„Most egy óriási hullámhegynek kell következnie”

„Most egy óriási hullámhegynek kell következnie”

Magneoton-interjú

Elmaradt koncertek, soha nem tapasztalt kihívások, sorra kiégő zenészek és folyamatos bizonytalanság minden téren: ez jellemezte az utóbbi több mint egy évet a zeneiparban. Arról, hogy ezt hogyan élték meg azok a szakmai szereplők, akik az egész közepébe csöppentek, Csontos Noémi Virág, a Magneoton marketingigazgatója mesélt nekünk.

 

Interjú: Szabó Anna

Fotó: Magneoton


 

Az elmúlt egy év eseményei többek között a zeneipart is súlyosan érintették. Ez hogyan alakította át a ti működéseteket?

 

A koncertszervezés az egyik fő bevételi forrása a zeneiparnak, tehát amikor tavaly márciusban beütött a krach, teljes újratervezés kellett. Mi akkor proaktívan ráálltunk a tartalomkészítésre, úgy mint hang-, videó-, interjú-, promógyártás. Ki is alakítottunk házon belül egy saját stábot, amivel az volt a célunk, hogy folyamatosan áramoljon a zene.

  

És mi a helyzet a bevételi forrásokkal? Ebben az időszakban igencsak korlátozottak lettek a zenészek és a kiadók lehetőségei...

 

Azt már az elején lehetett látni, hogy a streaming lesz a világjárvány idején a fő csapásirány. A szolgáltatók soha nem látott mennyiségű embert érnek el – összesen közel 900 ezer előfizetőjük és további közel 600 ezer ad-supported felhasználójuk van Magyarországon. És akkor a YouTube videófelületét még nem is említettük, ahol sokmilliós az elérés napi szinten. Tehát a digitális láb adja az egyik alapot most a zeneiparnak.  A másik pillér továbbra is a fizikai vásárlás – főleg a bakelit népszerűsége miatt. Mi képviseljük Magyarországon a Warner Music repertoárját, és ez sokat segít nekünk abban, hogy továbbra is fenn tudjuk tartani az érdeklődést a hagyományos formátumok iránt. A harmadik fő bevételi forrás a rádiós és egyéb játszások után érkező kiadói jogdíj. Tehát továbbra is fontos nekünk, hogy az előadóink, zenéink a rádiókban és a virtuális bulikban, DJ szettekben jól szerepeljenek.

 

Ti hogyan látjátok, mennyire visel meg egy-egy előadót a fennálló helyzet? Hogyan tudjátok őket támogatni most? És mit tehetnek a rajongók?

 

Különbözőek a művészek. Van, aki teljesen kiégett, elfáradt az elmúlt több mint egy évben. Nincs ihlete, nincs motivációja. Hiányzik neki a közönség, az utazás, az adrenalin és persze a bevétel. Melankóliába burkolózott, és nincs is kedve zenélni. De olyan is van, aki szárnyalt ebben az időszakban, rengeteg számot írt, klipeket készített, pörgette a social média jelenlétét, tartotta a követőkkel a kapcsolatot...

Az biztos, hogy anyagilag nagyon megviselt mindenkit a járvány. A következő időszak viszont izgalmas és érdekes lesz. Mindenki lélegzet-visszafojtva várja, hogy milyen rendezvényeket tartanak majd meg, hogy alakulnak az árak, és a közönség kire lesz még mindig vagy még jobban kíváncsi.

 

Milyen kampányaitok futnak jelenleg, amelyeket érdemes megemlíteni? Ezekkel is alkalmazkodtatok a járványhelyzethez?

 

A fő kampányfelületeink a YouTube, az Instagram, a TikTok, a Spotify és a Facebook. Változatos marketingaktivitásokkal, előadók és influenszerek bevonásával próbáljuk maximalizálni a promó- és bevételi lehetőségeinket. A kollégák egészen elképesztően jól alkalmazkodnak a folyamatosan változó felhasználói szokásokhoz, új hype-okhoz. Büszke vagyok rá, hogy a TikTokon is minden héten van kiemelt kampányunk, valamint a teljes közösségi médiában aktívak vagyunk, és az újításokban jól helyt állunk. Például minden hazai újdonságunkhoz készül Spotify-videó, vagy éppen személyre szabott nyeremény-merch. Mi egyébként nagyon lelkesen várjuk a jövőt, mert úgy gondoljuk, hogy most egy óriási hullámhegynek kell következnie a sok nehézség után. Vagy legalábbis bízunk ebben.

 

 

EZ A CIKK A BUDAPEST BEAT MAGAZINBAN JELENT MEG. OLVASS MÉG: