„Nekem személy szerint a felkavarás a célom”

„Nekem személy szerint a felkavarás a célom”

Meszecsinka-interjú

fotó: Michal Ramus
 
Ők szólnak a görög és ausztrál rádiókból, rájuk ring a közönség orosz, portugál és német fesztiválokon, őket díjazták tavaly Fonogram-díjjal világzenei kategóriában és az ő legújabb lemezük nyitott a World Music Charts 7. helyén. A Meszecsinka alternatív, varázslatosan szuggesztív világáról, az átélt sikerekről és az októberi hazai lemezbemutatóról kérdeztük Oláh Annamarit (ének) és Biljarszki Emilt (zongora-gitár).
Írta: Szabó Anna
 
Idén tíz éve, hogy megalapítottátok a zenekart. Hogyan látjátok, a kezdetek óta változtak a célok, az irányok, vagy éppen ti, a zenekar tagjai?  
OA: Rengeteg minden történt ez idő alatt, ami alakított minket, hatással volt ránk, de a cél nem változott. A cél pedig az alkotás, a közös zenélés, csak talán a hangsúlyok máshova helyeződtek át. Én például kislányból felnőtt lettem, halványult a naivitásom, tágult a világom, és tulajdonképpen, amiről anno álmodoztam, azt ma élem, erre időnként emlékeztetnem kell magam, mert van, hogy elfelejtem. Ketten hoztuk létre ezt az egészet Emillel, összeraktuk az erőnket, és ez az erő hajt. Járjuk a hegyeket és völgyeket egyaránt, ez a váltakozás állandó, ami néha nagyon nem egyszerű, de ez lehetőséget ad újra és újra megújulni, ha hiszünk magunkban. 
 
A legújabb, Állj bele a mélybe című lemezetek több komoly, köztük sok sötét témát dolgoz fel, például a halál vagy a magány kérdéskörét. Valódi érzések és élmények állnak ezek mögött? 
OA: Igen. Értek olyan élmények, amelyek a halál felé irányítottak, mármint, hogy merjek vele szembe nézni. Már kiskoromban is foglalkoztatott a téma, de akkor azért, mert igazságtalannak tartottam, hogy olyanok halnak meg, akik semmi rosszat nem csináltak. Féltem a haláltól, nem mondom, hogy teljesen elmúlt, de elfogadom a halált, és elfogadom, hogy egyszer értem is, és azokért is eljön, akik fontosak nekem. Az egyedülléttől való félelem, a szorongás, a hipochondria, mind a halálfélelemből táplálkozik, és úgy alakult, hogy ezek a témák bennem mostanra kerekedtek ki annyira, hogy le is merjem írni, és merjek róluk énekelni/beszélni. Emillel rengeteget beszélünk ezekről a témákról. A visszajelzések pedig azt bizonyítják, hogy egyáltalán nem vagyunk egyedül, mindenkit foglalkoztat, csak nem mindenki bír el vele, és ezt nagyon is megértem. Talán tudat alatt azt szerettem volna elérni, hogy beszédtéma legyen a halál.
BE: Nekem az 1984-es orosz Akvárium „Szervusz, Halálom” című dala volt az első rájövés, hogy a halál nemcsak egy fizikai jelenség. Az egyedüllét pedig érdekes dolog. A kiteljesedés, megvilágosodás állapota csak egyedül lehetséges, amikor szemben vagy a mindenséggel. Ugyanakkor a magány, a félelem az egyedülléttől ennek az ellenkezője, a leggyengébb állapot. Ezt a nagyon komplex dolgot Annamarinak sikerült a rá jellemző gyermeki zsenialitással két mondatban összefoglalni az „Egyedül” című dalban.
 
Várhatjuk a lemez dalaitól, hogy együtt mégis egyfajta pozitív feloldozást adjanak a hallgatóknak? 
OA: Van, aki arról számol be, hogy neki adott egyfajta pozitív feloldozást. Az biztos, hogy azt érezheti a hallgató, hogy nincs egyedül, és ez az érzés lehet nagyon is felemelő. Nekem személy szerint a felkavarás a célom, én is olyan zenéket szeretek és hallgatok főleg, amik felkavarnak, szétszednek. Aztán kénytelen vagyok foglalkozni a felkavart témával, például a gondolataimat a halálról, emlékszem, a kedvenc zenekarom, a Swans hatására írtam le, akkor még csak csapongva, magamnak. Valami ilyesmit szeretnék elérni én is másban. 
BE: A Nem hagyomra napokban megjelent klipre máris jött ilyen visszajelzés: „Legjobbkor jött”. Az alkotók kiteszik belsejüket a vásárra, ami egy kétségbeesett cselekedet. Később kiderül, hogy terápiás hatása van, az alkotóra és a hasonló dolgokat átélő hallgatóra is. Semmi negatív nincs a lemezen szerintem, van harc és feloldás, a vége pedig kifejezetten pozitív és felemelő. Ja, ajánlom egyben hallgatni!
 
Mit várhat a hazai közönség az októberi budapesti lemezbemutatótól? 
OA: Miénk az este, sötét lesz, minden számot eljátszunk, amiket azóta egyre kiforrottabban játszunk, és először lehet kézbe venni vinylen is a dalokat. 
 
Az új lemezt egy klip is kíséri a Nem hagyom című dalhoz, amiben Annamari, megindító táncot mutatsz be. Ezek szerint nem áll tőled messze ez a művészeti ág sem. 
OA: Nem, még ma is elgondolkozom azon, hogy mi lett volna, ha a táncot választom éneklés helyett, hiányzik. De az éneklés nem zárja ki a táncolást, így mindig táncolok a színpadon. A táncot ugyanannyira fontosnak tartom, mint a zenélést, az is ösztönösen bennünk van. Például ha bárhol vagyok és hallok olyan zenét, ami tetszik, vagy már ismerem és szeretem, akkor kész, csak arra tudok gondolni, hogy hogyan hajladoznék rá. Vagy tömegközlekedésen, ott is visszafogottan, de lekísérem a testemmel a zenét. Úgyhogy nagyon örülök, hogy sikerült ezt a klipet elkészíteni, most kicsit csillapodott is a lelkem, de biztos lesz még folytatása a táncnak.
 
Azt mondtad erről a táncról, hogy a transzba eséssel és a zenével segít megszabadulni a rossz szellemektől. Neked sikerült?
OA: A forgatás napján 6 órán keresztül táncoltam úgy, hogy közben végig fájt a fejem. Minden jelenetet többször meg kellett ismételni. Volt egy szakasz, amikor rosszul lettem, hányingerem lett, de kis pihenés után folytattuk. Aztán a legvégén, mikor már a földön hevertem, és kimondták a vége szót, iszonyatosan megkönnyebbültem, de nem bírtam felállni. Ott feküdtem egy jó darabig, majd feltápászkodtam, elindultunk. A rosszullétet viszont utána felváltotta valami hihetetlen erő, ami végigjárta a testemet és lelkemet, eszméletlen volt, pedig azokban az időkben nem voltam jó passzban. Olyan élettel telinek éreztem magam, hogy még most is tisztán emlékszem az érzésre, úgyhogy igen, akkor sikerült, jó lenne rendszeresíteni. Az igazi transzba esés persze nem ilyen szép, ott nem kell arra figyelni, hogy milyenek a mozdulataid, hanem a teljes önkontroll elvesztése a cél. Egyetlen egy olyan zenekar van, akinek a koncertjén ilyen transzos állapotba tudom magam táncolni, majd kitisztulva kijönni onnan, a Swans.