KIKNEK SZÓL A THA SHUDRAS?

KIKNEK SZÓL A THA SHUDRAS?

Ismerd meg a saját varázserődet! MERT VAN!

A „THA SHUDRAS” zenekar-performansz 2010-ben alakult Szegeden; tagjai a megalakulás óta koncerteken és fellépéseken különleges, maszkos megjelenésükkel hívják fel magukra a figyelmet, a hangszeres tudás mellett.
 
Videoklipjeikkel díjakat nyertek, legutóbbi „WHO U R” című kisfilmjük hetekig vezette a Music Channel chart-show-ját, emellett a 2014. évi X-Faktor legjobb zenekaraként ismerhette meg őket a szélesebb közönség. Zenéjük egyedi és táncolható.
 
Most pedig megérkezett Trap Kapitányék legújabb videója, a Play My Game
 
 
A friss szerrzeményről a frontember mesél:
 
Ez a dal azért nagyon különleges számomra, mert „Hosszú idők múltán” ez az első nóta, amit nem úgy írtam, hogy megfeleljen a hazai piacnak vagy, hogy a szakma vajon majd Úristen mit szólnak hozzá…
 
Belefáradtam a nonstop alkalmazkodásba, abba, hogy kifele élünk, totál hamisan és reggel egyszer csak ezt a refrént kaptam, miközben nyomkodtam a telómon a zongora appot. Bekászálódtam a kis otthoni stúdiómban és elkezdtem meghangszerelni, miközben megszületett a versszak, majd később az egész dal, teljesen magától.
 
Mikor hallgatgattam az akkor még halandzsa énekkel, akkor kezdett kirajzolódni a válasz, arra a kérdésre, amit már sokszor kérdeztek a zenekarommal kapcsolatban.
 
KIKNEK SZÓL A „THA SHUDRAS”?
 
 
Igazából megalakulásunktól kezdve a szemünk előtt volt a válasz, viszont most, hogy több korszakunkon túl vagyunk, talán most vált egyértelművé, most sikerült levonni a konzekvenciát.
 
Azokért vagyunk, és azoknak írok dalt, elsősorban azoknak adunk elő, akik bármivel kapcsolatban is egyedül érzik magukat. Akik megbújnak a sötétben és nem mernek kijönni a fényre… Akik fekete bárányoknak érzik magukat és nem veszik észre, hogy különlegesek és, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal.
 
Ezeknek az embereknek szólunk. A koboldoknak, a tündéreknek, a robotoknak, az űrlényeknek, a törpéknek és óriásoknak,,, a szuperhősöknek, akik rút kiskacsának hiszik magukat.
 
Erről szól a Play My Game… Ismerd meg a saját varázserődet! MERT VAN!