MAYBERIAN SANSKÜLOTTS – REKULT I.

MAYBERIAN SANSKÜLOTTS – REKULT I.

Mayberian Sanskülotts 10 éves szülinap lemez!

Mit érdemes tudni a lemezről?
 
Hogyan kerültek kiválasztásra a számok? Egyéb technikai infók.
 
Csordás Zita (énekes):
A lemez címe Rekult I., ami 18-19 éves kori önmagunk egyik kedvenc és sokszor használt szava volt,
körülbelül azt jelenti, amit most mi csinálunk a lemezzel, de valójában rengeteg mindenre
használható szó, aminek jelentése szerintem minden titokzatossága ellenére tisztán érthető.
 
Balogh Gallusz (gitáros):
10 szám lesz a lemezen, de nem csak az első lemezről válogattunk, a másodikról is rákerült egy szám,
és egy olyan instrumentális dal is, ami nem volt rajta egyiken sem, de valamikor ebben az időszakban
írtuk. A koncepció annyi volt, hogy ezeket az eredeti felállásban, ketten (Csordás Zita, Balogh Gallusz)
vesszük fel. Sajnos az egyik kedvenc korai számunk, a ''Robert Smith feje'' felvétele örökre elveszett,
és a címén kívül nem nagyon emlékszünk belőle másra, pedig jó lett volna azt is felvenni. :(
 
Csordás Zita (énekes):
Ezeket a dalokat a zenekar többnyire együtt választotta ki, és javarészt élőben nagyon régóta játszott
számokról van szó, amik kizárólag rossz minőségű felvételeken vannak meg. Részben ezért is
szerettünk volna a régi dalainkból egy újrajátszott lemezt, hogy hallgatható formában is
megmaradjanak, bár én nagyon szeretem a recsegős kazis felvételeinket, mert arra emlékeztet, hogy
milyen jó volt akkoriban.
 
Másrészt azokat a dalokat válogattuk ki a régiek közül, amiket egyszerűen jónak ítéltünk, vagy tényleg
feledésbe merültek volna másképp, például a három (rohadtul virtuóz és jól megkomponált)
instrumentális dalunk.
 
Balogh Gallusz (gitáros):
Ismét a Tom-Tom stúdióban vettük fel a számokat (illetve néhány plusz sávot a karantén miatt
otthon), de most csak ketten voltunk, és ismét - az immár zenekari tag - Dorozsmai Gergő
producerkedése mellett, aki nagyon szép munkát végzett. Eredetileg valamivel később a lemez
második felét, a teljes zenekaros számokat is felvettük volna, és azokkal együtt jött volna ki a lemez a
június 26-i Müpás koncertre időzítve, de az sajnos elmarad, így végül úgy döntöttünk, hogy
kettébontjuk a megjelenést, hogy mégis valami kijöjjön az évfordulóra.
 
Infók a dalszövegekről
 
Csordás Zita (énekes):
A Csordás Zita által írt szövegek nyilván mindenféle fiúkról/hoz szólnak, mindegyik egy titkos üzenet
valakinek, akibe szerelmes voltam, és tökre szerettem volna, ha tudott volna róla, de azért féltem is,
ezért mindenféle giccses rébuszok közé rejtettem szerelmi vallomásaimat. De például ott van a
Summer Inn, ami tökre lehetne szerelmes szám, de igazából egy konfliktusról szól, amiben persze a
szerelem is közrejátszott, de mégis egész kellemetlen a történet.
Most már nem tudnék ilyen szövegeket írni, meg jelenleg úgy egyáltalán semmilyet se tudok, de
azért jó, hogy valaha képes voltam felállítani magamban egy megfejthetően titkos nyelvet, aminek
segítségével képessé váltam közölni azokat a dolgokat, amiket féltem nyíltan kimondani, és így
könnyebb volt túllendülni mindenen.
 
Mit lehet tudni a Rekult II-ről és erről a 10 évről?
 
Csordás Zita (énekes):
A zenekart nem zárjuk majd ki a Rekult hullámból, az 1-es szám minden kétséget kizáróan biztosítja
perverz rajongóinkat arról, hogy lesz második rész is, amire már teljes felállásban veszünk fel pár dalt,
de a 2010-es évek elejének szellemiségét maradéktalanul felelevenítendő, ezeket a dalokat ketten
szerettük volna felvenni.
 
Balogh Gallusz (gitáros):
Gondoltuk, ha már kihúztuk 10 évig (amit nem biztos, hogy gondoltunk volna annak idején) igazán
kihozhatnánk valamit az évfordulóra, és kézenfekvőnek tűnt egy „rekultlemez”. 10 éve sem akartuk,
hogy szarul szóljanak a felvételek, csak akkor fogalmunk sem volt semmiről és még ennél is
csóróbbak voltunk, szóval nem igazán volt opció a stúdiózás, de most már van kiadónk és szerencsére
van rá lehetőségünk, úgyhogy miért ne? 
 
A jövő
 
Amint nekiállunk komolyabban próbálni és már zenekaros felállásban tudunk újra foglalkozni a
második rész dalaival, és be is költözünk kicsit a TomTom stúdiójába, na, akkor jön a Rekult II.
Terveink szerint egy magyar nyelvű duplalemezzel zárjuk majd az évet. Addig pedig bízunk benne,
hogy többször is koncertezhetünk még idén és végre bemutathatjuk a Hromkó Istvánt váltó új
dobosunkat is. Ha minden jól megy, akkor legközelebb augusztus 21-én a Fekete Zaj fesztiválon és
augusztus 26-án a Fishing on Orfűn lehet minket látni.