Mozgasd meg a nagyit!

Mozgasd meg a nagyit!

Mozgásélmény szenioroknak Program

Már Aradszky László táncdal-slágere is arra hangolt minket, hogy nem csak a 20 éveseké a világ – és ez a sport világára is tökéletesen igaz. Sőt! Több indokot is fel tudnánk sorolni – alul fel is sorolunk – amellett, hogy miért különösen fontos ebben az életszakaszban a testmozgás. És ha már meggyőztünk efelől, be is mutatjuk neked a Magyar Szabadidősport Szövetség programját, ami kifejezetten erre épít, hiszen az idősebb generációknak szól. 

 

Miért érdemes az idősebb korosztálynak is beépítenie a sportot a mindennapokba?
Kezdjük egy egyszerű ténnyel: a Társadalomtudományi Kutatóközpont felméréséből kiderül, hogy életkori sajátosságokból fakadóan a szenior korosztály számára biztonságérzetet ad a rutin, a rendszeresség és a szokások. És ezt – többek között – remekül beépíthetik a mindennapjaikba a sportolással. Minden reggel egy kis torna, vagy délután egy csoportos gyaloglás – máris kész a napirend egy része! 

Szintén tény, hogy hazánk társadalmának jelentős hányadát teszik ki a nyugdíjasok – nagyjából 2 millió fő –, akik közül mintegy 600 ezren egyedül élnek. A különböző, idősek számára is végezhető mozgásformák – például a gyaloglás – pedig kifejezetten társas aktivitások, így az idősebbek szociális élete is felpezsdülhet, nem csak a vérkeringésük!

Emellett pedig, közel sem utolsó sorban, az időskori mentális és fizikai egészségromlás lassítására és megakadályozására is kiváló a rendszeres testmozgás. 

 

Hol kezdjünk neki?

Szerintem nem kell sokáig magyarázni, hogy az idősek csak elvétve tudják – hatékonyan – használni az online teret. És itt jössz te a képbe! Hívd fel a nagymama vagy nagypapa figyelmét a testmozgásra, mutass nekik alternatívákat! De még jobb megoldás, ha megtanítod nekik egy-egy könnyen kezelhető ingyenes felület használatát, hogy önállóan, otthon is végezhessenek gyakorlatokat, vagy értesülhessenek közösségi sportolási lehetőségekről. A MASPORT erre való tekintettel épp úgy alakította ki a Mozgásélmény szenioroknak Program felületét, hogy az online világban kevésbé jártas felhasználók is könnyen eligazodhassanak rajta. 

 

A programot egyébként tavaly indították útjára, hogy felrázzák az idősebb korosztályokat: 2020 tavasza óta naponta közel 500-an mozognak velük, a program oktatói eddig több mint 100 videó segítségével tornáztatták meg eddig a régebb óta fiatalokat. Itt az idő, hogy a te nagyszüleid is csatlakozzanak egy mozgalomhoz, ami felrántja őket a kanapéról!

 

https://masport.hu/mozgaselmeny-szenioroknak/

 

https://www.facebook.com/masporthu

 

A rendezvény kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.

 

(x)

 

Fotó: Mozgásélmény szenioroknak Program oktatói: Félegyházi Éva, Kovács Kriszta, Antal Miklós, dr. Tóth Miklósné, kredit: Hatlaczki Balázs