„Jó a bizonytalan, de én ezen már túl vagyok”

 

Sokat egyébként nem változott. Ami igen, az az álom, hogy a zenélés mint szerelem egyszer majd eltart. Ez nem valósult meg, de ezzel megtanultunk együtt élni mindannyian. Van az a pár zenekar, aki jól megél a zenélésből, tehát nem lehetetlen küldetés, bár ez magával hozza azt is, hogy szélesebb körhöz kell szólnod. Kevés az olyan undergroundból jövő példa, mint a Quimbyé, akik ma már teljesen önazonos módon tudják megtölteni az Arénát. 

 

 

Sokáig azt gondoltam, hogy én is lehetnék olyan valaki, aki egy fontos zenekar fontos gitáros-énekese, dalszerzője és csak abból él, hogy ontja magából a fantasztikumot. Megbékéltem azzal, hogy ez nem így lett. Örülök annak, hogy most lett egy olyan munkám, mint a Fishing. Rendszert ad az életemnek és nem hagyja, hogy szétfolyjak. Jó a bizonytalan, de én ezen már túl vagyok. 2010 és 2015 között szabadúszó voltam, gyakorlatilag csak a zenével foglalkoztam: koncertek, próbák és egy-két kiegészítő meló, például a Zöld Pardon-színpadmesterség. Ismerem ennek az életmódnak az előnyeit és hátrányait, voltak fentek és lentek. Idén 37 éves leszek, más dolgokban találom meg a boldogságomat, mint anno. Már nem az az életcél, hogy mindig belevessem magam a rock'n'rollba meg az éjszakába. 

 

 

Én vagyok a felelős a fesztivál kommunikációjáért. Ebbe beletartozik a közösségi média, a sajtó, a hirdetések és valamennyi PR. Ezeken kívül pedig vannak egyéb projektjeim is a fesztiválon belül. Az én gyermekem a Víziszínpad, hozzám került a tóátugrás, a mozi, a beszélgetések, a külső helyszínek összefogása. Idén lesz először színház, folk- és gyermekhelyszín a faluban, amiket szintén én koordinálok. Ezekkel az volt a cél, hogy a falu életét is felpezsdítsük egy kicsit, és odavigyünk olyan programokat, amik eddig nem voltak jellemzőek a fesztiválra. Eddig nem volt deklarált világzenei helyszínünk, de most már ott lesz Orfűn Lajkó Félix, Dresch Mihály, Kollár az új lemezével, a Meszecsinka, a Góbé, a Parno Graszt, a Karaván Família és a Cimbaliband is. A gyermekhelyszín azért is adta magát, mert a Fishing átlagosan 10 évvel idősebb embereket vonz, mint a többi zenei fesztivál. Eddig is sokan érkeztek gyerekkel, mostantól viszont ez egy célzott vállalás, hogy legyen egy központi hely, ahol gyermekmegőrző üzemel, folyamatos kézműves- és egyéb foglalkozások várnak, például gyerekkoncertek, árnyjáték, bábjáték, interaktív irodalmi játék. Ez nagy előrelépés. 

 

 

Azt sosem tudjuk meg, hogy ha az Óriás annyira befutott volna, hogy a Fishingre nem lenne most időm, akkor mi lett volna. Úgy alakult, hogy az Óriás megmaradt azon a kis baráti, családias szinten, amin van. Emellett jól elfér az életemben, hogy a szabadidőmben olyan dolgokkal foglalkozom, amit még tudok szeretni is, sőt! 

 

 

A Petőfi tv és az A38 műsora hétfő esténként, ahol énekes-dalszerzők léptek fel, az egyórás koncerteket pedig beszélgetésblokkokkal fűszereztük. Horváth Gergő (a Petőfi rádió és a Petőfi tv akkori felelős szerkesztője) kért fel erre a feladatra, mert olyan embert szeretett volna, aki ebből a közegből jön, ismeri a fellépőket, szót ért velük. Sok érdekes beszélgetést sikerült készítenünk. Általánosságban is igaz ez a zeneipari pályafutásomra, hogy sokat segít, hogy ismerem azokat, akikkel együtt dolgozom és megtalálom a hangot velük. Így volt ez a Zöld Pardonban is. 

 

 

Nem is az, hogy megutáltam, inkább csak picit csömöröm lett tőle. Dolgoztam multinacionális cégnél, mint középvezető, ahonnan 2010-ben jöttem el. Utána vetettem magam bele csak a zenébe és az azzal kapcsolatos dolgokba. A végére aztán rájöttem, hogy azért szerettem a polgári melómat leginkább, mert más emberekkel találkoztam. Az se jó, ha éveken keresztül 0–24-ben ugyanazokkal az arcokkal, ugyanarról beszélgetsz. Hiányzott a változatosság, úgyhogy 2015-ben vissza is mentem 4 órás munkába, amit aztán a Fishing miatt hagytam ott. Jó megismerni új embereket, akik más zenét szeretnek, máshova járnak, más közegből jönnek, más érdekli őket, és mégis értékes, érdekes emberek. 

 

 

Aki sikeres a zenében, az nem nagyon vállal ilyen szerepet. Ezt persze le lehet úgy is fordítani, hogy a sikertelen zenészek szoktak rácuppanni a zeneipari munkák nagy részére. Én nem nagyon tudok olyat mondani, aki tényleg meghatározó a zenében és mellette mondjuk műsort vezet vagy újságot ír. Mondjuk Papp Szabi jó példa, de ő szórakozóhelyet csinál, az megint más egy picit. 

 

 

Abszolút. Talán még 2018 sem lesz annak az éve, hogy 60-70 koncertet játszunk, marad ez a 10-20. A nyáron fellépünk a Fishingen, ahol egyébként egyike vagyunk annak a kb. 10 zenekarnak, akik az elmúlt 10 évben eddig mindig ott voltak a fesztiválon, és egy nyári fővárosi koncertre is lehet számítani. 

 

 

Ez engem már nem érdekel annyira, de a kreatív ötletelést mindig is szerettem a zenekarozásban. Jó dolgokat találtunk ki, mint például a Csomagolj Óriást akció, a videoklipek, a feldolgozások, de csináltunk közönségtalálkozót is az új lemez előtt, ami szintén nagyon jól sült el. Ezektől nem várok semmit, sokkal inkább az a cél, hogy jól érezzem magam közben. Jó önazonos dolgokkal feldobni a produkciót, de arra ráfeszülni, hogy még ilyenebb vagy olyanabb legyen valami, az már nem annyira mozgat. 

 

 

Dehogynem. Az egy jó kérdés, hogy mi lesz az Óriással ez után a lemez után, merre megyünk tovább. Kíváncsian várom, hogy a kiegészült felállással nekiállunk-e közösen dalokat írni, átmegy-e a dolog egy közös alkotóműhelybe. Ha lemegy a fesztiválőrület, akkor pedig lehet, hogy befejezem a szólólemezemet. Már eddig is publikáltam dalokat Mindenkinek megvan a maga története fedőnéven, ezt lehet, hogy folytatnám. Igaz, ezt már vagy 4 éve ígérgetem, úgyhogy nem lehet készpénznek venni, amit mondok. 

mm.alvajaro

 

 

A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. május 23.