“Nekünk nagyon fontos, hogy ne ugyanazt a receptet használjuk”

“Nekünk nagyon fontos, hogy ne ugyanazt a receptet használjuk”

Egy évvel harmadik, "Különbéke" című albumunk megjelenése után új dalokkal, új hangzással jelentkezik a Konyha október 27-én az A38 Hajó fedélzetén, a már hagyománnyá vált őszi nagykoncerten.

Májusban részt vettetek a Nagy-szín-pad Tehetségmutató versenyben. Ti a Nagy-szín-pad előtt is ott voltatok  a legnagyobb hazai fesztiválokon, vannak lemezeitek, hazai viszonylatban átlagon felüli mennyiségű és minőségű klipetek... Mit vártatok a versenytől és ehhez képest mennyire teljesítette be a hozzá fűzött reményeket?
 
Badics Márk (dob): Örülünk, ha a zenekar eddig is sikeresnek látszott. A Nagyszínpad valójában nem egy klasszikus tehetségkutató. Inkább azoknak a zenekaroknak szól, akik már letettek valamit az asztalra, viszont egy nagyobb médiahírveréssel elindulhatnak a valódi nagyszínpadok irányába. Jó lehetőség volt szélesebb körben bemutatkozni. Az eddiginél nagyobb médiafigyelmet kaptunk, a szervezőknek köszönhetően két olyan fesztiválon (Sziget, Strand) is felléphettünk, amelyeken nem játszottunk még ezidáig, illetve érezhetően megszaporodtak a koncertfelkérések olyan városokból is, ahová még szintén nem jutottunk el. 
 
A Konyhának van egy nagyon erős törzsközönsége, akik minden koncerten ott vannak. Nekem úgy jött le, hogy a koncerteken és a közösségi oldalakon is főleg őket szólítjátok meg. Milyen platformon lehet szélesebb közönséget megszólítani – egyáltalán ez cél-e a ti esetetekben?
 
Szepesi Mátyás (ének): Azt azért ne felejtsük el hogy mi is nulla rajongóval kezdtük, és akkor sem csináltuk nagyon máshogy. Viccet félretéve: a Nagyszínpad pont ilyen platform volt, de például a videoklipekhez igyekszünk komolyabb premiereket szervezni meghatározó médiumoknál, ezek nyilván sok emberhez jutnak el. De nagyon érdekes módon az a tapasztalatunk, hogy nálunk a legjobban az a 10-20 évvel ezelőttről ismerős underground mechanizmus működik, hogy az emberek egymásnak mutatják a lemezeinket, lassabban, de biztosabban épül a közönségünk, és láthatóan mély kapcsolat fűzi őket a dalainkhoz, szövegeinkhez. 
 
Az őszi budapesti bulijaitokra mindig tartogattok valami meglepetést. Mivel készültök az A38-ra?
 
SZM: Játszunk egy új dalt (Messze vagy) és áthangszerelünk néhány korábbi számot, olyanokat, amelyek a Különbéke lemez dalainak repertoáron tartása miatt hanyagolva lettek. Vendégek terén nagyon vicces a helyzet: ahelyett, hogy folyton új arcokat hívnánk a minél nagyobb felhajtás kedvéért, nálunk kezdenek állandósodni a közreműködők: fúvósszekciónk, az egyébként nemzetközileg jegyzett, zseniális jazz-zenészekből álló Konyhai Légbefúvók (Ávéd János – szaxofon/fuvola, Barbinek Gábor – pozan, Subicz Gábor – trombita) természetesen ide is velünk tart. Visszatérő flashünk, hogy a beállásokon feldobott spontán témákból akkora jammeléseket rendezünk (pl Volt Fesztivál), hogy a színpadhoz tartozó technikusoknak (akik sokszor nem is hallottak rólunk addig) kiesik a felírószalag és a kábel a kezükből és a koncert végén pedig gratulálnak a produkcióhoz.
 
 
Meséljetek az új dalokról és az őszi- téli tervekről!
 
Haller Dániel (basszusgitár): A számírás/összerakás számomra a zenekarozás egyik legizgalmasabb része. Váratlan és különleges dolgok történnek olyankor a Konyhában... (nevet).
 
SZM: Bár nagyon sűrű év volt számunkra 2017, időnként tartottunk tét és cél nélküli próbákat, ahol új zenei ötleteket dobáltunk fel, jammelgettünk velük, majd felvettük és eltettük. Legnagyobb meglepetésünkre van egy lemeznyi dalvázlatunk, közte sok olyan darab, ami új színnek tűnik majd a meglévő repertoárban. Szövegek tekintetében most lassabb a tempó, az elmúlt két évben nagyon sokat írtam, és nem szeretném ismételni magam. Nekünk nagyon fontos, hogy ne ugyanazt a receptet használjuk dalíráskor, keressük az újat, legyen számunkra is mindig izgalmas egy-egy új dal.
 
HD: Magam is nagyon kíváncsian várom,  milyenek lesznek az új dalok. Természetesen egy bizonyos szintig nekünk is van “beleszólásunk", de az az igazi, amikor nem mi írjuk a dalt, hanem a dal írja meg önmagát.
 
SZM: Legújabb dalunk, a "Messze vagy" így állt össze, levittem a próbára a szöveget és a gitártémát és az első-második eljátszáskor kész volt, sőt mivel Daninál most már profi eszközökkel stúdiózhatunk, rögtön vettük is fel, a kiadott dal gyakorlatilag a születés utáni perceket tükrözi, annak minden izgalmával. Utoljára a Dupla Skorpió című dalunknál történt meg ugyanez, ahol a stúdióban mutattam meg Daninak, Márknak az alapötletet, és szinte a születése pillanatában vettük fel, ezek utólag varázslatosnak tűnő pillanatok, kimaxolt flow-élmény, és biztos vagyok benne hogy ez hallatszik a végeredményen is. A szöveg ehhez képest sokáig csiszolódott, az eddigi legszemélyesebb szövegem arról, hogy gyakran saját magunk vagyunk a boldogságunk legnagyobb akadálya. Az őszt-telet turnézással töltjük. Az elmúlt egy évben egyre több városba jutottunk el önállóan, de ez az első olyan teljes turnénk, ahol mi leszünk a főzenekar és nem játszunk sehol előzenekarként. Igyekszünk bizonyítani és megszolgálni a szervezők bizalmát!
Solti Hanna