Már digitálisan is elérhető Lotfi Begi legújabb projektje!

Már digitálisan is elérhető Lotfi Begi legújabb projektje!

Hazánk legsikeresebb labdarugó-csapata, az FTC megérkezett „A nagy Fradi lemez: a zene ereje” című, első kiadványával, amelynek megálmodója és producere a Fonogram-díjas Lotfi Begi kiváló közreműködők és minden szurkoló számára kedves, nagyszerű dalok kíséretében. A mai naptól digitális formában is meghallgathatjuk az albumot teljes hosszúságában.
 
A fizikai és digitális formában is elérhető kiadványt egy sajtótájékoztató keretein belül mutatták be, amely során kiderült, hogy hazánk elsőszámú DJ/producere, Lotfi Begi 27 éves álma valósult meg.
 
A korongon már több mára már slágernek mondható átdolgozást is megtalálhatunk, mint az Ámokfutók, Náksi Attila és DR BRS-sel közös „A hold dala”, amely két hónap alatt 1,8 milliós YouTube-nézettségre tett szert, illetve a Dér Henivel közös „Freed From Desire”.
 
 
A válogatáson továbbá meghallgathatjuk Rúzsa Magdi nagy visszatérését követő első sikerre ítélt felvételét, és további olyan top előadók szerzeményét, mint Caramel, a Hősök, Szasza, Nyári Kálmán, Sipos Péter, Hevesi Tamás, DJ Junior, Pataky Attila, Bűdi Szilárd és Szasza.
 
A debütálást egy fergeteges videóklippel koronázta meg a csapat, amely a Hősökkel közös „Bajnok a Fradi” hangulatbiztos számához forgott Ferencváros kultikus helyein.
 
Készült egy klip is a Hősök jóvoltából a "Bajnok a Fradi"-hoz, nézzük: