„Mindannyian csillagporból vagyunk, végtelen potenciállal”
Realitásról objektíven, megfoghatatlan dolgokról reálisan, mélyen a magasban, de mindenképp Dádó, Jero és Jávor saját szemszögéből.
Fotó(k): Polonyi András ; Turbo: Csillagból Emberré album borító: Vígh Dávid
Írta: Fodor Bianka
Azoknak, akik kicsit is jártasak benne, ha a hazai prog-rock szcénáról kérdezzük őket, biztosan beugrik a Turbo zenekar neve. A srácok hosszú ideje tartó izgalmas zenei kalandjukon nemrég új vizekre eveztek. Érintve a jelent, kicsit utánajártunk, általában mi fortyog a felszín alatt – mi inspirálja őket, mit gondolnak alkotásról és közös jelenlétről, összekapcsolódásról, önazonosságról, az új lemezről, a világ jelenlegi helyzetéről és TV-s megmérettetésekről. Realitásról objektíven, megfoghatatlan dolgokról reálisan, mélyen a magasban, de mindenképp Dádó, Jero és Jávor saját szemszögéből.
Nem bánjátok, hogy pont most jött a képbe a vírus, amikor A Dal miatt megnőtt a népszerűségetek? Hogy jött ez az egész tv-s szereplés? Voltak, akik ellenezték, akár a zenekaron belül, akár a közönség soraiból? Dávid, te tudatosan nem mutatkoztál az élő adásokban?
Dávid: Valóban kicsit kib*szott velünk ez a mikroszkopikus nyavalya. Tolnánk a bulikat a sok újdonsült rajongónak, de nem lehet. A mai világban fél év hosszú idő, őszre már senki nem fog emlékezni a zenekarra, haha… a skacok hiába szívták végig a Dal minden fordulóját. Viccelek csak. Azt gondolom, hogy akit elért, amit csinálunk, az a hisztéria elmúltával is kíváncsi lesz ránk. A Dalban való szereplésünk kicsit megosztotta a zenekart, és asszem, a régebbi rajongóinkat is. Én személy szerint iszonyodom az ilyen tévés ügyektől. A többiek jó fej módon ezt megértették, így megkértük Varga Gergőt, aki elvállalta a dublőrködést. Gergő egyébként a nagyobb színpadokon velünk zúzza második gitárosként, hogy vastagabb legyen a sound.
Én azt gondolom, hogy a zenekar igazi aurája élőben jön át, a playback meg a gagyi tévés világ nem a mi pályánk. Ezzel együtt kellemesen meglepődtem, hogy a döntőig eljutottunk. Összességében azt hiszem, volt értelme a dolognak. Tényleg kapott az ismertségünk egy löketet. Kicsit olyan lett a Turbónak az Iránytű, mint Soltész Rezsőnek a Szóljon hangosan az ének. Haha. Azért szeretném, ha az emberek megismernék a progibb, zúzósabb oldalunkat is.
Jávor: Néha azon röhögünk, hogy ebben az univerzumban inkább kitör egy világjárvány, minthogy befusson a Turbo... Nyilván nem jött ki szerencsésen a mi esetünkben sem ez a „Mindenki maradjon otthon!” szitu, azonban az egészség az első, úgyhogy első körben, ha fájó szívvel is, de nem mentünk le a Dal óta még a próbaterembe se, mert nyilván nem szerettük volna szűk körben sem megbetegíteni egymást, ha esetleg bármelyikünk is vírushordozó lenne.
Én személy szerint nagyon pozitív vagyok a műsorral kapcsolatban. Nyilván voltak kisebb-nagyobb kompromisszumok (pl. 1 db fél-playback), de a versenyt végül is nem mi találtuk ki ilyen formában, mi is csak vendégek voltunk egy zenei kalandban. Viszont fontos kiemelni, hogy ez a műsor felvállalta, hogy az adások többségében élőzenei kaland lesz, amivel az adott versenyző élhet is, ha szeretne (naná, hogy erre rápörögtünk!), és amiről mindenképp el kell mondani, hogy nagyon ritka a mostani magyarországi televíziózásban. Az élőzene harcosaként kötelességemnek éreztem azt, hogy részvételünkkel kiálljunk egy ilyen „újító szándék”, egy már-már kihalófélben lévő ügy mellett (számunkra talán ezért sem volt ez a klasszikus értelemben vett verseny ez az egész). Az, hogy mi általában jól játszunk élőben, az régóta nem titok egy kisebb, ínyencebb hallgatóság és a szakma számára sem. Itt azonban ezt megmutathattuk egy lényegesen nagyobb közönségnek is. Ráadásul Balázsnak nem kellett mondjuk végigénekelnie ehhez mókusjelmezben egy nem általunk választott béna feldolgozásdalt, hanem egy önazonos sztori volt, a saját számunkat játszhattuk, amiben nyilván nagyon hittünk, hiszen fel sem került volna akkor az Iránytű a Csillagból emberré albumunkra. Az meg már más kérdés, hogy kinek mi jelenti az önazonosságot a bandán belül. Nálam még belefért, hogy csak minimális kompromisszumot kössek zeneileg. Dávidnál, aki viszont nemcsak zenész, hanem egy profi vizuális szakember, menet közben derült ki, hogy nem minden összeegyeztethető az elvárásaival. Nála már nem fért bele a túl sok kompromisszum. Ezt nehéz és fájó volt elfogadnunk, de döntését tiszteletbe véve, valamint a stáb rugalmasságával és segítő szándékával élve nagyon örültünk, hogy Varga Gergő gitáros barátunkkal végigcsinálhattuk a versenyt.
Összességében a célunkat szerintem elértük: sok év után kipróbálhattuk magunkat magyarul egy nagyobb publikum előtt, bebizonyíthattuk a dalunkon keresztül, hogy a rockzene nem halott ügy, ráadásul koncertfelkéréseket kaptunk a szereplésünknek köszönhetően, egyre több országos rádió pörgeti a dalunkat, egyszóval mindenképp szél került a vitorlába!
Általában egy nagyon erős kohéziós energiáról beszéltek, ami összeköt benneteket, a Turbót alkotó 5 embert – vannak ún. „szerepek”, hogy ki mit dob az üstbe vagy mivel járul hozzá az egységhez?
Dávid: Persze. Mint minden jó szimbiózisban, nálunk is megvannak az energetikai szerepek. Nehéz erről beszélni. Mármint, hogy ki mit tesz hozzá az egészhez. A lényeg, hogy mindenki fontos alkotórész. Ebben a bandában nincsenek energetikai ingyenélők, és senki nem cipeli a másikat a hátán. Ezért működik.
Jero: Szerintem attól is működik a dolog, hogy a közös alkotás és színpadi jelenlét olyan erős, szinte megkérdőjelezhetetlen kapocsként tart minket össze, hogy ez felülír mindenféle napi problémát és konfliktust. Amúgy nem nagyon szoktunk összejárni, haverkodni, mindenkinek megvannak a saját körei. Kicsit olyan ez, mintha a Turbo egy olyan vállalkozás lenne, amelyben az évek alatt fejlődtek ki személyes kapcsolatok, élmények, nem pedig fordítva. Azt mondják, így nagyobb esély van a hosszabb távú életképességre, mintha a közös barátság lett volna a brigád kiindulópontja.
Mivel hangolódtok egymásra, a közös zenélésre? Van valami rituálétok?
Dávid: Rituálisan várjuk, hogy Jero milyen outfittel rukkol elő. Amikor meglátjuk a hacukáját, általában kapunk egy laza röhögőgörcsöt és ez jó löket a koncertkezdéshez…
Jero: Egy koncert napján engem már a koncert puszta gondolata is izgalomba hoz és tart benne még másnap is.
A fájdalmas vagy az örömteli élményekből könnyebb merítkezni, amikor megszületik egy dal?
Jávor: Is-is, unalmas lenne, ha csak az egyikből lehetne.
Dávid: Pont ezen agyaltam a minap. Egy érzelmileg nehezebb időszakból jövök éppen kifelé, és ömlenek a szövegötletek az elmémbe. Asszem, fájdalomból jobban tudok inspirálódni. De lehet, hogy fordítva van, és az alkotást használom gyógyuláshoz.
Egy próba, lemezfelvétel vagy koncert után nehéz visszazökkenni az adott nap ritmusába?
Dávid: Nem. A hétköznapokon is így vagy úgy, de valamiféle alkotó tevékenységet folytatok.
Jávor: Többnyire alkotó zenészként ezek határozzák meg mind a napunk flow-ját. Viszont a stúdiózás úgy működik, mint egy fekete lyuk: bemész, kijössz, közben meg eltelt mondjuk egy hét úgy, hogy néha aludtál otthon, meg ettél valamit. A koncert azért valamivel könnyebb, de utána nem sokkal csak úgy elaludni szinte lehetetlen, mert ha jól sikerült, akkor azért vagy felpörögve, ha esetleg kevésbé, akkor meg azért nem tudsz.
Jero: Én eléggé élesen szétválasztom a színpadi és azon kívüli létemet, tehát többnyire nem okoz gondot a szerepek váltogatása.
Amikor színpadon vagytok, mennyire a saját világotok átadása, kivetítése vagy mennyire inkább a közönséggel való közös erőtér létrehozása a cél?
Jávor: Egyszerre a kettő. Szerintem ez olyan, mintha mi magunk is főnénk egy nagy fortyogó üstben a zenénkkel és az energiánkkal együtt, Balázs meg mint egy jó séf, felhívja erre a figyelmet néhányszor a koncert folyamán, segít a közönségnek az ízlelgetésben, vagy csak jobban kapcsolódni velünk.
Dávid: Amikor felmegyünk a színpadra, transzban vagyunk, csak az adott pillanatban létezünk, ahol igazából megszűnik a különállás. Ilyenkor össze vagyunk kapcsolva egymással és a közönséggel is.
Jero: Én úgy látom, a színpadon a zenénk a kiindulópont, abból és az átadás élményéből inspirálódunk elsősorban. Amikor úgy érezzük, a közönség is hasonlókat él át, mint mi, az még plusz töltetet ad.
Számít még 2020-ban a lemezformátum? Fontos számotokra az összefüggő és egységes sztori, valamint a meghatározott számsorrend?
Dávid: Szerintem az LP hosszúsága egyre fontosabb a mai ellaposodott, egyslágeres világban, ahol dalok versenyeznek teljes albumokkal. Egy rendes lemez művészi állásfoglalás, összegzés, nem csak egy 5 másodperces fellángolás.
Milyen értelemben ugyanolyan vagy teljesen más a tavaly megjelent album a korábbiakhoz képest a számotokra?
Jero: Persze ez a lemez is magán hordozza az évek alatt kialakított turbós jegyeket. Viszont merőben más, hiszen a számok magyarul, nem angolul szólalnak meg.
A vizuális megjelenítésnél – és főleg a lemezborítónál – mi (volt) a koncepció? Tagadhatatlan a Global Illumination (és az egész pszichedelikus zenei kultúra) hatása, ráadásul a lemezen – főleg a hangzásban – érezni valamilyen hipnotikus folyamathullámzást, már-már elektronikus zenei hangulattal. Mennyire fér meg egymás mellett a zsigeri rockzene és a kiszámított elektronika világa?
Dávid: A pszichedelikus kultúra nagy hatással rám. Szeretem, ha az adott manifesztációnak, legyen szó zenéről, szövegről vagy vizuálról, van némi univerzális relevanciája. Totál öncélú művészetből Dunát lehet rekeszteni. De az igazán fontos dolgokról kevesen beszélnek. A többiek nyitottak erre a zenekarban, ezért sikerül becsempészni itt-ott egy kis pszichedéliát... Amúgy szerintem az elektronikus zene simán tud ugyanannyira zsigeri lenni, mint a rock!
A magyar nyelv milyen új lehetőségeket teremtett, és mik azok, amik pont, hogy nem fértek már bele? Hogy zajlott a dalszövegírás? A lemezcím egyfajta spirituális megközelítést sejtet. Mekkora a szerepe a különböző tudatállapotoknak? Hogyan válunk csillagból emberré?
Jávor: Haha, én a „Túl a sikeren” címet dobtam be eredetileg, de egy kis átértelmezéssel nemcsak hogy megkaptam, de lett egy sokkal mélyebb és fennköltebb albumcímünk. Dádó tudna erről többet mesélni.
Dávid: A Csillagból emberré cím egyfajta degenerációt sejtet, de ugyanakkor tűpontos leírása a mostani állapotunknak. Mindannyian csillagporból vagyunk, végtelen potenciállal. Sajnos legtöbben nem élnek a lehetőséggel, elherdálják az életüket és belegabalyodnak az illúzió hálójába. A jó hír viszont az, hogy van út visszafelé a felébredésen át, ahol a tudat újból kozmikus fényben tündökölhet.
Saját céljaitokon belül látjátok, hogy a zenekar megalakulása óta milyen fejlődési ívet jártatok be és hová tartotok?
Jero: Az, hogy lassan 15 éve létezik a Turbo, mindenképpen egy szép beteljesülés, szeretném még folytatni. Most már lassan mindenki 40 feletti lesz. Lehet még egy pár jó évünk, aztán jöhet a szanatórium.
A cikk nyomtatásban a Rockstar Magazin III. évfolyamának 4. lapszámában jelent meg.
A pandémia által kialakult helyzetre való tekintettel a magazin digitális formában megvásárolható az alábbi linken: https://www.dimag.hu/magazin/1101-rockstar-magazin/58384-202004
