Jó értelemben vett tömegjelenetek a színpadon!

Jó értelemben vett tömegjelenetek a színpadon!

Százszor visszajátszottuk már a Konyha slágereit, mégsem unjuk meg. Hamarosan a Söndörgő zenekarral állnak a Várkert Bazár színpadára. Délszláv népzene populáris köntösben, most nem a rádióból a konyhában, hanem a Várkertben élőben a Konyhával! Izgalmas kollab, és aki ennek kapcsán válaszol: Szepesi Mátyás, az idei év Artisjus díjazott szövegírója.
 
Koncerteztetek megannyi zenekarral már, de ez az összeállás izgalmasan hangzik. Mi a különlegessége a ti szemszögetekből?
A különlegessége elsősorban az, hogy nemcsak egymás után, hanem együtt is játszunk, egy hét-nyolcdalos közös blokkot! Ebben néhány Konyha dal délszláv ízeket kap, az ő repertoárjukon lévő Ferus Mustafov szerzemények meg lendületes nagyszínpados megszólalást. Elektromos hangszerekkel és Márkó mennydörgő dobgroovejaival. Én személy szerint nagyon szeretem a jó értelemben vett tömegjeleneteket a színpadon, és ennyi emberrel még nem nagyon játszottunk egyszerre! Imádom, hogy amerre nézek zseniális muzsikusok nyomják fülig érő mosollyal, akik ráadásul mind nagyon jó energiájú, szív-lélek emberek.
 
Emlékszel arra a pillanatra, amikor eldőlt, hogy lesznek közös Konyha és Söndörgő koncertek?
Nagyon vicces, de nem. (nevet) A legfőbb sajátossága ennek a közös projektnek, hogy minden valószínűtlenül természetesen, már-már magától történik. Nagyjából egy éve dőlt el, hogy bekerült a Road Movie projekbe a “Hazahaza” című dalunk, amelyet szülővárosunkról, Szentendréről írtunk. Ekkor hívtam fel remegő kézzel Eredics Áront, a Söndörgő zenekarvezetőjét, hogy van-e kedvük közreműködni a dalban. Legnagyobb meglepetésemre igen választ kaptam. Azóta egyik dolog hozza a másikat: a közös stúdiózás alatt egy dalból több dal lett, felvettük egy live sessiont, és annyira egy hullámhosszon voltunk az első pillanattól, hogy kábé ott eldőlt az is, hogy mindenképpen kell majd játsszunk együtt élőben is. A természetességről még annyit, hogy legutóbb közös interjút adtunk Áronnal, amiben elmondta hogy mennyire megszólították bizonyos konkrét fordulatok az együtt játszott Konyha dalokban, mintha neki választottam volna, pedig nem ismertem az életének azokat az összefüggéseit, amiért betalált neki.
 
Terveztek hosszabb távon a Söndörgővel együttműködni?
Abszolút, van már beírva 2023-as közös dátum is, illetve Áronék felkértek, hogy írjak szöveget az egyik új dalukra, amin az előző történések fényében már meg sem lepődöm, de nagyon izgalmas kihívás! Teljesen spontán módon csináltunk egy turbo-etno-rock megszólalású zenekart, ami ha kell érzelmes és mély, ha kell virtuóz, de végig nagyon színes és szórakoztató! Együtt olyasmit tudunk, amit külön-külön nem, természetes hogy szeretnénk büszkén megmutatni minél több embernek.
A Konyha egy érett, kiegyensúlyozott brigád – legalábbis kívülről ezt látni. Miben rejlik a titkotok?
Valószínűleg annak, hogy jócskán harminc éves korunkon túl és hét-nyolc év közös munkája után lettünk sikeresek, a rengeteg nehézség után pedig meg tudjuk becsülni a helyünket. 
 
 
Van ilyen, hogy “a zenekar énképe”?  Ti hogy látjátok magatokat „belülről”?
Szerintem mindhárman máshogy látjuk a zenekart, de ez a szép benne. Ami biztos, hogy nagyon szeretjük egymás játékát! Élőben sokszor improvizálunk, ami egy trióban igazi “bizalmi dőlés” helyzet, de mi pontosan tudjuk hogy a másik kettő el fog kapni a halálugrás végén. 
 
Az első lemezeteken volt egy dal: Asszem visszafekszem. Ahhoz képest az évek során nem hogy a visszafekvés nem történt meg, csak idén nyáron több, mint 40 fellépésetek volt. Milyen visszatérni a nyári pörgésből az őszi nyugalomba? Lesz ősszel nyugi vagy “csak” átkerül a fókusz a klubokba?
Nagyon élvezzük ezt a szezont, időnként fárasztó, de tele van felejthetetlen élményekkel. És mindenképp lesz nyugi! Nagyon kevés időm volt még dalokat-szövegeket idén írni, és már nagyon várom, hogy újra elmerüljek az alkotásban. Koncertfronton visszaveszünk, azért nem nullára, de a közös időnket most a dalíró/stúdiózó sessionök fogják dominálni tavaszig.
 
Egyébként Szepesi Matyi hogyan éli meg a nyugit? Vagy te mindig 120 százalékon vagy? És, ha a feltöltődés ideje jön el, akkor mi a kedvenc? Sport? Könyv? Elvonulás?
Nehezen tudok egy helyben maradni, a hétköznapokon is rengeteget gyalogolok, biciklizek. Ami igazán feltölt az az utazás és a barátaim társasága. Természetesen olvasni és zenét hallgatni is nagyon szeretek, ha tudom úgy alakítani az időmet hogy alaposan feltöltsem magam izgalmas szöveg- és zene impulzusokkal. Már gyűlik egy kupac könyv az ágyam mellett!
 
A zeneiparon belül sok éve, sok mindennel foglalkozol (a zenélés mellett többek közt: koncertszervezés, lemezkiadás, social media, dalszövegíró tábor). És tudjuk: „ha azt csinálom, amit szeretek, az nem munka” - mégis mi az, ami a mindennapjaidból a saját belső fejlődésedet szolgálja?
Szakmailag mindig viszek-hozok dolgokat egyik területről a másikba, de a legfontosabb dolog, hogy folyamatosan dolgozom a fejem tisztaságán, hogy motivált tudjak maradni olyan helyzetekben is, amelyek nem feltétlenül kreatívak, de a folyamat egésze szempontjából fontosak.
 
Szeptember 11-én a Söndörgővel a Várkert Bazárban koncerteztek. Ami (ha már különlegességekről beszélünk) egy műemlék épület, hatalmas kertkomplexummal. Máshogy készültök egy ilyen koncertre, mint egy klubkoncertre? És mi mire készüljünk?
Hááát, a különleges helyszín inkább “hab a tortán”, az adott pillanatban ad még adrenalint / inspirációt. Bár, ha jobban belegondolok, lehet hogy lesz egy kis rákészülés! A nyár során kétszer is volt olyan egy-egy fontos koncert előtt, hogy nem tudtam elaludni és órákat sétáltam a városban, és a másnapi buli átkötő szövegein, azok hangütésén - témáin gondolkoztam. Nem írtam meg szóról szóra, de jó kapaszkodó volt, hogy egy kicsit átgondoltam a közönség szemével a helyzetet. Talán most is lesz ilyen, mindenesetre a koncert előtti napot kihúztam magamnak a naptárból! (nevet)
A közönség egy klasszikus együtténeklős-táncolós-együtt lélegzős Konyha koncertre készülhet, ami egy nagyon különleges közös örömzenélős blokkba torkoll a Söndörgővel, ami még kellő kapaszkodóval rendelkezik a dalok ismerőinek, de rengeteg különleges zenei meglepetéssel szolgál. Kalandra fel, gyertek!
 
 
ÍRTA: Könnyű Flóra
FOTÓ: Dancs Enikő Bianka
 
 
 

Az interjú megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.