Nagyi Projekt
Révész Bálint első filmje
Révész Bálint első közönség elé került alkotása, a Granny Project, azaz Nagyi Projekt szerethető és humoros stílusban, közvetlenül a legközelebbi érintettekkel együtt vesézi ki a témát, amelyről talán nem lehet eleget beszélni, és amit az emberiség nem hagyhat megismétlődni – ez a Holokauszt. A Nagyi Projekt – ahogy azt a címe is mutatja – nem egy „hagyományos” dokumentumfilm a történelem egyik legnagyobb, szisztematikus népirtásáról: három teljesen különböző nézőpontból, egy német, egy angol és egy magyar nagymama személyes emlékein keresztül tárja fel a Holokauszt és a háború „emberek által megélt” történetét, úgy, ahogy azt a történelemkönyvek képtelenek lennének reprodukálni. A Nagyi Projekt fontos momentuma a generációk találkozása: a nagymamákat unokáik kérdezik, akik egy angliai egyetemen ismerkedtek meg és alkották meg a film alapjait. A nagyik generációja az utolsó, amely megtapasztalta a II. világháború szörnyűségeit – kérdezzük őket, amíg még lehet!