Kontraszt – Csendben vigyáz rám

Kontraszt – Csendben vigyáz rám

 
Új dalt és videoklipet jelentetett meg készülő második nagylemezéről a Kontraszt. A melankolikus  dalaikról ismert zenekar ezúttal egy vidám nyárias dalt hozott ki, mely a feltétel nélküli és önzetlen testvéri szeretetről szól. A dalszöveget az énekesnő, Mirtse Kori írta, aki így mesélt a dal  mondanivalójáról:
 
“Pár éve a születésnapomon kaptam egy olyan köszöntést a nővéremtől, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem. Azt írta le, hogy az idők során szkeptikussá vált azzal kapcsolatban, hogy az ember megtalálhatja-e valaha a másik felét, ha egyáltalán létezik ilyen. Aztán egyszer csak rádöbbent, hogy a születésem óta mindig mellette volt a másik fele, csak a nagy  keresgélésben erre sokáig nem jött rá. A Csendben vigyáz rám ebből a gondolatból bontakozott ki: a nővérem mindig is mellettem volt, feltétel nélkül szeretett és fordulhattam hozzá, bármi történt, és tudom, hogy ez örökké így is fog maradni. És ha valaki igazán szeret, mindezt olyan halkan  csinálja, hogy néha észre sem veszed. Szerencsés vagyok, hogy ilyen testvérem van, és  szerettem volna másokat is ráébreszteni, hogy ne vegyék természetesnek azokat az áldozatokat, amiket azok hoznak értük, akik feltétel nélkül szeretik őket – legyen az akár a családunk, barátunk, vagy szerelmünk.” 
 
 
Korábbi ígéretükhöz híven a Kontraszt kibővítette a hangzásvilágát első lemezükhöz képest: a letisztult gitár-ének hangzás legújabb dalukban minimál hangszereléssel egészül ki. A dalban közreműködik szájharmonikán Mirtse Áron, zongorán pedig Balázs Mihály.
 
A zenét Kori eredetileg ukulelére írta, ezért tartogatott kihívásokat átírni gitárra a kíséretet. Végül a dal egy részében megtartottuk az ukulelét, de alapvetően megmaradtunk a gitárcentrikus  hangzásnál, kiegészülve pár egyéb kísérőhangszerrel. A felvételeket és keverést egyébként  ezúttal is Balázs Misinek köszönhetjük, akivel sokat ötleteltünk közösen, hogy hogyan lehetne úgy  kibővíteni a hangszerelést, hogy mégis megmaradjunk a Kontrasztra jellemző hangzásnál.” -  mesélt a dal felvételeiről a gitáros, Csizmazia Zsolt.
 
A dalhoz videoklip is készült, amit a Kontraszttól megszokott módon Bikali Sándor operatőrrel  vettek fel, a vágást pedig a Mirtse Kori készítette. Újdonság viszont, hogy ezúttal vendégszereplők is szerepelnek a klipben: a testvéri kapcsolatot két kislány, Pető Petra és Pető Bíborka jeleníti  meg, valamint az énekesnő nővére, Mirtse Moira is feltűnik a felvételeken.
 
Fotó: Bikali Sándor