Kitörés a test és az elme börtönéből – itt a Tündérvese második nagylemeze

Kitörés a test és az elme börtönéből – itt a Tündérvese második nagylemeze

A Körbezárul címmel most megjelenő második Tündérvese lemez tovább tágítja a banda zenei világát. Megmaradtak a zenekarra jellemző keleties, alter és metálos stílusjegyek, mégis egy újabb, direktebb irányba fordultak.
„Célunk a tömörség és a letisztultság volt: rövidebb, velősebb, punkosabb számokat akartunk írni, egyszerűbb szerkezetekkel, szemben az előző lemez hosszabb, többtételes szerzeményeivel. A Körbezárul esetében inkább több kisebb, néhol egymásba átúszó dallal szerettünk volna egy nagyobb, összefüggő narratívát alkotni” – fogalmazott a dalok születéséről Szeiler Bálint.
 
A dalokból árad a nyers erő, az élő koncerteket idéző hangzás Nóniusz Gábor kezei közül került ki, aki a keverést és a maszterelést is végezte, producerként pedig az énekes, dalszerző Szeiler Bálint is beszállt a munkába. A kilenc számos lemez bár a járványhelyzet alatt készült, a dalszövegeket közel sem a pandémia miatti bezártság ihlette.
„Mindannyian be vagyunk zárva: fizikailag, mentálisan, virtuálisan, digitálisan, stb. Néha olyan érzésem van, mintha loopokban élnénk, úra meg újra lejátszódó jelenetekben, beidegződött rossz szokások, vélt vagy valós félelmek és problémák között. Ebből a bezártságból pedig kizárólag saját erővel törhetünk ki: ez a belső harc vált a lemez központi témájává” – mondta Szeiler Bálint
 
 
Az új zenei anyagot júniusban még egy 3D-szkennelést alkalmazó videóval harangozták be, majd ősszel három, ún. visualizert hoztak ki gyors egymásutánban, a Pánik, az Engedjetek és a Káin című dalokra. Ezeket házon belül valósították meg, a zenekar basszusgitárosa, a kliprendező Szombath Máté vezetésével, aki így mesélt a koncepcióról:
“Izgalmas kísérletnek találtam, hogy ilyen kompakt dolgokat hozunk ki sorozatban. Három videóklipet nem tudtunk volna leforgatni, így viszont három héten át, három jó minőségű vizuális anyagot tudtunk megjelentetni a dalok mellé. Volt olyan dal, amihez eleve jobban illett ez a hozzáállás: a Káin esetében például jobban is tetszik végeredményben így, mintha egy gigászi költségvetésű klipet próbáltunk volna ráerőltetni.” 
 
Az új lemezt élőben is bemutatják, október 9-én a Gödör Klub színpadán