Jövő májusra halasztja a Helloween budapesti koncertjét

Jövő májusra halasztja a Helloween budapesti koncertjét

Helloween // 2021. 05.03 // Papp László Budapest Sportaréna

A Helloween nehéz szívvel jelenti be, hogy elhalasztani kényszerül a UNITED ALIVE PART 2 Európai turnéját. Az eredetileg szeptembertől november közepéig tervezett koncertsorozat 2021 áprilisától június közepéig tart majd, a magyarországi koncertre pedig május 3-án kerül sor, a Budapest Sportarénában. A megváltott jegyek változatlanul érvényesek.
 
A zenekar közleménye arra is kitér, hogy ez a generációk óta nem látott járvány mindenkit kihívás elé állít, és a fertőzésveszély még most is jelentős. Emellett az egyes országok eltérő szabályozásai miatt az eredeti turné lebonyolítása nagyon bizonytalan lett volna.
 
 
„Egy Helloween koncert arról kell, hogy szóljon, hogy a rajongók összegyűlnek, szórakoznak, jól érzik magukat, és együtt ünnepeljük azt a zenét, amit mind szeretünk. A világ jelenlegi állapota nem tesz lehetővé egy ilyen gondtalan estét” – mondták el.
 
A zenekar egyben az egyelőre cím nélküli, vadiúj nagylemez kiadását is eltolja a következő év elejére. A produkciós munkálatok már a célegyenesben vannak: Ronald Prent New Yorkban dolgozik a számok keverésén.
 
„Igazán büszkék vagyunk az ered ményre, és alig várjuk, hogy együtt, élőben ünnepeljük az új nótákat a rajongóinkkal – de most türelemmel kell lennünk még egy kicsit. Az egészség az első!”
 
A várakozás idejére a Helloween egy kisebb meglepetéssel is készült: egy különleges, „koronás pólót” tettek elérhetővé a webáruházban, amit beszerzési áron, ingyenes szállítással érhetünk el. A jövő májusra áthelyezett budapesti koncertre a jegyek változatlanul kaphatók.