Negyedszázad kockázat és mellékhatás

Negyedszázad kockázat és mellékhatás

Előrendelhető az új JUNKIES lemez

Már előrendelhető a 25. születésnapját ünneplő JUNKIES új korongja, mely a
 
Az EDGE Recordshoz visszatért zenekar április 5-én, digipak csomagolásban érkező best of lemeze 13 újravett klasszikus nóta mellett 6 új szerzeményt is tartalmaz, amely mellé rendelhető “negyedszázados” női és férfi póló, illetve pár korábbi kiadvány megvásárlásával is támogathatod a zenekart. 
 
A JUNKIES utoljára 2016-ban adott ki stúdióalbumot, így szinte biztos, hogy a friss hangzásban megszólaló klasszikus és a vadonatúj dalok kellőképp megalapozzák a jubileumi évben várható koncerteket. Az újra rögzített dalok közül már meg is hallgatható a Szerelmes vagyok című tétel, melyhez szöveges video készült.
 
 
„Mindenképp egy olyan kiadvánnyal szerettünk volna előrukkolni, amely valamilyen szinten felöleli az elmúlt negyedszázadot, de egyben újat is ad a közönségnek. Ezért döntöttünk úgy, hogy néhány friss szerzeménnyel kiegészítjük az évforduló kapcsán rögzített best of albumot. A lemez egyik érdekessége, hogy a rajta szereplő nóták közül Riki Church, sőt ezúttal a dobosunk, Keresztes Viktor is énekel egyet, ráadásul egy igen hosszú, összesen 73 perces anyagot sikerült összeraknunk - alig fértek rá a dalok a CD-re.” – mesélte Szekeres András, a banda frontembere.
 
Az új albumot április 9-én exkluzív akusztikus minikoncerttel egybekötve dedikálják a Hard Rock Caféban a Junkies tagjai, június 15-én pedig nagyszabású születésnapi bulira készülnek a Barba Negra Trackben.
A 2019-es év innentől kezdve egészen december végéig a negyedszázados jubileumról szól, amit a friss lemezre építve, egy látványban is megújult produkcióval tesznek még különlegesebbé a fellépések alkalmával a zenészek.