemes nyelv, ezért nem feltétlenül számít a szöveg, már bocsánat.

 

P: Azt amúgy sem értik, amikor bekapom a mikrofont.

 

M: Ameddig élünk és mozgunk, addig alkossunk és tudjunk jó zenéket csinálni, az adott életszakaszunknak megfelelően. Ha nagypapák leszünk, jöhet a Jazzékiel Experience.

 

 

Császár Gergő & mm. alvajaro