„Mindig is ilyenek voltunk, miért pont most változnánk?”

„Mindig is ilyenek voltunk, miért pont most változnánk?”

Ha egyetlen magyar rockzenekart kellene mondani, ők lennének, akik nagyon sokaknak azonnal eszébe jutnának, ebben biztosak lehetünk. Lukács, Sidi és Fejes – a Tankcsapda. A három rockcsempész, akiket egy egész ország szeret. Még azok is, akik tagadják! Intézmény már a debreceni trió, és ez így is van rendjén. Indokolja ezt az éveik száma, közönségük, és többek közt a háttér is, amivel együtt ők hárman eredményesen dolgoznak. Hármuk közül most Lukács Lacival beszélgettünk.
 
Van valami nagyon egészséges, korrekt viszony a Tankcsapda rockstar státusza és a tagok emberközeli attitűdje között. Veletek kapcsolatban olyan érzése lehet mindenkinek, mintha haverok lennénk. Ezt ennyi éven át nem lehet maszkként viselni, valószínűleg belső igényetek ez.
Igény vagy nem igény, nem tudom, egyszerűen csak ilyenek vagyunk. Soha nem akartunk se többnek se kevesebbnek látszani, mint akik vagyunk. Magyarország – méretéből fakadóan amúgy is – kicsi ahhoz, hogy itt bárki valódi – hollywoodi mércével mért – sztár lehessen. Nemcsak a rock- vagy a könnyűzenében, hanem úgy általában is. Aki mégis úgy tesz, mintha Isten tudja, mekkora sztár lenne, az leginkább csak pózol. Természetesen vannak helyzetek, amikor szeparált vagy kontrollált körülmények között vagyunk mi is, de amúgy én is pont abba az ábécébe járok tojást venni, mint a lakókörnyezetemben bárki, szóval ez rendben is van így.
 
Októberben Európa-turnéra indultok. Mi a tapasztalat, a külföldön élő magyaroknak nagy öröm egy szelet az itthoni zenei életből? Láttok különbséget az itthoni és a külföldi magyar közönség között?
Nagyon jó hangulatú koncerteket ad nekünk a közönség távol itthonról is! 
A tapasztalat az, hogy egész egyszerűen ezek is olyan emberközeli kisebb-nagyobb klubkoncertek, mint ha hasonló helyeken itthon játszanánk. 
A különbséget leginkább az jelenti, hogy minél messzebb vagyunk Magyarországtól (Európában is de még inkább a tengerentúlon vagy pl. Ausztráliában), annál inkább érezhető egyfajta „együvé tartozás” érzés a szó legjobb értelmében. Ez a „távol az otthontól” érzés jelenti talán az egyetlen igazi különbséget, de ez mindig csak hozzátesz egy-egy koncert hangulatához, szóval ez jó is, hogy így van!
 
Túl vagytok 33 év rakenrollon. Mi volt eddig a legnagyobb tanulság a zenekarként együtt töltött időből, és hogyan hasznosították azt?
Csak erre az egy (illetve két) kérdésre oldalakon keresztül lehetne válaszolni… Sem nagy életbölcsességet, tanulságot, sem frázisokat nem szeretnék mondani, szóval maradjunk annyiban, hogy ugyanúgy, ahogy ennyi év alatt a „civil” életben is lehet és kell is tanulni-tapasztalni, ugyanúgy itt, a rock and roll életben is meg kellett és kell élni és tapasztalni mindent, ami ezzel jár. Van, aki építkezik ebből, és van, akit ez csak rombol, de ez így van az élet bármelyik területén. Mi azon voltunk, hogy ne (nagyon) romboljon, inkább építsen minket mindaz, amit ennyi év alatt megéltünk, tapasztaltunk. 
 
Mindig határozottan „megmondtátok a frankót”, sosem kerteltek. Ezt a közönség megszokhatta már, hozzá tartozik a Tankcsapda karakteréhez. Erre számíthatunk most már, amíg együtt zenéltek, ugye?
Te mondtad: mindig is ilyenek voltunk. Miért pont most változnánk?
 
...
 
 

A TELJES INTERJÚÉRT KERESSÉTEK A ROCKSTAR MAGAZINT A RELAY ÉS AZ INMEDIO HÁLÓZATÁBAN ORSZÁGSZERTE!
HA PEDIG ONLINE OLVASNÁTOK, CSAK AJÁNLANI TUDJUK AZ ÚJSÁGOK NETFLIXÉT, A LAPTAPIR.HU-T, AHOL SOK MÁS MAGAZIN MELLETT MINKET IS TUDTOK OLVASNI!

Az aktuális címlapunk:

 

Ez pedig az interjú oldala:

 

Az interjú megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.