Megjelent a Space Wolk első nagylemeze, a Made of Glass!

A Space Wolk zenekar megalakulása óta lélegzetvisszafojtva várjuk a lemez megjelenését. A srácok a Covid kellős közepén reformálták meg a korábbi formációt és kezdtek el dolgozni a dalokon. Az elmúlt két évben kaphattunk ízelítőt a lemezről hat single formájában, amik betekintést engedtek abba a világba, amit képviselni szeretnének a zenei palettán. 

A témaválasztás mögött egy tudatosan felépített koncepció lapul. Adott egy világ, ami minket körülvesz, ahol nap, mint nap szembesülünk az igazságtalansággal, ahol küzdenünk kell, hogy ne nyomjanak el és folyamatosan résen kell lenni, olyankor amikor valaki éppen a hátadba készül szúrni azt a bizonyos kést. Átjárja a mindennapjainkat az útkeresés, néha elesünk, de nem adjuk fel, harcolunk tovább a szerelemért, a barátokért, a karrierünkért és leginkább önmagunkért. Nem ritka, hogy ezeket a csatákat önmagunkkal vívjuk, a lemez dalai az önismeret útján vezetnek minket végig.  

A Made of Glass lemez cím a minket körülvevő világra utal. Ennek nehézségei és problémái egyénenként változhatnak, de mindenkire egyformán igaz az, hogy az élet egy törékeny illúzió. Bármikor jöhet egy felismerés vagy egy külső hatás, ami által megreped az általunk felépített, minket körülvevő védelmet jelentő üvegfal és rájövünk, talán rossz az irány, ahová és ahogyan tartunk. 

A lemez egy intróval kezdődik, ami igazából az Artificial Paradise előjátéka. Ehhez a számhoz már videoklip is társul, ami még 2021 májusában jelent meg. A hangulat mozgóképen is tükrözi azt az orwelli utópiát, amit a dal mondanivalója magában hordoz. 

Ez a szám még kicsit távolabbról vizsgálja a világ jelenlegi problémáit és csak kapargatja a felszínt, ami alatt nagyon sok önmagunkhoz intézett kérdés lapul. Ezekre a választ már az One Shot, One Kill kezdi feszegetni, amiben elkezdődik a belső vívódás, amikor a bizonytalanság eluralkodik rajtunk és a jövőnket teljes homály uralja. Minden egyes ilyen megtorpanás csak egy megálló az önismereti utazásunk során, ahol lehetőséget kapunk szembenézni a traumáinkkal és legbelsőbb félelmeinkkel.  

Ezek legyőzése után ugrunk is a Run-hoz, ami már a megújulás utáni erőt közvetíti. Ezen a ponton már nem mi menekülünk, hanem szembe szegülünk azokkal, akik korábban rossz szándékkal vezérelve az utunkba álltak. A menekülésben most rajtuk a sor.   

A lemez közepén kicsit megpihenünk, érzelmesebb vizekre evezünk a Why-al. Beúszik a képbe a szerelem, mégpedig az a fajta, amikor elhagytak, és tehetetlenek vagyunk a viszonzatlanság árnyékában vergődve. Az elhagyott fél az önhibáztatásba sodorja magát, miközben még dróton rángatja az érzelmi kötődés. Ilyenkor hajlamosak vagyunk kicsit ítélkező hangnemre váltani. A sértett egó megtestesítője a Monsters, ami egyfajta fricska a szinte már csak online térben létező emberiség számára. Az élet egy játék, amiben rengeteg negatív karakterrel találjuk szembe magunkat, és a külső hatások által mi is számtalanszor hozhatunk és hozunk is rossz döntéseket. Mindenki a saját valóságában él, mindenkinek megvan a maga igazsága. 

Mindannyian különböző értékrendet hozunk magunkkal, ugyanakkor vannak személyek, akiknek a döntései több ezer vagy akár millió emberre vannak hatással. A kirakat mögé nézve viszont nagy általánosságban üres, érzelmileg kiégett és komplexusokkal küzdő lelkeket találnánk. De ez nem eladható, ez nem fancy és különben is, kit érdekel.

A hangulat ismét fokozódik és a robbanás közeli állapotot hozza magával a Million Lies. A minket körülvevő torz valóság, a folyamatos képmutatás és vetítés, amibe nap, mint nap beleütközünk, eléri a tetőpontot. Egy matrixban élünk, amiben olyan szinten manipulálva vagyunk a social média által, hogy már sokszor mi sem tudjuk eldönteni mi is a valóság. Viszont legbelül az a bizonyos hang folyamatosan jelez és próbál felébreszteni minket a social kómából, mielőtt minket is magával ragadna a kór. Sodródunk az árral, de közben érezzük, hogy rossz az irány, fulladunk és jön a megtorpanás, egy kis hatásszünet és elkezd repedni az üveg.

Majd jön a tetőpont, az Afraid of the Dark, ahol szilánkokra tört minden és mi ezeken az apró üvegdarabokon sétálunk át magabiztosan. Hirtelen kitisztul a kép, hiszen már nem az üvegkalitkából szemléljük a világot. Megszűnik az érzelmi függés, szakítunk a belső frusztrációinkkal és félelmeinkkel. Eljön az az állapot, amikor már tudjuk kik vagyunk és mit akarunk képviselni. Senkinek nem lesz már előbbre való a véleménye a sajátunknál, és a korábbi sérelmeinket feldolgozva haladunk tovább az úton.