Könnyűzenei Magyar Kultúra Napi megemlékezés

Könnyűzenei Magyar Kultúra Napi megemlékezés

Idén online lesz követhető

A 2015-ben elindított kezdeményezésből nem akartak engedni a szervezők, így bár a közös, személyes ünneplés elmarad, virtuális formában így is leteszi névjegyét a hazai könnyűzene a Magyar Kultúra Napján, ami egyben Cseh Tamás születésnapja is.
 
Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program és a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) idén is megrendezi évindító eseményét, amelynek apropóját immár hagyományosan a Magyar Kultúra Napja adja. A járványhelyzet miatt azonban ezúttal a rendezvény online, élő közvetítéssel jelentkezik a Budapest Music Centerből.
 
A Hangfoglaló Program Facebook-oldalán január 21-én, csütörtökön, 11 órától indul az élő stream az eseményről, amelyen nem csak a tavalyi év könnyűzenét érintő fontos ügyeiről hallhatunk, de a Program korábbi évadainak támogatott előadói közül többen élő, minikoncertet adnak. Az esemény fellépősora jól jellemzi a magyar könnyűzene sokszínűségét és fejlődését. A különböző kultúrát dalaiban egyesítő a capella formáció, a Napfonat, az egyik legexportképesebb hazai produkciónak tartott, elektropopos The Anahit és a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjába frissen kiválasztott támogatott, a hazai színtéren izgalmas, új hangot képviselő dalszerző-producer, Deva is látható lesz az egy órásra tervezett műsorban.
 
Hagyomány, hogy a Hangfoglaló Program által támogatott zenekarok minikoncertjei között olyan személyek szólalnak meg, mondják el gondolataikat a könnyűzene és a magyar kultúra kapcsolatáról, akik valamilyen formában kapcsolódnak a Programhoz. Az első megszólaló Horváth Gergely lesz, aki amellett, hogy a Rádió Klasszik reggeli műsorát irányítja, 2015 óta Hangfoglaló Program Kollégiumának a tagja. Őt Kedves Péter, zeneszerző, a Belau zenekar tagja követi, aki formációjával korábban a Hangfoglaló Program támogatottja volt. A mostaniak előtt járó nagy generációt pedig ezúttal Gryllus Vilmos, Kossuth-díjas zeneszerző, a Kaláka együttes tagja képviseli, akinek meglepetéssel kiegészülő gondolataival zárul a Hangfoglaló Program és a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda idei, magyar kultúra napi eseménye.